10. rész

Sziasztok,

Ígéretemhez híven meghoztam a 10. részt :).

Ajánlott zene a fejezet első részéhez: Simon and Garfunkel - Sound of silence (nem ez a letökéletesebben illő szám hozzá, de ma találtam rá újra, és erre írtam... :)

xoxo

Kata

10. rész - Múlt

Damon már jó ideje vezetett, de amikor megkérdeztem, hova megyünk, csak egy sejtelmes mosoly volt a válasz. Végül, mikor már jó húsz perce egy teljesen kihalt erdei úton mentünk, lefékezett egy tisztáson. Álmélkodva néztem körül, hogy vajon miért pont ide jöttünk, de Damon csak kiszállt, és megkerülve az autót, kinyitotta nekem az ajtót. Mosolyogva néztem fel rá, és belekapaszkodtam a kezébe. Ahogy felálltam, a távolság minimálisra csökkent közöttünk, és újra meg újra megcsapott a belőle áradó illat – teljesen elbódultam. Damon kihasználta a helyzetet, és szorosan hozzám simulva cirógatta az arcom. Jólesően elmosolyodtam, és még közelebb hajoltam hozzá. Ajkai egyből teljesítették a kívánságom, amikor az enyéimhez értek.
Damon végül mosolyogva vált el tőlem, és összekulcsolta a kezeinket. Elindultunk befelé, az erdőbe. Még mindig teljes értetlenséggel álltam a helyszín előtt, de nem bántam… addig nem, amíg Damon is mellettem van.

A tegnap estének a mai nap teljesen az ellentéte volt. Ott dübörgött a zene, és átadtam magam az önfeledt vidámságnak – itt csak az erdő zajai törték meg a csendet, és kellemes boldogság uralkodott rajtam.
Damon lassan sétált az erdőben, kézen fogva vezetgetett. Láthatólag nem volt semmi célja, de mégis jobban élveztem, mintha moziba, vagy ebédelni mentünk volna.
Ám amikor láttam, hogy a fák ritkulni kezdenek, rájöttem, hogy mégis csak tartottunk valahova. Kiértünk egy újabb tisztásra, és Damon, nagyot sóhajtva megállt, majd rám mosolygott. Az arca nyugodt volt, nyoma sem volt a megszokott gúnynak, vagy féktelen vágynak.
Ahogy körbenéztem, észrevettem, hogy elszórva egy épület maradványai láthatóak. Damon is észrevette a felismerést az arcomon.
- Itt, még az ezernyolcszázas évek közepén az őseim háza állt. Amikor Mystic Fallsban vagyok, mindig eljövök ide – szólalt meg, és az egyik rom felé vezetett. Ahogy közelebb értünk, láttam, hogy egy márvány pad teljes épségben túlélte az időjárási viszonyok kilengéseit. Damon kényelembe helyezte magát rajta, és maga mellé húzott.
- Mystic Fallsban születtem Stefannal együtt. A viszonyunk több, mint tökéletes volt. Aztán én elmentem egyetemre, de rájöttem, hogy nem nekem való, így hát visszajöttem. Addigra hozzánk költözött egy lány, Katherine-nek hívták. Ahogy megláttam, egyből beleszerettem – Damon arca szomorúságot tükrözött, és egyből éreztem, hogy a történetnek nincsen happy endje (erre bizonyíték volt az is, hogy velem ül itt, és nem a lánnyal). – De hamar észrevettem, hogy Stefan sem érez iránta máshogy. Katherine élvezte a helyzetet, és végül mindkettőnkkel együtt volt. Tudtuk a másikról, hogy váltjuk egymást Katherine ágyában, de annyira elvakított minket a szerelem, hogy nem érdekelt. Aztán az egyik este Katherine Stefan szobájában volt… és kigyulladt a ház. Sikerült kimenekülnöm teljes épségben. De az apám bent maradt, ahogy Katherine is – Katherine-ék aludtak már, de Stefan felébredt. És végül, ott hagyva Katherine-t, kimenekült. Azóta nem túl fényes a kettőnk kapcsolata – nézett rám végül Damon.
Teljesen megkövülten ültem a padon, próbáltam feldolgozni az imént hallottakat. Damon szemei az arcomat fürkészték, de nem tudtam ránézni. Hallottam a hangjában bujkáló szomorúságot, ahogy Katherine-ről beszél… de mire végiggondolhattam volna az egészet újra, megint megszólalt.
- Azóta rájöttem, hogy talán jobb nekünk nélküle. Nem volt túl kedves lány, nagyon önző volt, és mindkettőnket kihasználta. De szerettem.
Beállt a csönd. Igyekeztem feldolgozni a dolgokat, de nehezen ment. Tragikus volt, és szomorú, de egyben némi értelmet adott Damon viselkedésének… azért használta ki így a lányokat, mert eddig csak egy volt, akit szeretett. De én mégis itt vagyok, vele.
Óvatosan rápillantottam. A szemei újra az arcomat fürkészték.
- Miért mondtad el mindezt? – kérdeztem tőle komolyan, és belenéztem a szemébe.
- Mert azt akartam, hogy tudd – válaszolta halkan, és közelebb hajolt hozzám. A szívem hangos dübörgésbe kezdett a szavai hallatán. Nem értettem, miért pont én vagyok az, aki más, mint a többiek… de örültem neki.
Az orrunk szinte összeért, mikor végül elfordítottam a fejem, hogy az ajkaink összeérjenek. Lágyan csókolt, nyomatékot adva előbbi szavainak.

Mosolyogva néztem rá, és enyhén megszorítottam a kezét. Rám villantott egy ismerős, pimasz vigyort – visszaváltozott azzá a Damonná, akit megismertem. Elnevettem magam, és szorosan magamhoz húztam. Végighúzta a kezét a derekamon, és átkarolt.
- Most, hogy megtudtad életem drámai történéseit, térjünk át valami kevésbé… tragikusra – fúrta a tekintetét az enyémbe.
- Mire gondolsz? – kérdeztem teljesen elkábulva. A tekintete szinte hipnotizált. Világosban az eddig kék szemei szinte vakítóak voltak, és úgy éreztem, minden gondolatomat kiolvassa az agyamból.
Damon ajkai félmosolyra húzódtak, és a hajamat kisöpörve a nyakamból, belecsókolt. A vérem felpezsdült, és egyből értettem, mire gondol. Nagyot sóhajtva hátra hajtottam a fejem, hogy még jobban hozzáférjen a nyakamhoz. Sikeresen kitörölt minden gondolatot a fejemből, ahogy az enyhén borostás arca végigkarcolta a nyakamat. Belemarkoltam a dzsekijébe, és magamhoz húztam. Újra eluralkodott rajtam a vágy, pont úgy, ahogy tegnap, de nem volt elég lélekjelenlétem gondolkodni, hogy visszafogjam magam. Damon megérezte a hangulatváltozásomat, és egy gyors mosollyal nyugtázta a reakciómat, majd eljátszotta újra, amit a találkozásunknál is: lassan hajolt felém, végig tartva a szemkontaktust. Az ajka körül gúnyos vigyor játszott, de a szemében ugyanúgy látszott a vágy. Nem tudtam kivárni, míg befejezi az őrjítő kis játékát, és én csókoltam meg. Ugyanolyan hevességgel válaszolt, mint ahogy én „támadtam” le őt. Az egyik keze a hajamba markolt, a másik a kabátom cipzárját húzta le. Sietősen kibújtam a dzsekimből, majd követve a példáját, fél kézzel próbáltam róla leszedni a kabátját – nem sok sikerrel. Damon belenevetett a csókba, és villámgyorsan ledobta magáról a kabátját. Egy gyors pillantással végigmértem – ezúttal egy szürke ing volt rajta. Damon újra magához húzott, és ezúttal ő csókolt meg. A szívem továbbra is százhússzal vert, de Damonnak sikerült megtripláznia azzal, hogy benyúlva a felsőm alá, végigsimított az oldalamon. Egész testem libabőrös lett, és végleg eltűnt belőlem minden ésszerűség. Kapkodva kezdtem kigombolni az ingét, mire Damon egy egyszerű mozdulattal levette a felsőmet. Végigsimítottam tökéletes hasizmain, és elégedetten nyugtáztam, hogy az érintésem nyomán megfeszült az egész teste. Lágyan végigkarmoltam a hátát, és beleharaptam az alsó ajkába. Damon reakciója azonban váratlanul ért: egy pillanatra megmerevedett, majd egy mozdulattal végigdöntött a padon. Ahogy a hátam nekicsapódott a jéghideg márványnak, újra libabőrös lettem, de szinte észre sem vettem. Damont a nyakánál fogva húztam magam után. Ahogy meztelen mellkasa az enyémhez ért, szinte vadul túrtam a majdnem fekete tincsekbe, és végighúztam a kezem a mellettem támaszkodó karján. Teljesen elveszítettem az önkontrollomat, talán még a tegnapinál is vadabb vágy dúlt bennem. Kívántam őt, és, ahogy hozzám simult, éreztem, hogy ő sem érez másként…
Damon fél kézzel emelte fel a testem, hogy a hátamhoz férjen. Egy mozdulattal kipattintotta a melltartómat… de még mielőtt lekerülhetett volna rólam, egy újabb hang csatlakozott kettőnk zihálásához. Damon zsebe rezegni kezdett, majd megszólalt egy régi rocksláger. Megzavarodva pillantottam rá, először nem állt össze a kép, hogy vajon mi lehet ez, de végül, ahogy Damon nagyot sóhajtva előszedte a mobilját, rájöttem. Rápillantott a kijelzőre, és csak utána vette fel.
- Ajánlom, hogy sürgős legyen, különben otthon kinyírlak – szólt bele a telefonba fenyegető hangon.
- Itt van. És beszélni akar velünk. – A csöndben tisztán hallottam Stefan hangját – szinte rémülten csengett. Damon arcára néztem… egy pillanatra megdermedtem, ahogy láttam a gyilkos gyűlöletet végigsuhanni a vonásain. Ugyanebben a pillanatban nézett rám, és gyorsan rendbe szedte arcvonásait.
- Megyek – válaszolta még gyorsan, és kinyomta a telefont.
- Gondolom hallottad… mennem kell. Öltözz fel, sietnem kell – állt fel mellőlem, és sietősen begombolta az ingét.
Egy szó nélkül vettem fel a ruháimat, de Damon még így is gyorsabb volt nálam. Toporogva állt mellettem, ahogy ügyetlenkedve próbáltam felhúzni a cipzáromat, míg végül rám sem pillantva nagy léptekkel visszaindult az autó felé.

Nem értettem Damon viselkedését, de Stefan hangjától még én is megrémültem. Fogalmam sem volt, ki lehet náluk, de nem mertem megkérdezni Damont. Az előbbi vágynak nyoma sem volt dühös mozdulataiban, amivel beindította az autót, és egyetlen pillantásával sem méltatott figyelemre. Csendesen bámultam ki az ablakon, találgatva hideg viselkedésére való okokat. Ám ahogy lefékezett az első háznál, amit megláttunk, felém fordult.
- Most nem tudlak hazavinni. Majd beszélünk még – pillantott rám a szeme sarkából. Teljesen összezavarodtam, és hiába vártam arra, hogy elköszönjön… végül kiszálltam a kocsiból egy szó nélkül, és elszorult torokkal néztem végig, ahogy eltűnik az utca végén.