45. rész

Sziasztok,

Nos, az elején nincs túl sok mondanivalóm, de akinek akármilyen ellenérzése lenne, a végén megtalál minden magyarázatot :).

Jó olvasást,

Kata

PS.: a kép ne tévesszen meg titeket, Rose nem kerül be a sztoriba, mindössze vele van olyan helyzetben, ami kellett nekem :D

45. rész - Vallomás

Elena szemszöge

(MGMT – Kids)

- Nem húzom a hajad? – kérdeztem, miközben egy újabb tincset tekertem fel a dús, barna hajzuhatagból a hajsütőre.

- A szépségért meg kell szenvedni – jelentette ki Eleanor az általános bölcsességet, és rám fintorgott a tükörből.

- Sosem láttam még ilyen ledöbbenést Damon arcán – nevettem fel, ahogy beúszott elém az arca. – Mintha egy vödör jeget borítottál volna rá.

- Háborúban állunk. Elvárja tőlem, hogy még mindig a félelmetes vámpírt lássam benne, mintha mi sem történt volna köztünk – forgatta meg szépen kihúzott szemeit Eleanor. – De én már nem tudok félni tőle.

- Neki is szoknia kell a gondolatot, hogy nem ő a rosszfiú – nevetgéltem.

- Csak várjátok ki a végét! – hallatszott a kiáltás a földszintről.

- Pasik – forgattuk meg egyszerre a szemünket, majd hangos nevetésben törtünk ki.

*

- Ha nem jössz le fél percen belül, nélküled megyünk el – kiabált be Damon a résnyire nyitott ajtón.

- Egy pillanat – hümmögtem tágra nyitott szájjal, miközben a szempilláimat festettem. – Kész! – pördültem meg, de majdnem felsikítottam az ijedtségtől. Stefan szorosan mögöttem állt, és mosolyogva szorította a számra a kezét.

- Mondtam már, hogy ne osonj csak úgy mögém – bújtam a karjaiba, és mélyen beszívtam az illatát.

- Gondoltam, megsürgetlek egy kicsit. – Puhán érintette az ajkait az enyémekhez, de a szívverésem mégis felgyorsult.

- Vigyázunk rátok – suttogta a hajamba, és az egyik tenyerét rásimította az arcomra.

- Vége lesz egyszer? – mormoltam a vállába, de a válasz csak egy hangos sóhaj volt.

*

Eleanor szemszöge

- Hiányzik a motorom – nyafogott Damon, és gyerekesen durcás arcot vágott.

- Mindenki elnyeri méltó büntetését – húztam ki magam, és hátrébb dobtam a loknijaimat.

- Eleanor… ma borzasztóan bölcs vagy – nevetett fel Elena az anyósülésről.

- Pedig az ötlet maga a gyerekesség megtestesítője. Bulizzunk életveszélyben – morogta Stefan, de azért a visszapillantó tükörben láttam, hogy nincs olyan ellenére, mint ahogy beállítja.

- Ez nem gyerekesség, hanem őrültség. De nekem tetszik – villantott rám egy vigyort Damon, és átkarolt.

- Délután még nem ezt mondtad – néztem rá felvont szemöldökkel.

- Azt hittem már tökélyre fejlesztetted a szavaim mögött húzódó gondolatok meglátását – vágott vissza Damon, és belecsókolt a nyakamba.

- Még nem vagyok profi... de csak ennyi választ el tőle - mutattam az ujjaimmal a nüansznyi távolságot, és vetettem rá egy vizslató pillantást.

- Azért még ne telj el magadtól... Okozhatok még meglepetéseket - viszonozta a pillantásom, és vigyorogva kinézett az ablakon.

- Szóltam Caroline-nak és Bonnie-nak is, csak hogy emeljük az emberek létszámát, de ők csak később jönnek - fordult hátra Elena a kis párbeszédünk után.

- Jó ötlet - kacsintottam rá, de fél szemmel vetettem egy sanda pillantást a még mindig önelégülten vigyorgó Damonra. Vajon mit tervezhet?

- Itt is vagyunk - sóhajtott fel Stefan, és megállt egy nívós klub előtt, ahol máris hosszú sor kígyózott a bejárat előtt.

- Egy pillanat, és itt is vagyok - szólalt meg Damon, de mire felé fordulhattam volna, már eltűnt a tömegben. Lemondóan ráztam meg a fejem, de követtem Elenáékat, és beálltam a hatalmas sorba, felkészülve egy minimum fél órás ácsorgásra.

- Gyere - súgta valaki a fülembe hátulról olyan hangon, amibe a gyomrom is beleremegett. Damon volt az, és kézen fogva húzni kezdett át a tömegen, egy fejrándítással jelezve Stefanéknak, hogy kövessék őket.

A bejáratnál két hegyomlás méretű biztonsági őr állt morcos arccal. Mielőtt megszólalhattam volna, Damon már intett is nekik, mire ők furcsán ködös tekintettel felemelték az elválasztó kordont, és beengedtek minket.

- Mit csináltál? - sóhajtottam fel, de be kellett vallanom, nem sírtam amiatt, hogy nem kellett végigállnunk a sort.

- Csak eszükbe juttattam, hogy a VIP lista tagjai vagyunk. Hölgyem - villantott rám egy újabb féloldalas mosolyt, és betessékelt a hatalmas lengőajtón.

Bent üvöltő zene, és elviselhetetlen meleg fogadott. A táncoló testek egymásnak préselődve mozogtak, dekoltázsok és hasak villantak a vibráló fényben. Egy pillanatra elöntött a "mit keresek én itt?" érzés, de a következő pillanatban eszembe villant, hogy pont ezt akartam. A korunkbeliek - mármint Elenáé és az enyém - ilyenek. Nincsenek világrengető problémájuk... és egy utolsó este erejéig én is ugyanezt akartam érezni. A szám lassú mosolyra húzódott, és a mellettem álló Stefan felé fordultam.

- Igen, biztos, hogy ezt akartam - válaszoltam a ki nem mondott kérdésére.

- Hát akkor... ha esetleg szétválnánk, telefonon elérjük egymást - sóhajtott fel Stefan megadóan, és elhúzta Elenát egy csöndesebb rész felé.

(Carrie Underwood – Cowboy Casanova)

- Ketten maradtunk - perdültem meg, és Damon nyaka köré fontam a karjaim. - Táncolsz velem? - néztem rá kérlelő szemekkel.

A válasz nem váratott magára sokat - Damon megragadta a kezem, és kiperdített, majd hirtelen magához rántott. A keze a derekamra fonódott, és hideg tenyerét rácsúsztatta a tarkómra, amitől azonnal kirázott a hideg. A levegő forrni kezdett közöttünk, és én lassan már azt is elfelejtettem, hogy nem vagyunk egyedül. A mozdulataim csak neki szóltak, és ezt ő is tudta. A jégkék szemek tüzessé váltak, nem tudtam levenni róluk a tekintetem. Egy lágy mozdulattal összekulcsolta a kezünk, és magához húzott úgy, hogy háttal legyek neki. Kezével lassan görgette fel a szoknyám fodrait, és belemarkolt a combomba. A hévtől kipirultam, úgy éreztem magam, mintha a kéj poklában forrnék. Gyengédnek nem nevezhető mozdulattal markoltam bele az ingébe, és húztam magamhoz közel. Éreztem, hogy Damon híres-hírhedt önkontrollja lassan eltűnik a mélyben. Az ajkaim után kapott, és teljes erejéből magához rántott, aminek ugyan fájnia kellett volna, mégis puhán simultam hozzá a mellkasához. Egy másodpercig súroltam az ajkait, de elrántottam a fejem, és belenevettem az arcába. Nem terveztem a bosszút a kocsis incidensért, ösztönösen jött. Damon szeme megvillant, de láttam rajta, hogy nem hagyja ennyiben. A következő percekben a táncunk erotikussága csökkent, de még így is minket nézett mindenki. Láttam rajta, hogy tervez valamit, de egyáltalán nem féltem. Épp ellenkezőleg, vártam az édes bűnhődést.

Alig észrevehetően a hátsó kijárat felé indult közben, kihúzva így a kíváncsi és irigykedő tekintetek kereszttüzéből. Incselkedő pillantással tudattam vele, hogy sejtem, mire készül, mire egész testében megfeszült. Egy másodperc múlva már a kinti, hűvös levegő csapott meg, de Damon sem teketóriázott sokáig – egy pillantás alatt felkapott, és elsuhant velem a közeli, sötét parkos részre. Mire levegőt vettem, már egy széles fatörzshöz voltam szorítva.

- Megőrjítesz! – suttogta a fülembe fuldokló hangon. – Megőrjít, hogy nem félsz tőlem, és hogy élvezem ezt. Megőrjít az illatod, a mozgásod, a tekinteted… és az, hogy te mindezt tudod. Én… - De a hangja elfúlt, és az utolsó szava csak puhán cirógatta a bőrömet.

- Hunyd le a szemed – kérte finom hangon.

A szempilláim azonnal lecsukódtak. A szellő körülöttem süvítő széllé változott.

(Fever Ray – Keep the Streets Empty For Me)

- Kinyithatod – tett le a földre, és ugyanazzal a mozdulattal kisimította a hajamat az arcomból.

A folyóparton álltunk. A csillagok felettünk ezerszámra ragyogtak, visszatükröződve a víz felszínéről.

Damon hátulról átölelt, és a vállamra támasztotta az állát.

- Utoljára akkor voltam itt, amikor azt hittem, Katherine meghalt a tűzben. Itt ültem, és bámultam a vizet… Elhatároztam, hogy nem változom vámpírrá, hisz csak miatta akartam, hogy örökké együtt legyünk. De most jött el az a pillanat, hogy nem bánom. Ha akkor meghaltam volna, nem ismernélek… És ez mindent megváltoztat. Hihetetlen, de még engem is. – Éreztem, ahogy elmosolyodik, de a hangjában semmi gúny nem hallatszott.

- Szeretlek, Damon – suttogtam másodszorra életemben igazán őszintén.

- Én is szeretlek. – A válasz halkan jött, szinte suttogásként. A bensőmet elöntötte a kellemes meleg, megremegtette a gyomromat, az egész testemet. – Sajnálom, hogy ennyi idő kellett ahhoz, hogy be merjem vallani magam előtt. Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy te más vagy. Akárhányszor fájdalmat okoztam neked, én is szenvedtem, de annyira… féltem, hogy újra megtörténik… - motyogta sebzett hangon.

- Cssss– döntöttem hátra a fejem, hogy az arcom hozzáérjen az övéhez. Az ajkaimmal lágyan kerestem az övéit, és mikor összeértek, tudtam, hogy ez a pillanat minden szenvedést és kínt megért.

A pillanatot a telefonom csörgése zavarta meg. Nem akartam felvenni, nem akartam kiszakadni a minket körülvevő légkörből, de az csak kitartóan üvöltött. Dühösen előhalásztam a zsebemből, és nem túl kedvesen szóltam bele.

- Mi van? – kérdeztem zsémbesen, mire Damon elvigyorodott.

- Azonnal gyertek vissza… Van egy váratlan vendégünk – hadarta Elena olyan hangon, amitől egyből visszatértem a valóság talajára. Rápillantottam Damonra, aki csak egy szemforgatással adta a tudtomra, hogy hallott mindent.

- Mehetünk? – kérdezte mosolyogva, és átölelte a derekam.

- Mindjárt – suttogtam, és még utoljára az ajkaira nyomtam a sajátomat.

(The Airbone Toxic Event - Happiness is overrated)

- Nem tudtam, hogy a kettő egyszerre megy – nevettem fel, miközben Damon újra letett a földre a hátsó bejárat előtt, anélkül, hogy egy pillanatig is szétvált volna a szánk.

- Azért még vannak trükkjeim – vigyorodott el magabiztosan.

Felnevettem, és kézen fogva húzni kezdtem a bejárat felé.

Bent ugyanaz a tömeg fogadott, mint amit húsz perce itt hagytunk. A tekintetemmel Elenáékat kerestem, és nem is kellett sokáig kutatnom – a bárpultnál álltak. Stefan testtartása mindent elárult – feszülten, szinte védelmezően állt félig Elena előtt, és összeszűkült szemmel meredt a nekem háttal ülő férfira. Damon is kiszúrta őket, és most ő volt az, aki húzni kezdett. Menet közben megláttam Caroline profilját, ahogy belekarol a még mindig ismeretlen idegenbe, és bájosan rámosolyog Elenára, aki próbálja fent tartani az álcát.

- Megölöm – sziszegte hirtelen Damon, aki jóval előttem járt már. Pár lépéssel beértem, és gyorsan végigfutottam az arcokon. Bonnie, Stefan és Elena feszengve álltak egymás mellett, Caroline még mindig elbűvölően vigyorgott… És a mellette ülő Damien pedig engem nézett széles mosollyal.

*

Megjegyzés: talán sokatoknak idegen lehet a tóparti Damon. Eleinte nekem is furcsa volt, de aztán rájöttem, hogy mindez csak azért van, mert a sorozatban még nem teljesedett be a szerelme Elenával. Innentől kezdve szerintem aki egy kicsit is túlgondolja a szálat, rájön, hogy Damon tud ilyen lenni… ha van rá partner. :D

44. rész

Sziasztok,

Ha most elkezdenék újra fogadkozni a hatalmas csúszás miatt, az hosszabb lenne, mint maga a rész… úgyhogy, ha nem baj, nem kezdek bele. De remélem tudjátok, hogy sajnálom!

A következő rész valószínűleg egy hét múlva, szóval jövő kedden jön, hétvégén nyaralni megyek. :)

Csóközön,

Kata

44. rész – Nyugodtan a katasztrófa közepén

(Gorillaz – On Melancholy Hill [Feed me remix])

- Eleanor? – szólalt meg egy álmos hang mögülem. Damon ajkai abban a pillanatban eltűntek a nyakamról, és jóval messzebbre csúszott mellőlem a kanapén. Az arckifejezését elnézve majdnem elnevettem magam – próbált olyan ártatlan képet vágni, amennyire tőle tellett, hadd ne mondjam, nem sok sikerrel.

- Felébredtél? Hogy vagy? Nem fáj semmid? – soroltam a kérdéseket megkönnyebbülésemben, és óvatosan megöleltem a kába Laurent.

- Jól vagyok, azt hiszem. Nagyot eshettem – dörzsölte meg a fejét óvatosan a nagynéném, és rám mosolygott. De a következő pillanatban észrevette a kanapén ücsörgő Damont, és az arca minden volt, csak nem derűs.

- Szervusz, Damon – köszönt neki jéghideg hangon.

- Szia, Lauren. Hogy vagy? – villantott rá egy negédes mosolyt, viszonozva a kedves fogadtatást.

- Rosszabbul, mint fél perce – fintorgott rá Lauren. Damon szeme megvillant, de türtőztette magát.

- Mióta utáljátok ti egymást? – álltam meg a szoba közepén csípőre tett kézzel, kérdő pillantásokat vetve mindkettőjükre.

- Mondjuk azóta, hogy visszamenekültél miatta New Yorkba? – tette fel az ironikus kérdést Lauren, és egy újabb fagyos pillantást vetett Damonra.

- Az… nem miatta volt. – Próbáltam meggyőző hangot megütni, de nem ment túlságosan. – Jó, nem csak miatta – finomítottam a hazugságomon. Igen, miatta mentem el, de ha Damon nem lenne, én már vagy százszor eltávoztam volna az élők sorából. De lehet, hogy többször.

- És Jeremy? – tette fel az érzékeny kérdést. Damonnak itt lehetett elege, mert egy „udvarias” köhintéssel felállt, és kiment az ajtón. Gondolom, nincs hozzászokva az aggódó rokonokhoz. Nem hinném, hogy akármelyik lányt elvitte volna egynél több randira. Már ha túlélték az elsőt.

- Öhm, hát mi… szakítottunk – habogtam zavartan.

- Fantasztikus – mormogta az orra alatt zsémbesen a nagynéném, és durcás arccal elfordult tőlem.

- Na jó, akkor én hagylak aludni… - motyogtam immár vörös arccal, miután három perc néma csönd állt be közénk.

- Hoznál be nekem pár cuccot? Törülközőt, meg pizsit… ilyesmiket – kérte Lauren, mire én bólintottam.

- Vigyázz magadra, jó? A jófiút lecserélted a rosszfiúra… Örülj, hogy anyádéknak nem kell bemutatnod – forgatta meg a szemét, és egy alig látható mosolyt villantott rám.

- Vigyázok magamra. Hidd el, Damon sem olyan rossz, mint amilyennek hiszed. – Vagyis a mostani énje, tettem hozzá magamban.

Lauren még egy utolsó, fáradt, kételkedő pillantást vetett rám, majd óvatosan hasra fordult. Halkan lopakodtam ki a szobából.

A kocsiban ülve megnyugodtam – Lauren jól van, és jelen pillanatban ez számított. Tudtam, hogy nem halogathatom örökké Katherine fenyegetéseit, de még egy kis időt akartam. Damonnal.

A szemem sarkából ránéztem, de ő csak vigyorogva figyelte az utat. A mosolyát látva az enyém is kiteljesedett, és csak akkor kerekedett el, mikor megláttam a kezében egy vérrel teli zacskót, amit a kabátja zsebéből vett ki.

- Hihetetlen vagy – forgattam meg a szemeim lemondóan.

- Tudom – felelte, és hátborzongató szürcsöléssel inni kezdett. A gyomrom felkavarodott a tömény vérszagtól, úgyhogy lehúztam az ablakot, és bosszúállásként előhalásztam a zsebemből egy doboz cigit. Élvezettel szívtam be a füstöt… eddig ugyan nem vettem észre, hogy hiányozna, de most nagyon jól esett a maró füst.

- Étkezés közben nem illik rágyújtani – húzta el a száját Damon.

- Ember közelében nem illik lopott vért inni – vágtam vissza csípősen, és ráfújtam a füstöt. Egy lapos pillantást vetett rám a szeme sarkából, de bőven elég volt ahhoz, hogy a tarkómon is felálljon a szőr. Tudtam, hogy készül valamire, és minden porcikám készenlétben állt. Nem is tévedtem – egy hirtelen mozdulattal félrerántotta a kormányt, és megállt az erdő közepén. Lassan fordult felém. Kék szeme megvillant, ahogy találkozott a tekintete az én értetlen pillantásommal.

(Black Mustang – Between the devil and the deep blue sea)

- Túlságosan pimasz lettél. – Mély, rekedt hangon szólalt meg, az egész bensőm vibrálni kezdett. Monotonon emeltem a számhoz a félig elégett cigimet, de a tekintetemet nem tudtam levenni róla. A feszültség vibrált köztünk, de még időm sem volt felfogni, Damon azonnal kitörölte a gondolataimat, ahogy az ujjaival könnyedén zongorázni kezdett a combom belső felén.

- Tanulnod kell némi tiszteletet az idősebb felé. – A fülemhez hajolt, és szinte búgó hangon súgta a fülembe. Kezei gyengéden ugyan, de belemarkoltak a combomba, és egy mozdulattal az ölébe húzott. A hátam nekifeszült a kormánynak, de alig éreztem – teljesen a hatása alá kerültem. Olyan voltam, mint egy madár, akit a kígyó a tekintetével megbűvölt, hogy mozdulatlan maradjon a végső csapásig… De én vártam a csapást.

Damon a kulcscsontomhoz hajolt, és őrjítő lassúsággal végighúzta rajta az ajkait. Egy halk sóhaj hagyta el a számat, ahogy megéreztem a tenyerét a fenekemen. Beletúrtam a kusza tincsekbe, és közelebb húztam magamhoz. A lehelete érzékenyen végigcirógatta a bőröm, és a szívem újra a régi szokásához híven felgyorsult. A lelki szemeim előtt lepergett a tegnap éjszaka montázsa, és az ölem lángolni kezdett. Szélsebesen gomboltam ki az ingét, és végigsimítottam a mellkasán. Zihálni kezdtem, és az ajkaimmal az övét kerestem. Egy másodperc törtrészéig egymásra simultak, de aztán egy nagy zuttyanással visszaestem az anyósülésre, és még ugyanabban a pillanatban az autó hangosan kifarolt az avar közül. Némán, tágra nyílt szemmel meredtem az utat bámuló Damonra, aki, mint ha mi sem történt volna, vezetett tovább.

- Ez meg mi a franc volt? – kérdeztem zihálva, magamhoz térve a hidegzuhanytól.

- A büntetésed – vont vállat flegmán, és rám villantott egy féloldalas vigyort.

Egy pillanatig megszólalni sem tudtam – nem tudtam eldönteni, hogy a dühtől, vagy a csalódottságtól. A fejemben pörögni kezdtek a visszavágás tervei, de eleve halálra voltak ítélve, így csak felsóhajtottam, és hátradőltem a kényelmes bőrülésen.

- Laurennek azt mondtam, nem vagy olyan rossz, mint gondolja. Utálok hazudni – morogtam összeszorított szájjal, mire Damon elnevette magát.

Az út végéig néma csöndben voltam, durcás arccal néztem az elsuhanó fákat. Csak Damon elégedett kacarászása törte meg a csendet.

A Salvatore-házban halotti csend uralkodott. Elena és Stefan ugyanott ültek, ahol hagytuk őket, és csak akkor kapták fel a fejüket, amikor beléptünk az ajtón.

- Lauren jól van – előztem meg a kérdést, és lehuppantam Elena mellé, „véletlenül” úgy, hogy Damon ne tudjon mellém ülni. Gyerekes voltam, de jogosnak éreztem. Az arcára pillantva azonban még csak elégtételt sem kaphattam, látszott rajta, hogy pontosan tudja, mit csinálok, és azon kívül, hogy elégedetten vigyorog, hidegen hagyja.

- Hála az égnek – sóhajtott fel Elena és Stefan egyszerre.

- El tudjátok képzelni, hogy hamarosan újra suli? Mintha nem lenne más, amivel foglalkozhatnék… - morogta Elena.

- Ó, várjuk ki a végét – pillantottam rá egy angyali mosollyal. – Tudod, a hasonmásod még él, és jelenleg engem akar – dőltem hátra a kanapén, és az arcomba húztam a párnát.

- Nem értem – szólalt meg Stefan hirtelen.

- Mit? – motyogtam a párna mögül, és fél szemmel kinéztem rá.

- Hogy miért akar téged Katherine – tette szét a kezét értetlenül.

- Mert olyan szimpatikus vagyok neki – feleltem szkeptikusan, és grimaszoltam egyet.

- Katherine nem csinál semmit, csak ha oka van rá. És nem hiszem el, hogy – már bocs – pillantott Damonra –, miattad jött volna vissza. Ennél valami komolyabb van a háttérben – magyarázta Stefan.

- Katherine még tud meglepetéseket okozni – morogta Damon. – De van benne ráció – vonta meg a vállát.

- Szerintem… - kezdett bele Stefan, de félbeszakítottam.

- Állj! – csaptam le a párnát magam mellé, és felpattantam. A fejem kezdett zsibongani, és éreztem, ahogy a félelem kezd újra eluralkodni rajtam, de nagyon nem vágytam rá.

- Alkut ajánlok – pislogtam rá a három megdöbbent arcra, akik mind engem néztek. – Ma este bulizunk egy hatalmasat, annak rendje és módja szerint. Elena rávilágított a problémára, hamarosan kezdődik a suli, és én a nyáron csak haldokoltam, féltem, aggódtam és életeket mentettem. Katherine holnap is engem akar még, kitalálhatjuk akkor is a szándékait. Ki van mellettem? – tettem fel a drámai kérdést, és azonnal a magasba lendítettem a kezem, mintegy bíztatásként.

- Ez nem egy rossz ötlet – mosolyodott el Elena, és ő is feltette a kezét. A két fiú felvont szemöldökkel bámultak ránk, szerintem azon gondolkodtak, teljesen elment-e az eszem, vagy ez csak átmeneti.

- Ez nem egy jó ötlet. A ribanc csak arra vár, hogy elkaphasson… - kezdett bele Damon, de újra félbeszakítottam.

- Ahogy a kocsiban olyan hatásosan rámutattál, te idősebb vagy, mint én, úgy százötven évvel – vágtam egy grimaszt felé fordulva. – De én, a tizennyolc évemmel igenis vágyom arra, hogy őrült és megfontolatlan legyek, hogy asztalon táncoljak, és pertut igyak a csapossal. És ahogy elnézem, Elena is ezen a véleményen van – pillantottam a lányra, aki helyeslően bólogatott.

- Megőrültek – pillantott Stefan a bátyjára.

- Teljesen – értett egyet Damon, de a pillantása, amivel rám nézett, másról árulkodott. Összeszűkült, pimasz vigyorral méregetett, és elismerő tekintettel nézett velem farkasszemet. A szívem újra felgyorsult, és még mielőtt valami nagyobb meggondolatlanságot tettem volna az életem kockáztatásán kívül, elfordultam tőle.

- Stefan – kérlelte Elena halk hangon a szerelmét, és hatalmas szemeket meresztett rá.

A testvérek még utoljára összenéztek, és szinkronban sóhajtottak fel megadóan. Elenával egymásra vigyorogtunk, és lepacsiztunk.

- Ennyit ér a vámpírságotok… Két szép női szempár, és máris rosszabbak vagytok, mint a középkori hősszerelmesek – nyújtottam ki a nyelvem rájuk, és még mielőtt Damon feleszmélt volna a döbbenetből, felrohantam a lépcsőn, és magamra zártam az ajtót.

Good news :) FRISSÍTVE!

Sziasztok,

Tegnap helyett (vasárnap) holnap (kedd) kerül fel a rész! Sajnálom, de teljesen spontán le lettem hívva egy kedves, szintén író barátnőmhöz Pécsre, és, bár terveztük az írást, valahogy nem jött össze a Hupikék Törpikék album hallgatása után... :D De a csuklóm már meggyógyult, nagymamám az idősek otthonában, szóval ezúttal már csak a nyaralás (kétszer megyek, először a Velencei-tóra péntektől azt hiszem, három napra, utána augusztus valahányadikától 15-ig) szólhat közbe. De akkor is írok majd, csak valószínűleg internet nem lesz, szóval ugyan kimarad a rész, de kárpótlásul duplát hozok. De ezt nem ígérem, csak egy terv egyelőre :).

Holnap új rész, és ha nem, hát... megérdemlek egy véres találkozást Katherine-nel :D.

*

Nos, azt hiszem, jó hírekkel jöttem - tudok időpontot mondani a következő részre :). A nagymamám pénteken költözik, és akkor befejeződik ez a hatalmas hajtás. A csuklóm javult, de még mindig kímélnem kell, elég csúnyán begyulladt :/. Szóval, vasárnap este, egy hét múlva új rész! És onnantól, megy minden a réges-régi menetben. :)

Láttam, hogy sokan kértetek linkcserét a chatben, de nem mindenkinek írtam vissza, és már elvesztettem a fonalat. Aki szeretne, az vagy írjon most a kommentekhez, vagy a thevampirediarieskata@gmail.com címre.

Köszönöm a végtelen türelmeteket, és vasárnap kedden találkozunk!

Kata