Éjfélre sikerült végignéztem a GG második évadját, így befejeztem a dupla részeket. Még nem sikerült átolvastatnom a bétámmal, de remélem, hogy így is élvezhető lesz a dupla rész :).
Az ajánlott zene a 8. rész második feléhez: Soho Dolls - Stripper
Hamarosan felteszem a helyesírásilag javított verziót is :).
Kellemes olvasást, és várom a véleményeteket!
Kata
8. rész - Gátlástalanság
A fejem iszonyatos erővel lüktetett, mintha szét akarna robbanni. Óvatosan felültem az ágyamban, és az órámra pillantottam – alig múlt éjfél. Hamar lefeküdtem, miután eljöttünk Stefanéktól – végül sikerült megbeszélniük a problémát, de Elena arra kért, halasszuk el a traccspartinkat. Támogattam az ötletet, nem éreztem magam túl jól, szédültem, hányingerem volt, így hát inkább lefeküdtem.
Elmerengve bámultam a szemközti tükörben magam – sápadt voltam, és kivert a víz. Nagyot nyújtózkodva felálltam, és a sötétben eltapogatóztam a fürdőszobáig. Beálltam a zuhanyzó alá, és addig folyattam magamra a forró vizet, míg azt nem éreztem, hogy összeesek a fáradtságtól. Kényelmesen visszafészkeltem magam az ágyba, és…
Álmodtam.
Egy hatalmas tükör előtt álltam… de nem voltam egyedül. Damon ott állt szorosan mögöttem, a karja könnyedén a derekamra fonódott. Rám mosolygott a tükörből, és lágy mozdulattal kisöpörte a hajam a nyakamból. Nagyot sóhajtva hátra hajtottam a fejem, és lehunytam a szemem. Megmarkoltam Damon kezét a felsőmön, éreztem, ahogy lejjebb csúszik az anyag a karomon. Damon hűvös ajka a vállamra tapadt, és lassan végigcsókolta, egészen a nyakamig. Kinyitottam a szemem, hogy élvezzem a látványát is, ne csak az érintéseit… az arca teljesen megváltozott. Egy vérvörös szempár nézett fel, és az ajkai démoni vigyorra húzódtak. A fülemhez hajolt, és kegyetlen, jéghideg hangon a fülembe súgta:
- Meg foglak ölni.
A saját sikításomra ébredtem. Zihálva pattantam ki az ágyból, de abban a pillanatban megszédültem, és visszaestem. Az arcomhoz szorított párnával tömtem be a saját számat, hogy Lauren ne rohanjon be, hogy mi történt velem.
Az álmom annyira… ismerős volt. A gondolattól kirázott a hideg. Szorosan körbetekertem magam a takarómmal, és vártam, hogy megnyugodjak. Csak egy rémálom volt, Eleanor – ismételgettem magamnak.
Lauren kopogására ijedten rezzentem össze. Aggódó arccal dugta be a fejét a résen.
- Eleanor, jól vagy? Mintha kiabáltál volna…
- Nem, teljesen jól vagyok – mosolyogtam rá megnyugtatóan, és próbáltam én is elhinni, hogy így van. A gyomrom ugyanúgy émelygett, mint tegnap délután, és a fejemmel sem volt minden rendben – percenként elszédültem, és néha belenyilallt a fájdalom.
- Akkor gyere le, reggelizhetnénk együtt – viszonozta a mosolyomat Lauren.
Ahogy felálltam, újra elmosódott a világ, és visszaestem az ágyra. Lauren odarohant hozzám, és leült mellém.
- Mi a baj? – kérdezte újra aggódva.
- Csak szédülök, semmi az egész – próbáltam rá mosolyogni, de a mosolyból inkább vicsor lett, ahogy eltorzította a fájdalom, ami belenyilallt újabban a fejembe.
- Nekem nem úgy tűnik. Felhozom a reggelid, és felhívom a sulit, hogy ma nem mész be – állt fel mellőlem, de előtte még megsimogatta az arcom.
Tudtam, hogy nem érdemes vele veszekedni, így hát csak beletörődően lehunytam a szemem, és hátradőltem az ágyon.
A délelőttöm unalmasan telt. Lauren elment dél körül dolgozni, én pedig itthon maradtam, pizsamában ültem a TV előtt, és kerestem valami értelmes műsort. Miután bepótoltam a rajzfilm-lemaradásomat, magamba erőszakoltam némi müzlit, és felmásztam a szobámba. Előkerestem az iPodomat, és maximális hangerőt használtam ahhoz, hogy elfelejtsek mindent, ami az elmúlt napokban történt. Nem akartam semmire sem gondolni, főleg nem Damonra. Semmivel sem jutottam vele kapcsolatban tovább… tegnap csak köszönt, majd eltűnt.
Ekkor jutott eszembe, hogy ma nem jött értem – bár teljesen feleslegesen tette volna, de ez akkor is elszomorított. Lehet, hogy máris megunt? Gyorsan tovább tekertem egy másik számra, és hangosan énekelve hessegettem el a fájdalmas gondolatot a fejemből.
Az ágy alig észrevehetően besüppedt mellettem. Azonnal felpattantak a szemeim, és a szavak a torkomra forrottak. Damon ült mellettem, és gúnyos, de nem bántó mosollyal mért végig. Egy percig csak hápogni tudtam a döbbenettől, aztán lassan a pulzusom is visszaállt a normálisra. Mindezek ellenére csak nagy nehezen tudtam kinyögni a kérdésemet:
- Te meg mi a jó francot keresel itt? – kérdeztem még mindig ledöbbenve.
- Ma reggel nem jöttél ki, én meg elmentem a sulihoz, hátha elmentél nélkülem – amit, hadd ne mondjam, nagy sértésnek vettem volna. De Elena felvilágosított, hogy nem vagy itt, így úgy döntöttem, hogy ne hagyjam ki a mai randinkat, inkább itt látogatlak meg. Miért maradtál itthon? – ráncolta össze a szemöldökét, és újra végigmért.
Még mindig csak egy hálóing volt rajtam, és a hajam is elég kócos lehetett… reggel nem volt erőm megkeresni a fésűmet. Gyorsan végigsimítottam a hajamon, és összefontam magam körül a karjaimat, hogy minél kevesebb látszódjon a hatalmas póniból, ami a pizsamámat díszítette.
- Rosszul éreztem magam ma reggel. Szédültem, fájt a fejem, meg hányingerem volt, és Lauren úgy döntött, itthon tart – válaszoltam, de közben egy óvatos pillantással én is végignéztem rajta. Ugyanaz a bőr dzseki volt rajta, ami az eddigi találkozásainknál mindig, alatta egy fekete póló, ami… szorosan simult a mellkasára. Kicsit elbambulhattam, ugyanis Damon ébresztett fel. Felemelte az állam, így elérte, hogy a szemébe nézzek. Csöbörből vödörbe – a tekintete ugyanúgy fogva tartott. Hosszas hallgatás után Damon szólalt meg először.
- Hát, remélem, most már jobban vagy, ugyanis terveim vannak mára – kacsintott rám.
- Valamivel jobban – ráztam meg a fejem, hogy kicsit kitisztuljon, de a szavait alig fogtam fel. Most tudatosult bennem még az előző mondata – randi? Tényleg azt mondta, hogy randi? És tervek mára? Talán mégsem unt meg… - a gondolatra elöntött az elégedettség és az izgalom. Óvatosan rámosolyogtam.
- Tervek? Miféle tervek?
- Elmehetnénk motorozni, a múltkor eléggé élvezted. – Egy féloldalas mosoly keretében felállt az ágyamról, és az ajtó felé indult.
- Hová mész? – kérdeztem zavarodottan, az előbbi mosolya még mindig teljesen letaglózott.
- Nagyon édes a lovacskás pizsamád, de nem hinném, hogy ezt rajtam kívül másnak is meg akarod mutatni… de ha akarod, maradok, amíg átöltözöl. – Pimasz vigyorral nyugtázta, ahogy az arcom fehérről vérvörösre színeződik. – Gondoltam, hogy inkább menjek ki. Lent megvárlak – kacsintott rám újra, és becsukta az ajtót.
Egy percig még teljesen ledöbbenve ültem az ágyon a váratlan fordulattól. Végül halkan kuncogva álltam a szekrényem elé, hogy kiválasszam a motorozáshoz legalkalmasabb ruhát. Egy fekete csőnadrág, és egy lila felső mellett döntöttem. Előkutattam a fésűmet, és gyors mozdulatokkal próbáltam megszabadulni a csomóktól. Fújtam kettőt a kulcscsontomra a kedvenc parfümömből, felkaptam a dzsekimet, és már indultam is lefele.
Damon a lépcsőnek támaszkodott, és az ajtót fixírozta. Ahogy kiléptem, az arcán átsuhant egy elismerő tekintet. Az önbizalmam hirtelen az egekben szárnyalt, és feltűnő kecsességgel lépegettem le a lépcsőn. Damon felém nyújtotta a karját, én pedig mosolyogva belekaroltam.
- Kapaszkodj, mert most meg sem állunk New Yorkig – indította el a motort Damon. Már önkéntelenül is teljesen hozzásimultam.
Iszonyatos sebességgel söpörtünk végig a városon. Újra elkapott a száguldás érzése. Nevetve néztem a mellettünk elsuhanó fákat, és szorosabbra fontam a karjaimat Damon körül. Egy hirtelen gondolattól vezérelve a hátára hajtottam a fejem, és mélyen beszívtam az illatát. Tökéletes párosítás volt – az illat elbódított, de az arcomba csapó szél élénkített. Belenevettem Damon nyakába, mire ő mosolyogva hátranézett.
- Élvezed? – kérdezte kétértelmű mosollyal, de ez most nem volt elég ahhoz, hogy zavarba hozzon.
- Már nagyon rég éreztem magam ilyen jól – nevettem fel, és újra hozzábújtam.
- Akkor mit szólnál, ha megkoronáznánk az estét egy bulival?
- Benne vagyooook – énekeltem, és kisimítottam az arcomba csapódó hajszálakat.
Damon száguldva vette be a következő kanyart, és hangosan csikorogva lefékezett egy bár előtt. Az emberek megbámultak minket, de nem érdekelt. Leszálltam a motorról, és Damon mellé léptem. Mosolyogva intett a bejárat felé, és egy magától értődő mozdulattal átkarolta a derekam.
Bent mindenkit sejtelmes ködbe burkolt a füst. A hely tele volt, tekintve, hogy péntek este volt, mindenki bulizott. A hangszórókból üvöltött a zene. Damon a pult felé irányított, majd felsegített a bárszékre.
- Mit kérsz? – hajolt a fülemhez, és közben végigsimított a kezemen. Már mondtam volna a jól megszokott kólámat, amikor megéreztem az érintését. Kirázott a hideg, ahogy eszembe jutott az álmom, de nem törődtem vele. Semmi sem teheti tönkre a mai estét, főleg nem egy hülye álom – határoztam el.
- Tequilát – mosolyogtam rá, és ártatlanul meghúztam a vállam, amikor láttam az elképedést az arcán. – Nem ismersz még eléggé – súgtam a fülébe, majd intettem a pultosnak.
- Akkor ez esetben egy tequila, és egy bourbon lesz – mondta Damon a felszolgálónak, és egy újabb csodálkozó pillantást vetett rám.
Ahogy lerakták elénk a poharakat, Damon felé fordultam, és felé emeltem.
- A ma estére – mondtam, és meg sem várva a reakcióját, lehúztam a tequilát. Igyekeztem pókerarcot vágni, de azért beleharaptam a citromba, amit kaptam az ital mellé. Damon csak mosolyogva figyelt, de végül követte a példámat, és ő is megitta a sajátját.
- Még egy kör, hölgyem? – súgta újra a fülembe, mire én csak egy „ez még kérdés?” tekintettel válaszoltam neki.
Vagy húsz percig ülhettünk a pultnál, és versenyt ittunk. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy ezt talán nem kéne, két okból sem: 1, Damon vezet, méghozzá egy motort, de ezt gyorsan elhesegettem. A múltkor is ivott, mielőtt hazavitt volna, és semmi baja nem volt. 2, ha én részeg leszek… - ez már nagyobb probléma volt, de nem törődtem vele, inkább kértem még egy kört.
Nevetve húztam magam után Damont a tánctérre. A megivott alkoholmennyiség nem szédített el, sőt. A magabiztosságom újra a plafont verte, és nem törődtem semmivel, csak magammal, és a velem szemben álló Damonnal. Kihívó tekintettel fordítottam neki hátat, mire pont azt kaptam, amit vártam: Damon magához rántott, és a derekamra simította a kezét. A zene ritmusára mozgattam a csípőmet. Éreztem, ahogy Damon egyre szorosabban markolja a ruhámat. Egy mozdulattal kiszabadultam a szorításából, és felé fordultam. A nyaka köré kulcsoltam a kezem, és mélyen a szemébe néztem.
Damon csak egy féloldalas, lábremegtető vigyort eresztett felém, és belecsókolt a nyakamba. A hideg tetőtől talpig kirázott, és nem bírtam tovább magammal. Beletúrtam a hajába, és közelebb húztam magamhoz. Az ajkai készségesen válaszoltak a csókomra. Hirtelen elkapott a deja vu érzés, de nem törődtem vele, csak Damon ajkait éreztem a sajátjaimon. Damon az arcomra simította a kezét, így irányította a már percek óta tartó, minden gondolatot elsöprő első csókunkat. Mikor szétváltak az ajkaink, zihálva meredtem rá. A szemében olyan szenvedély lobogott, amit még sosem láttam… nem hogy élőben, még a filmekben sem. Szorosan átöleltem, és újra megcsókoltam. Egyre vadabbak lettünk, szinte éreztem magamon az emberek tekintetét. Minden félénkség és kétely eltűnt belőlem, csak a vágy töltötte be egész lényemet.
Belemarkoltam Damon dzsekijébe, és a hátsó kijárat felé húztam. A pult mellett elhaladva újra magához rántott, és olyan hévvel csókolt meg, hogy csodáltam, hogy nem gyulladok fel.
- A pultos srác nagyon megbámult… - vetett egy pillantást a fiúra, majd ő maga húzott tovább a kijárat felé.
Ahogy kiléptünk az ajtón, megcsapott a friss levegő, de ez semmin sem változtatott. Még mindig csak a mindent betöltő vágy uralkodott bennem. Egy pillantással felmértem a környéket - egy elhagyatott sikátorban álltunk, sehol egy lélek.
Damon a falhoz préselt, és nekem esett. Nem kisebb hévvel viszonoztam minden csókját. Egy határozott mozdulattal lelöktem róla a kabátot, és végigsimítottam a mellkasán. Damon hirtelen a fenekem alá nyúlt, és felemelt – készségesen kulcsoltam a lábam a dereka köré. Benyúltam a pólója alá, és lágyan végigkarmoltam a hátát. Damon érezhetően megborzongott, és a nyakamat kezdte el csókolgatni. Sóhajtva hajtottam oldalra a fejem, hogy jobban hozzáférjen, miközben egyre csak karmoltam és simogattam felváltva a hátát. Damon zihálva követte a példámat, és végigsimított az oldalamon. Ahol hozzám ért, a bőröm mintha lángra kapott volna, de az sem érdekelt volna. Leereszkedtem az öléből, és belenéztem a szemébe, majd egy határozott mozdulattal kicsatoltam az övét.
Ám mielőtt még elérhettem volna a gombokig, Damon elkapta a kezem, és az ajkaihoz húzta. Apró csókot nyomott rájuk, majd leeresztette a kezét, és szorosan összekulcsolta az enyémmel.
- Eleanor… Ez egy sikátor, és… hidd el, nem gyakran mondom ezt, de ezt nem itt kéne. És nem most – nézett rám komolyan, de a tekintetében még mindig ott parázslott a vágy.
Hirtelen elszégyelltem magam. Mégis mit képzeltem? Eljövök Damonnal motorozni, majd rögtön az első csók után neki akarom magam adni egy sikátorban, részegen?
Lehajtottam a fejem, és megpróbáltam kihúzni a kezem Damon markából.
- Nem, nem, félreértesz. Nehogy azt hidd, hogy én nem akarom, inkább miattad csinálom. Tudom, hogy megbánnád, ha itt és most… És, bár nem tűnsz részegnek, pont eleget ittál ahhoz, hogy efféle őrültségre képes legyél – emelte fel az államnál fogva a fejem, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. A szeméből megértés sugárzott, és némi aggodalom.
- Persze, igazad van… most menjünk haza, jó? – kérleltem, és még mindig borzasztóan éreztem magam. A jó kedvem ahogy volt, elpárolgott. Még mindig nem tudtam elhinni, mire készültem.
Már indultam volna vissza, de Damon nem engedett. Visszarántott, és újra megcsókolt, ezúttal lágyabban, de úgy, hogy érezzem, nem hazudott azt illetően, hogy akarja…
Mosolyogva szakítottam meg a csókot, és kézen fogva húztam magam után.
Az arcomba csapó menetszél felélénkített, és teljesen kijózanított. Damonnak igaza volt, tényleg nem a józanság vezérelt, és később, lehet, hogy megbántam volna. Hozzábújtam, és bedugtam a kezem a dzsekije zsebébe, hogy ne fázzak annyira.
A visszaút gyorsabbnak tűnt, mint odafelé. Kissé elszomorodva szálltam le a motorról, hogy ennek az estének is vége, bár egyáltalán nem panaszkodhattam a kimenetelét illetően. Eszembe jutott Caroline, és a többi lány arca, amikor megint Damon mögül szállok le hétfőn reggel, de későbbre halasztottam ezt a problémát.
Damon felkísért a lépcsőn, majd az ajtó előtt megállt. Magához húzott, és megölelt. Nem volt szükség szavakra, ezzel a maradék kétségemet is elpárologtatta a szándékait illetően. Rámosolyogtam, és lábujjhegyre álltam, hogy egy apró csókot nyomjak a szájára.
- Holnap délután itt vagyok érted. Csinálhatnánk valami… kevésbé heveset – mosolygott rám, és végigsimított az arcomon.
- Várlak – suttogtam, mire egy utolsó, nagyon lágy csókkal elköszönt tőlem.
Halkan matattam a zárban, hogy ne rémítsem halálra Laurent. Damon megvárta, míg belépek a lakásba.
- Jó éjt, Eleanor, álmodj szépeket – kacsintott rám, mire elöntött a melegség.
- Ez után az este után nem lesz nehéz – viszonoztam a kacsintását, és ugyanolyan halkan, ahogy kinyitottam, becsuktam az ajtót.
Ahogy felértem a szobámba, teljesen eluralkodott rajtam az őrület. Felugrottam az ágyamra, és fel-alá pattogtam rajta, egészen addig, amíg lihegve össze nem roskadtam. A nevetésemet bele kellett fojtanom ugyanabba a párnába, amibe reggel még a sikításomat… mindkettőt ugyan a miatt az ember miatt.
Gyorsan átöltöztem, és bebújtam az ágyba, majd követtem Damon kérését, és gyorsan elmenekültem az álmaimba, hogy ez az este még ne érjen véget…
9. rész - Kétségek
Mosolyogva ébredtem reggel. Sikerült megtartanom a Damonnak tett ígéretemet: tökéletesen megálmodtam a folytatását a sikátorbeli incidensünknek. Ennél szebb álmom már régen volt, így minden okom megvolt a jókedvre.
Lesétáltam Laurenhez, és mosolyogva figyeltem a reggelihez szükséges előkészületeit. Már vagy öt percre csak vigyorogva bámultam az elém tett tányért, mikor Lauren meglengette előttem a kezét. Nagyokat pislogva néztem rá, nem értettem, mi van.
- Már vagy fél perce hozzád beszélek, de te úgy vigyorogsz a pirítósodra, mintha most vallott volna szerelmet. Szóval ki vele, ki az? – kacsintott rám, és várakozásteljesen lerakta a saját pirítósát.
- Nem tudom, miről beszélsz. – Próbáltam ártatlan képet vágni, de a kutakodó pillantása elérte a hatását; a mondat felénél elvigyorodtam.
- Tudom, hogy nem voltál itthon este. Igyekeztem nem aggódni miattad, hiszen nem azért költöztél hozzám, hogy minden mozdulatodat árgus tekintettel kövessem, de azért aggódtam érted. Jobban vagy már? – kérdezte, és végigmért.
Pontosan tudtam, hogy mit láthat: hogy tökéletesen jól vagyok. Az arcom kipirult, a szemem csillog, és mindez a miatt, ami tegnap este történt. Kicsit elszégyelltem magam, hogy ilyen gyorsan belelovallom magam a dolgokba, de nem tudtam mit tenni ez ellen. Eddig nem mertem bevallani magamnak, de Damon tetszett nekem… nagyon tetszett. És ezt senki véleménye sem tudta megváltoztatni.
- Fantasztikusan érzem magam – vigyorogtam rá megint.
- Igen, azt látom. De nem válaszoltál a kérdésemre – nézett rám kíváncsian Lauren, majd ő sem bírta tovább, és viszonozta a mosolyomat.
- Hát, tulajdonképpen ismered – kezdtem bele. – Jennánál már találkoztatok – adtam neki némi segítséget.
- Na ne. Te Stefannal randizol? – kerekedtek el a szemei. – Azt hittem, ő Elenával van…
- Dehogy is Stefannal! És igen, jól tudod, ő Elenával van, és nem is tudok elképzelni mellé mást. Gondolkozz, kivel találkoztál még Jennánál?
- Várj… Jeremy? De hát ő fiatalabb nálad! Na nem mintha zavarna… - Lauren teljesen összezavarodva nézett rám, mire én csak az ég felé emeltem a szemem.
- Nem, nem Jeremy. Damon. Tudod, Stefan bátyja. – Ahogy kimondtam a nevét, elpirultam, és lehajtottam a fejem, de a szám sarkában ott bujkált a mosoly.
Csönd állt be kettőnk közé. Fél perc elteltével óvatosan felnéztem, de Lauren csak álmélkodva meresztette rám a szemeit.
- Szóval… Damon? És… mióta ismered őt? – A hangsúlya nem épp örömteli volt, mire én kérdőn rápillantottam.
- Miután idejöttem, találkoztam vele, és hazahozott. Azóta minden reggel ő vitt suliba. – Újra elvigyorogtam, ahogy eszembe jutott a reggeli száguldozás a múlt héten.
- Eleanor, én nem akarlak lebeszélni róla, ne érts félre… de mennyire ismered Damont? – nézett rám furcsán aggódó tekintettel Lauren.
- Miért kérdezed? – Összezavarodva haraptam bele a pirítósomba.
- Jenna mesélt róla dolgokat. Ismered Matt-et, ugye? Az anyja azért ment el a városból, mert Matt rajta kapta őket, ahogy egymást falják. És ami Caroline-nal történt…
- Lauren, figyelj. Tudok vigyázni magamra, oké? – mosolyogtam rá magabiztosan, de belül egyáltalán nem ezt éreztem. A tegnap elhagyott kételyeim újra visszatértek, amitől máris rosszabbul éreztem magam. Tudtam, hogy Lauren csak megvédeni akar, de ezzel a pár mondattal sikerült mindent összekavarnia bennem. Leraktam a pirítósom, és felálltam az asztaltól.
- Várj, hova mész? Még meg sem etted a reggelidet – kiáltott utánam a nagynéném, mikor már a lépcső tetejénél álltam.
- Átmegyek Elenához beszélgetni egy kicsit – kiabáltam vissza, majd magamra zártam a szobám ajtaját.
Lehuppantam az ágyamra, és kifújtam az eddig bent tartott levegőt. Úgy éreztem, jót fog nekem tenni egy őszinte beszélgetés Elenával… talán rá tud cáfolni Laurenre.
Gyorsan felöltöztem, és megkérdeztem Laurentől Elenáék címét. Nem laktak tőlünk messze, így pár perc séta után már a házuk előtt álltam. Megnyomtam a csengőt, és vártam, hogy valaki ajtót nyisson.
- Ó, szia… Eleanor, ugye? – nyitott ajtót Jeremy.
- Igen – mosolyogtam rá. – A nővéredhez jöttem.
- Elena fent van az emeleten, a szobájában. Gyere, felkísérlek – invitált be egy mozdulattal.
- Ez Elena szobája. Örülök, hogy újra találkoztunk – mosolygott rám, és bement a másik szobába.
Hármat kopogtattam, és illedelmesen megvártam, míg kinyílik előttem az ajtó.
De nem Elena volt a másik oldalon… hanem Damon.
- Micsoda meglepetés. Eleanor! – Egy pillanatra a döbbenet suhant át Damon arcán, majd felváltotta egy mosoly.
Én ugyanolyan döbbenten álltam előtte. Gyorsan pislogtam kettőt, hogy magamhoz térjek, majd viszonoztam a mosolyát.
- Öhm, szia. – Hirtelen nem tudtam, hogy köszönjek neki, így inkább átnéztem a válla fölött, hátha meglátom a szoba tulajdonosát. – Elenát keresem.
- Gondoltam, hogy nem hozzám jöttél… pedig örültem volna neki – görbítette le a száját, és színpadiasan lehajtotta a fejét.
- Téged délutánra terveztelek. – Nem tudtam ellenállni neki, így inkább lehajoltam, hogy egy vonalban legyen az arcunk.
Damon arca újra felöltötte régi mosolyát, és egy apró csókot nyomott a számra.
- Háromra érted megyek – suttogta a fülembe, majd elindult kifelé.
- Ha most megbocsátasz, kettesben hagylak titeket. Majd később beszélünk – nézett vissza Elenára. Még utoljára végigsimított a kezemen, és ránk zárta az ajtót.
- Szia – vigyorogtam Elenára, aki csak ledöbbenve bámult rám.
- Jól láttam, hogy az előbb megcsókolt? – Mutatott az ajtóra, és még mindig csak bámult rám.
- Éppenséggel jól – kuncogtam, és leültem az ágyára.
- Akkor, azt hiszem, tényleg van mit mesélned – ült le mellém, és kényelmesen elhelyezkedett.
Elmondtam neki mindent, részletesen, egészen az első találkozásunktól a tegnap estéig. Elena figyelmesen végighallgatott, bár amikor a tegnapi rémálmomat meséltem neki, az arca megváltozott: furcsán nézett rám, és az sem kerülte el a figyelmem, ahogy a takaróba markolt.
- Szóval te, és Damon. Kíváncsi vagyok a többiek arcára, amikor reggel egy romantikus búcsúcsókkal köszön el tőled a kapuban. – Nevetett fel Elena, amikor végére értem a tegnap estének.
- Ne is mondd… Caroline meg fog utálni – húztam el a szám a gondolatra.
- Caroline tudja, hogy ha Damon akar valamit, megkapja, akármennyire is ellenállsz neki. Volt szerencséje megtapasztalni – sóhajtott fel Elena.
- Igen, tudom. Ezért is szeretnék kérdezni valamit. Reggeli közben megemlítettem Laurennek, hogy tegnap Damonnal voltam, mire egy elég érdekes történetet mesélt Matt anyjáról… - hagytam félbe a mondatot.
- Ó. Hát, Damon nem a megtestesült erkölcsiesség. De, ha nem gondolná veled komolyabban a dolgokat, már rég eldicsekedett volna veled nekünk, ahogy az eddig is tette. És nem mellesleg, tegnap nem állított volna le a bárban – vigyorgott rám Elena, mire én elvörösödve kezdtem pásztázni a falat.
- Damon eddig mindig azzal törődött, amit ő akart, sosem figyelt másokra. De tegnap megakadályozott téged abban, hogy elkövess egy hibát, pedig biztos vagyok benne, hogy nem lett volna ellenére – forgatta meg a szemeit Elena, majd rám mosolygott.
- Köszönöm – néztem rá hálásan, és megszorítottam a kezét. – Tudtam, hogy rád számíthatok… amikor Lauren megemlítette, hogy nem ismerem eléggé Damont, az összes kétségem visszatért, hogy mi van, ha… de ezek szerint nem kell annyira aggódnom.
- Örülök, hogy segíthettem. – Elena újra rám mosolygott, de volt valami ebben a mosolyban, ami különös érzéseket keltett bennem. Olyan érzésem volt, mint amikor valaki nem mondja teljesen őszintén a szavait. Próbáltam figyelmen kívül hagyni… sikerrel.
- És, mikor találkoztok ma délután? – kérdezte Elena.
- Háromra értem jön. Nem tudom, mi a mai terve – húztam el a szám.
- Ahogy Damont ismerem, valami izgalmas és meglepő. Mondjuk, az a Damon, akit én ismerek, nem akadályozza meg a lányokat abban, hogy egy sikátorban lenyomjanak egy vad me…
- Ne, ne is folytasd! Szégyellem magam – szakítottam félbe Elenát, és ránevettem.
- Damont biztos jól meglepted. Nem úgy nézel ki, mint aki képes ilyen őrültségekre. És ezt jó értelemben mondom. – Elena mondat közben rápillantott az éjjeliszekrényen álló órára, és szomorúan rám nézett.
- Azt hiszem, ideje menned… a lovagod hamarosan begördül a vasparipáján, szóval…
- Jézusom, már két óra van? Rohannom kell, kösz, hogy szóltál. – Pattantam fel az ágyról, és összeszedtem a táskámat.
- Elena, köszönöm. – Fordultam vissza az ajtóból, és hálásan rámosolyogtam.
- Bármikor. Remélem, hogy jó lesz a délutáni randitok – viszonozta a mosolyomat, de ugyanaz az arckifejezés suhant át az arcán, ami az előbb is. Most már végképp nem tudtam hova tenni, úgyhogy inkább még egyszer rámosolyogtam, és sietős léptekkel elindultam hazafelé.
- Lauren, mindjárt itt lesz értem Damon, majd jövök – kiabáltam fel az emeletre, hogy a nagynéném is meghalljon, ne csak a szomszédos házakban mindenki.
- Oké… vigyázz magadra! – kiáltotta vissza.
- Azon leszek – motyogtam.
Nem volt időm újra teret adni a kétségeimnek. Hallottam, ahogy lefékeznek a ház előtt. Ellenőrzésképpen gyorsan belenéztem a tükörbe, és nagyot sóhajtottam.
- Szia… megint – nyitottam ajtót, miután Damon hármat kopogott.
- Szia – nézett rám, amivel megint elérte, hogy egy pillanatra elveszítsem a talajt a lábam alól. Le kell szoknom erről – döntöttem el, de ahogy egy újabb pillantást vetettem rá, tudtam, hogy nem fog menni.
Damon észrevehette, hogy megint elveszítettem a fonalat, mert elvigyorodott, majd kínzóan lassan hajolt közelebb hozzám, végig tartva a szemkontaktust. A szívem őrült iramba kapcsolt, és az arcom csodálatos vörös színt öltött. Végül megállt milliméterekre a számtól, és a mosolya még szélesebb lett. Nem bírtam ellenállni neki, és én szüntettem meg a távolságot kettőnk között. Az ajka úgy tapadt az enyémre, mintha évezredek óta erre várt volna. Ahogy végigfutott a gondolat az agyamon, jólesően elmosolyodtam.
- Min mosolyogsz? – kérdezte Damon, miközben összekulcsolta a kezünket.
- Semmi… csak jól érzem magam, ennyi az egész – szorítottam meg a kezét.
- Akkor mehetünk? Fantasztikus ötleteim vannak, hogy mivel tehetném még jobbá a kedvedet – súgta a fülembe, majd belecsókolt a nyakamba.
Mivel egy szót sem tudtam kinyögni, csak bólintottam egyet, és elindultam az autó felé.
Ahogy Damon mellett ültem, elmerengtem egy pillanatra. Talán pont ez az, ami miatt Mystic Fallsba jöttem… a világom 360 fokos fordulatot tett. És ez volt az, amire vágytam.
