18. rész

Szép estét,

Sikerült befejeznem a részt. Sokszor átírtam, míg végül elnyerte a végleges formáját. :)

Az aktuális zene: Counting Crows - Colorblind

Remélem, tetszeni fog így is, hogy nem bővelkedik Damon-dús jelenetekben... de ennek az időszaknak hamarosan vége ;)

xoxo

Kata

18. rész - Végítélet

New York semmit sem változott, mióta eljöttem innen. Ugyanaz a nyüzsgés fogadott, mint ami tizennyolc éven át minden nap. Jólesően szívtam be a megszokott, nehéz levegőt, és anyámékat követve kiszálltam a taxiból.

Ugyanúgy jöttem el Mystic Fallsból, ahogyan New Yorkból: senkinek sem szóltam. Gondolkodtam, hogy írok Elenának és Stefannak egy SMS-t, hogy hazajövök, de végül úgy döntöttem, jobb ez így. Próbáltam úgy tenni, mintha az elmúlt pár hét meg sem történt volna. Nem akartam emlékezni semmire... ha csak Mystic Fallsra gondoltam, egy jégkék szempár villant be. Damon emlékét mélyen elsüllyesztettem magamban... ki akartam törölni magamból mindent.
Végigbeszélgettem az utat anyáékkal. Sokat meséltek Nate-ről, és kezdtem úgy érezni, hogy ismerem őt. Nagyon fájt az elvesztése, még úgy is, hogy sosem találkozhattam vele.
A szobám is ugyanolyan volt, mielőtt itt hagytam, még a por sem fedte be a bútorokat. Végigdőltem az ágyamon, és kibámultam az ablakon: megnyugodtam. Tudtam, hogy helyesen döntöttem azzal, hogy visszajöttem... és boldog voltam, hogy ezúttal a szüleim is mellettem állnak majd.

Már egy hét is eltelt azóta, hogy visszajöttem. Visszaíratkoztam a régi sulimba, és meglepő módon mindenki örömmel fogadott. Az osztálytársaim faggattak Mystic Fallsról, na meg az ottani kalandjaimról... ilyenkor mindig eltereltem a témát.
Az éjszakáim azonban nem voltak ilyen nyugodtak - amit nap közben sikeresen kizártam a gondolataimból, azok álmomban törtek fel. Minden éjjel Damonnal és Katherine-vel álmodtam. Újra éltem az ottani pillanatokat, és szinte éreztem Damon jéghideg tekintetét, vagy Katherine gyilkos szorítását magamon, amikor zihálva felültem az ágyamban. De úgy éreztem, ennyit megérdemlek azután, hogy ilyen könnyen belesétáltam Damon csapdájába. Haragudtam magamra a naívságom miatt, és méltó büntetésnek tartottam a kínzó rémálmokat.
A szüleim teljes átalakuláson mentek keresztül: majdnem minden délután órákat sétálgattunk a Central Parkban, kacsákat etettünk, és nagyokat nevettünk. A falra felkerültek rég elveszettnek hitt családi fényképek, és folyamatosan régi videókat néztünk hol az én szereplésemmel, hol Nate-ével.

Laurennel minden nap beszéltem telefonon, de még az elején megkértem rá, hogy ne meséljen semmit Mystic Fallsal kapcsolatban. Ám néha ennek ellenére kicsúszott a száján néhány apró hírmorzsa Elenával kapcsolatban. Megtudtam, hogy őrült keresésbe kezdett, amikor nem talált másnap a kórházban. Lauren ezt szimpla aggódásnak vélte, de én tudtam a mögötte húzódó igazságot: azt hitte, Katherine tehet az eltűnésemről. Megkértem Laurent, mondja meg Elenának, hogy visszajöttem New Yorkba, de ígértesse meg vele, hogy senkinek sem mondja el. Elena visszaüzent, hogy megtartja a titkomat, és sajnálja, hogy ide fajultak a dolgok... Lauren némi értetlenséggel adta át az üzenetet, de nem avattam be őt.

Az egyik este éppen a matek házimat próbáltam megoldani, amikor anya mosolyogva nyitott be az ajtón.
- Kicsim, egy barátod átjött - mondta kedvesen. Értetlenül néztem rá, nem tudtam, hogy kiről lehet szó. Bár Jennyvel megbeszéltük, hogy holnap együtt tanulunk... lehet, hogy összekevertem volna a napokat?
- Hívd be, kérlek - viszonoztam a mosolyát. Újra belemerültem a matekpéldába, és hangosan szitkozódtam, amikor harmadszorra se jött ki a megoldás.
- Na de Eleanor, a lányok nem beszélnek csúnyán - csendült fel az ajtóból egy ismerős hang. Olyan gyorsan kaptam fel a fejem, hogy éreztem, ahogy megroppan a nyakam... de jelenleg ez volt a legkisebb gondom.
Katherine állt az ajtóban, és angyali mosollyal figyelte, ahogy az arcomra kiül a borzalom. Lassan lépett hozzám közelebb, és lenézett a füzetemre.
- A megoldás 254 - közölte még mindig bűbájos mosollyal az arcán. - Oh, pont ennyi embert öltem meg... plusz-mínusz párat. De az nem oszt, nem szoroz, igaz? - nézett rám elbűvölően. A hangja egy pillanatig úgy csengett, mintha Elenát hallanám... de a szavai rácáfoltak erre.
- Mit keresel itt? - nyögtem ki a rémülettől ledermedve.
- Hát téged, te butus - nevetett fel hangosan. Egy pillanatra az ajtóra villant a tekintetem. Nem akartam, hogy anyáék benyissanak... a lehető legtávolabb akartam tudni őket Katherine-től.
- Tudod, amikor hirtelen eltűntél Mystic Fallsból, elszomorodtam. Megkedveltelek... olyan jó barátnők lehettünk volna - görbítette le a száját színpadiasan, de a következő pillanatban újra ott játszott a mosoly az ajkain.
- Persze... ízig-vérig jó barátnők, gondolom. - A félelem vakmerővé tett. Egy mozdulattal felpattantam, és Katherine szemébe néztem.
- Honnan tudtad meg, hogy itt vagyok? - kérdeztem fojtott hangon. Egy pillanatra megingott a bátorságom, ahogy Katherine szeme megvillant a vér szó hallatán, de tartottam magam.
- Nem volt túl nehéz. Végighallgattam az apáddal folytatott érzelmes beszélgetést - nevetett fel újra, ezúttal hideg hangon. - Sajnálom, ami a bátyáddal történt - pillantott rám sajnálkozva. Ha nem tudtam volna, ki ő, talán még el is hiszem neki... de így csak a kegyetlenséget láttam benne.
- Elfogadom a részvéted - sziszegtem az arcába. - De áruld már el, mit akarsz tőlem? Eljöttem Mystic Fallsból, azt csinálsz, amit akarsz. Damon a tiéd lehet, már nem akadályozom meg a terveidet.
- Édesem, ez nem körhinta, ahol csak úgy kiszállhatsz, ha már nem élvezed... Elrontod a szórakozásomat - mosolygott rám negédesen Katherine.
Némán meredtem rá. A félelem kezdett eluralkodni rajtam, de még mindig volt annyi erő bennem, hogy dühösen rápillantsak.
- És, mit vársz tőlem? Menjek vissza, hogy aztán megölj?
- Azt itt is meg tudnám tenni... csak egy mozdulatomba kerülne. De abban hol van az izgalom? - tette fel a költői kérdést.
- Nem megyek vissza oda - sziszegtem.
- Hát, akkor ez esetben búcsúzz el a rokonaidtól... - vágott sajnálkozó fejet, és szomorúságot mímelve lefelé görbítette a száját.
A borzalom úgy söpört végig rajtam, mint egy hurrikán. Visszarogytam a székre, és a padlóra meredtem... nem volt választásom. Nem hagyhattam, hogy Katherine bántsa a szüleimet, vagy Laurent... nem tehettem.
- Őket hagyd ki ebből - mondtam halkan.
- Nem tehetem... olyan makacs vagy - rázta meg a fejét rosszallóan. Az arcán azonban látszott, hogy élvezi a gyötrődésemet.
- Döntsd el. Vagy visszajössz, és visszaszállsz a játékba, vagy most azonnal megölöm a szüleidet, és hagyom, hogy a bűntudat kergessen az őrületbe. - Katherine hangja kegyetlenül csengett. A félelem hatalmas gombócként megszilárdult a torkomban, és nem hagyta, hogy megszólaljak.
- Akkor ez esetben... - sóhajtott fel Katherine, és a keze már a kilincsen volt. Lassan nyomta le... de amikor résnyire nyílt az ajtó, a szavak kitörtek belőlem.
- Ne! Nyertél.Visszamegyek. - Az utolsó szót halkan mondtam. Tudtam, hogy ez az egy szó megpecsételte a sorsomat, és a saját halálos ítéletemet mondom ki, de nem tudtam volna tovább azzal a tudattal élni, hogy a szüleim és Lauren miattam haltak meg. Akkor inkább a halál...
- Látod, okos lány vagy te - csukta vissza az ajtót Katherine önelégülten. - Mivel érző lény vagyok - nevetett fel halkan - adok neked két napot, hogy elköszönj a szüleidtől, megírd a búcsúleveled, satöbbi. De egy perccel sem tovább. Ha hétfőn nem vagy Mystic Fallsban, a nagynénéd halott. Megértetted? - suhant Katherine elém, és felfeszítette a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Meg - néztem rá gyűlölködő tekintettel.
- Azt hiszem, ez egy fantasztikus barátság kezdete... a viszont látásra, Eleanor - mosolygott rám újra, és kecses léptekkel eltűnt az ajtó mögött.

Őrült módon kattogtak a fogaskerekek az agyamban. A félelem újra és újra elzsibbasztott, de nem volt idő rá, hogy elgyengüljek. Próbáltam pozitívan tekinteni a jövőre, hogy legalább addig ne omoljak össze, amíg ki nem találom, hogyan jutok vissza rémálmaim színterére. Stefanék biztosan kitalálnak valamit, hiszen nem csak rólam van szó, hanem Elenáról is. Hirtelen belém villantak Damon búcsúszavai, és minden optimizmusomat elvesztettem egy pillanat erejéig. Ha rajta múlik, én végezhetném akár darabokban is...
Nem hagytam, hogy az emlék visszarántson. A fájdalom megkörnyékezett, de megráztam magam, és erősen összpontosítottam a "hogyan tovább?"-ra. Tudtam, hogy a szüleim nem fognak elengedni nyomós ok nélkül. A szívem fájdalmasan sajgott, ahogy arra gondoltam, hogy újra el kell őket hagynom... de tudtam, hogy nincs más választásom.
Egy borzasztó terv kezdett körvonalazódni bennem. Nem tehettem meg, hogy még több fájdalmat okozok nekik... meg kell utáltatnom magam velük, hogy ha Stefanék mégsem tudnának megvédeni, ne viselje meg őket annyira a halálom.
Egy pillanatig elborzadva meredtem magam elé. A látásom elkezdett sötétülni. Tudtam, hogy újra ki fogok borulni, de nem tehettem meg. Sietnem kellett, hogy megvédjem a szeretteimet, és ez fontosabb volt, mint a saját elmém épsége.
Monoton mozdulatokkal szedtem elő a bőröndömet. Nem figyeltem, hogy mit rakok be, és mit nem. Homályos volt minden, mintha kívülről látnám saját magam.
Halk kopogás zavarta meg a mozdulataimat. Anya mosolyogva nézett be, de amikor meglátta, hogy mit teszek, az arca értetlen lett.
- Mit csinálsz?
- Pakolok. Nem bírom tovább. Elmegyek - nyögtem ki. A hangom határozottan csengett, bár fogalmam sem volt, hogy honnan szedtem ennyi lelkierőt.
- De hát... hova mész? - kérdezte elkerekedett szemekkel. Rápillantottam az arcára. Egy pillanatra lemerevedtem, ahogy megláttam rajta az önvádat... annyira szerettem volna zokogva magamhoz ölelni, és elmondani neki, hogy nem az ő hibája. De nem tehettem.
- Vissza, Mystic Fallsba. Figyelj, anya, ez nekem nem megy. Nem tudom megszokni ezt a hirtelen változást. - Minden porcikám tiltakozott, ahogy meghallottam a saját, érzelemmentes hangomat. Anya alsó ajka reszketni kezdett... de tudtam, hogy még nem fog elengedni.
- Ott rontottad el, amikor ellöktél magadtól. Sajnálom, ami Nate-tel történt, de ez nem volt ok arra, hogy ne szeressél - mondtam ki a kegyetlen szavakat. A szívem hangos roppanással repedt ketté, ahogy anya lehajtott fejjel sírni kezdett. Alig tudtam ellenállni a vágynak, hogy elmondjak neki mindent... de végül újra összpontosítani kezdtem a pakolásra.
- Eleanor... annyira sajnálom - zokogott halkan.
- Ez nem elég - suttogtam remegő hangon.
Heves mozdulattal csaptam le a bőröndöm tetejét... nem akartam, hogy anya lássa rajtam csak a szikráját is, annak, amit éreztem. Tudtam, hogy csak az ő védelmükben teszem mindezt, de nem segített: borzalmasan éreztem magam. Ha életben maradok, és vége lesz ennek a rémálomnak, visszajövök, és elmondok nekik mindent... és újra kezdjük. Együtt.
- Állj el az utamból, anya - mondtam a maradék erőmet összeszedve, kemény hangon. Anya könnyes szemmel nézett fel rám. A tekintetéből olyan elevenen sugárzott a fájdalom, hogy nem bírtam visszatartani, hogy kicsorduljon egy könnycsepp. Dühös mozdulattal töröltem le. Anya tekintetében egy pillanatra felcsillant a remény, de ahogy meglátta a mozdulatomat, újra felváltotta a fájdalom. Lehajtotta a fejét, és elállt az ajtóból. Tudtam, hogy ez az a pillanat, amikor el kell indulnom... de nem bírtam megmozdulni. Megkövülten néztem, ahogy anyát görcsösen rázza a sírás.
Aztán feleszméltem. "Megölöm a szüleidet" - visszhangzott a fejemben Katherine hangja, mintha csak most súgta volna a fülembe.
- Ég veled, anya - mondtam, és a bőröndömet magam után húzva, kiléptem a lakásból. Az otthonomból.

Ahogy kiértem az utcára, nem bírtam tovább visszatartani a torkomat fojtogató könnyeimet. Nem bírtam magam tartani... úgy éreztem, szétszakadok a fájdalomtól. A zokogástól összegörnyedve lerogytam a bőröndre, és az arcomat a kezembe temetve, átadtam magam a fájdalomnak.
- Jól vagy? - rázta meg valaki a vállamat óvatosan.
Könnyes szemmel pillantottam fel a mellettem guggoló fiúra. Az első dolog, amit megláttam rajta, azok a kék szemei voltak... egy pillanat erejéig belém hasított Damon tekintete. Az arcomon újabb könnyek peregtek végig, és úgy döntöttem, elég a színjátékból. Összepréselt szájjal ráztam meg a fejem, és újra elsírtam magam.
- Gyere - húzott fel a karomnál fogva. Amikor látta, hogy megingok, készségesen átkarolta a derekam, és fél kézzel felkapta a táskámat. Egy szó nélkül hagytam, hogy a tömegben lavírozva maga után húzzon. Nem gondolkodtam... bár egy pillanat erejéig megfordult a fejemben, hogy nem kéne egy ismeretlent követnem, azon nyomban rájöttem, hogy ez a most a legkevésbé veszélyes dolog, ami történhet velem.

Egy Starbucks kávézóban ültünk. Körülöttünk vidáman nevetgéltek az emberek, látszólag senkit sem nyomasztott semmi... kivéve engem. Fogalmam sem volt, hogy mit keresek itt, miközben nekem a reptérre vezető úton kéne lennem, de egyelőre képtelen voltam elindulni. Hálát éreztem az ismeretlen srác iránt, aki még mindig aggódó pillantásokat vetett rám. Ahogy látta, hogy nem szándékozom megszólalni, nagyot sóhajtva felállt, és a pulthoz sétált. Pár perc múlva két pohárral tért vissza, és felém tolta az egyiket. Egy pillanatra meghökkentem, ahogy megláttam a "Szomorú lány" feliratot rajta, de végül elmosolyodtam. Félénken felpillantottam rá, és láttam, hogy ő is elmosolyodott.
- Mivel nem tudom az igazi neved, kénytelen voltam erre rendelni... hiszen csak ennyit tudok rólad - húzta el a száját, majd újra rám mosolygott.
- Eleanor vagyok - nyújtottam felé a kezem. - És köszönöm... - szorítottam meg a kezét hálásan, amikor viszonozta a kézfogást.
- Chaz - bólintott mosolyogva. - Most pedig meséld el, mi az, amitől ennyire kiborultál...
Ellenállhatatlan vágyat éreztem rajta, hogy megosszam vele a titkomat. De nem tehettem. Bár a nevén kívül semmit sem tudtam róla, féltettem őt Katherine-től... másrészt nem voltam biztos benne, hogy nem hívná-e ki a mentőket, ahogy kiejtem a vámpír szót a számon.
- A szüleimnek volt egy eltitkolt gyereke, még előttem. - A tekintete minden rezdülésemet követte, és végül muszáj volt megszólalnom.
- Ez elég rosszul hangzik - húzta el a száját, és megértően rám pislogott.
Ugyanazt mondtam neki is, mint anyámnak. A torkom kiszáradt, ahogy életem legnagyobb hazugságait újra elmondtam.
- Biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte végül, és rám pillantott. A tekintete komoly volt. Egy pillanatra elfogott ugyanaz az érzés, ami Stefannal is... bár nem ismert engem, aggódik értem.
- Igen - nyögtem ki elszoruló torokkal.
- Akkor segítek neked visszajutni - emelte fel a fejét, és megerősítésképp bólintott egyet.
- De Chaz, nem kell. Nem ismersz, nem kell segítened nekem. Köszönöm, hogy elmondhattam neked, de nekem mihamarabb vissza kell mennem Mystic Fallsba - mondtam kétségbeesve. Nem akartam, hogy Katherine megneszelje, hogy Chaz akár egy szót is beszélt velem. Senki sem érdemelte meg, hogy Katherine tönkretegye az életét... főleg nem Chaz. Annyi jóindulat sugárzott kék szemeiből, hogy alig bírtam ránézni, miközben meséltem a hazugságaimat.
- Ez nem kérdés volt, hanem kijelentés. - Halványan elmosolyodott. Ekkor néztem meg őt alaposabban: szőkésbarna haja kusza tincsekben lógott a szemébe. Ahogy mosolygott, apró gödröcskék jelentek meg az arcán... igazán helyes volt. Ha még azelőtt találkoztam volna vele, hogy elmentem volna Mystic Fallsba, talán lehetett volna valami kettőnk között... de ez most szóba se jöhetett.
- Mennem kell - motyogtam halkan, és elkaptam róla a pillantásom. Chazban csak akkor tudatosult, hogy mit mondtam, amikor felvettem a kabátom, és elindultam kifelé.
- Segítek - kapta el a karom, és maga felé fordított. A tekintete elszántságot tükrözött... egy pillanatig elbizonytalanodtam. Chaz kihasználva a pillanatot, kikapta a kezemből a bőröndöt, és újra átkarolt.
Úgy döntöttem, nincs értelme ellenkezni... őszintén szólva örültem, hogy nem egyedül kell végigcsinálnom ezt.
Ahogy kiértünk az utcára, Chaz leintett egy taxit. Kinyitotta előttem az ajtót, talán attól tartott, hogy elfutok... vagy csak udvarias volt. Teljes megadással szálltam be a kocsiba, és halványan rámosolyogtam a beszálló fiúra.
- Köszönöm - mondtam halkan.
- Nincs mit. Tudod, az a helyzet, hogy teljesen átérzem a helyzetedet... nekem sem volt könnyű gyerekkorom - fordította el a fejét, és kipillantott az ablakon.
- A Royal hotelhez, legyen szíves - szólalt meg fél perc múlva.
Felkaptam a fejem. Azt hittem, a reptérre megyünk... Chaz észrevette az értetlenséget az arcomon, és gyorsan beszélni kezdett.
- Muszáj kipihenned magad. Át kell gondolnod még egyszer... nem akarom, hogy ott bánd meg a döntésed.
- De nekem muszáj Mystic Fallsba mennem! - Erősen kihangsúlyoztam a muszáj szót, és kétségbeesetten Chazre néztem.
- Eleanor, semmi sem sürget téged. Mystic Falls holnap is ott lesz. Tiszta fejjel kell átgondolnod a dolgokat, és nem hirtelen felindulásból döntened. Ez egy hatalmas lépés az életedben. - A pillantása komoly volt.
Elbizonytalanodtam. Bár kétségem sem volt azt illetően, hogy vissza kell mennem, még nem éreztem magam készen arra, hogy meg is tegyem. Katherine két napot adott... csak holnapután kell megérkeznem. Beleharaptam az alsó ajkamba, és bizonytalanul ránéztem Chazre.
- És ígérem, tisztességes leszek! - tette fel a kezeit, szándékai bizonyítása képpen. Halványan elmosolyodtam, és végül rábólintottam a dologra.

- Helyezd magad kényelembe. Kérsz valamit inni? Vizet, üdítőt, esetleg valami erősebbet? - kérdezte, miután betette a bőröndömet az egyik üres szobába.
- Azt hiszem, egy whiskey most jól esne - dőltem hátra a kanapén, és lehunytam a szemem. Régebben sosem ittam whiskeyt, de most ideillőnek tűnt. Eszembe jutott Damon, és egy gúnyos mosollyal hajtottam le a pohár tartalmát, miután Chaz a kezembe nyomta.
- Gondoltam, koccintunk - mondta vigyorogva. - De ha így állunk, akkor... - rám kacsintott, és követte a példámat.
- Most, hogy elmondtam neked életem nagy tragédiáját, mesélhetnél te is - mondtam, miután sikerült visszarendezni az arcvonásaimat a whiskey cseppet sem kellemes íze után.
- Ehhez még innom kell. Tölthetek? - lengette meg előttem az üveget. Úgy döntöttem, ma este, még utoljára megpróbálok normális, felelőtlen életet élni, és felemeltem a poharam jelzésképpen.

Két óra, és egy üveg whiskey elfogyasztása után úgy éreztem, ismerem Chazt. Ő, velem ellentétben mindent elmondott magáról, a legkisebb takargatás nélkül, ebben biztos voltam.
A gyerekkora viszonylag boldognak volt mondható. A szülei szerették őt, de sosem hagyták, hogy azt csinálja, amit szeretne. Magas elvárásoknak kellett megfelelnie, be kellett kerülnie az elit társaságba, és bár ő sosem kedvelte az elkényeztetett, sznob haverjait, nagyon sokáig úgy tett, mintha ő is közéjük tartozna. De amikor megtudta fél éve, hogy adoptálták, beköltözött ebbe a hotelbe, és azóta a saját kedve szerint él. Bár látogatja a nevelőszüleit, többé nem akar kényszeresen megfelelni nekik.
A whiskey a fejembe szállt. Szinte eufórikus boldogságot éreztem, hogy Chaz megtalálta a lelki békéjét... kába tekintettel bámultam rá, majd hirtelen, az érzelmeim parancsára felálltam, és elbotladoztam hozzá. Le akartam hajolni, hogy megöleljem őt, de elvesztettem az egyensúlyom, és beleestem az ölébe. Hangosan felkuncogtam, és ártatlanul rápislogtam.
- Upsz, bocsi, nem ezt akartam...
Chaz vigyorogva fürkészte az arcomat. Jót mulatott magában, hogy milyen hamar a fejembe szállt az alkohol. Amikor megpróbáltam átcsúszni az öléből a kanapéra, szorosan megtartott, és nem engedte. A vigyor eltűnt az arcáról, és az ajkaimat kezdte el fixírozni. Valahol, az agyamban megszólalt a vészcsengő, hogy elhúzzam a fejem, de nem volt elég időm rá... Chaz ajkai lágyan érintették meg az enyéimet.
Ahogy megéreztem a puha ajkakat, egyből elszállt belőlem minden ellenállás. Elgyengülve viszonoztam a csókját. Olyan gyengédséggel és óvatossággal csókolt meg, amilyet még sosem éreztem.
Reszkető sóhaj szakadt fel belőlem, ahogy elváltak az ajkaink. Bár az arca elmosódott előttem, tisztán ki tudtam venni a tekintetét. Szinte áhítattal nézett rám, és egy ugyanolyan gyengéd mozdulattal simított végig a hátamon, ahogy megcsókolt.
- Azt ígérted, tisztességes leszel - leheltem halkan, de azért a szám sarkában ott bujkált egy mosoly.
- Akkor még nem estél a karjaimba - húzta el a száját féloldalasan.
- Ó, szóval az én hibám. Kend csak rám - háborodtam fel játékosan, és belebokszoltam a vállába.
- Ezt egy szóval sem mondtam... nem tehetsz róla, hogy ennyire elbűvölő vagy - mondta rekedtes hangon, és átfogta a csuklómat, megakadályozva ezzel a további ütéseket.
Félénken pislantottam fel rá. Tudtam, hogy nem kéne élveznem a helyzetet... de nem tudtam elnyomni magamban az érzést. Chaz mellett olyan nyugalom töltött el, aminek Damon mellett még csak a szikráját sem éreztem. A szívem újra fájdalmas lüktetésbe kezdett, ahogy arra gondoltam, hogy ezzel az estével véget ér a még jóformán el sem kezdődő kapcsolatunk. Egy pillanatra magam előtt láttam egy boldog jövőképet, amiben nem szerepel vér és halál: Chazzel kézen fogva visszasétálok anyáékhoz, és a bocsánatukért esedezem. Ők megkönnyebbülve visszafogadnak, és én teljes, boldog életet élek.
Ám a tökéletes álomkép szertefoszlott, ahogy megszólalt bennem egy vészjósló hang: két nap, vagy a szeretteid halottak.
Elhúzódtam Chaz karjaiból. Ezúttal hagyta, hogy visszaüljek mellé.
Némán ültünk egymás mellett percekig. Kezdtem úgy érezni, hogy ha nem töröm meg a csendet, belebolondulok. Tudtam, hogy megbántottam Chazt azzal, hogy elhúzódtam tőle, de nem engedhettem meg magamnak, hogy megrendítsen a döntésemben.
- Vissza fogsz menni, ugye? - kérdezte halkan, maga elé meredve.
- Igen - nyögtem ki elhaló hangon, és rápillantottam.
- Reggel kilencre hívok egy taxit, ami kivisz a reptérre. - Felpattant mellőlem, és nagy léptekkel elindult a szobája felé. Még az ajtóból visszanézett... a tekintetéből csalódottság sugárzott.
- Jó éjt, Eleanor.
- Neked is... - mondtam suttogva, és lehajtottam a fejem.
Még hosszú másodpercekig visszhangzott bennem az ajtó halk csapódása. Miután az egész szoba elcsendesült, nagyot sóhajtva tápászkodtam fel, és ingatag léptekkel elindultam a szobám felé. Végigdőltem az ágyon, és azt kívántam, bár soha ne ismertem volna meg Chazt... így még nehezebb lesz visszamennem oda, ahol semmi sem vár, csak kín és fájdalom.

***

- kiteszek oldalra egy képet az általam elképzeld Chazről... ne kövezzetek meg érte, de a másik nagy szerelmem a Gossip Girl, és muszáj volt egy kicsit őket is belekevernem a történetbe :D
- aki esetleg nem járt volna még Starbucks kávézóban, annak elárulom, hogy amikor ott rendelsz valamit, megkérdezik a neved, és ráírják a pohárra... ezért írtam én is ezt :)