26. rész

Sziasztok,

Kisebb késéssel ugyan, de meghoztam a 26. részt. Sok időbe telt, míg megírtam, ugyanis miközben írom, teljesen beleélem magam... és ez ennél a résznél nem volt a legkönnyebb.
Lesz egy kisebb regény még a rész vége után, kérlek, akármilyen dühösek is vagytok rám, olvassátok el... annak talán sikerül megnyugtatni titeket (Timi, ez főleg neked szól ;)

Köszönöm: Kata

PS.: akik eddig nem hallgatták meg volna az ajánlott zenét, azoknak most igen erősen ajánlom az ellenkezőjét... nekem nagyon sokat segített, hogy beleéljem magam :)

26. rész - Téboly

(Lady Gaga - Teeth)

Alig érzékeltem magam körül a világot. A torkom összeszorult, alig kaptam levegőt. A jeges félelem szétáradt a tagjaimban, ahogy megláttam rémálmaim örökös szereplőjét.
Katherine egy kegyetlen mosollyal figyelte, ahogy az arcomból kifut a vér. A lábaim újra remegni kezdtek, de ezúttal a színtiszta félelemtől.
- Tudod mi a rossz a halhatatlanságban? - szólalt meg végül Damon. A hangja nem árult el semmit arról, hogy meglepte volna Katherine felbukkanása, de tudtam, hogy csak a színészi tehetségének köszönhető mindez. - Az, hogy az embernek van ideje végiggondolni mindent. És az egyik, amire rájöttem, hogy nem vagy más, csak egy manipulatív, önző ribanc. - Az utolsó szavakat halk, jéghideg hangon sziszegte. Katherine ajkai csábító mosolyra húzodtak a szavak hallatán.
Én legszívesebben rákiabáltam volna Damonra, hogy hagyja abba, ne ingerelje Katherine-t, de nem jött ki hang a torkomon. A szavai is csak halkan jutottak át a metsző félelmen.
- Csak nem hiányoztam? - lépett közelebb Katherine Damonhoz, és perzselő tekintettel végigmérte. - Jól áll neked a vámpírlét... - simított végig a mellkasán érzékien.
Damon torkából egy halk, de annál ijesztőbb morgás tört fel. Kirázott a hideg a hangtól, pedig tudtam, hogy most nem ő a legveszélyesebb egy méteres körzetben...
- Ahogy jobb alkalmam nyílik rá, karót döfök a szívedbe - sziszegte hideg hangon, és alig észrevehetően maga mögé tolt.
- Lassíts, kisfiú. Tudom, hogy fáj ezt hallanod, de nem miattad vagyok itt. Volt egy elintézendő ügyem egy bizonyos Jeremy Gilberttel... talán ismeritek - döntötte oldalra a fejét Katherine, és rám nézett.
A világ forogni kezdett velem. A szám néma sikolyra nyílt, ahogy akaratlanul is megjelent előttem Jeremy vérbefagyott teste. A félelem és a kétségbeesés teljesen eluralkodott rajtam, és mielőtt még végiggondolhattam volna, mit is teszek, Katherine felé lendültem, de Damon átkarolta a derekam, és visszafogott. Eszeveszetten próbáltam kiszabadulni Damon kezei közül, de olyan erősen tartott, hogy esélyem sem volt.
Szét akartam tépni, saját kezűleg... nézni, ahogy az arcáról eltűnik a diadalittas mosoly. Meg akartam ölni, saját kezűleg.
- Mit tettél vele? - sikoltottam artikulálatlanul.
Katherine mozdulatlanul, mosolyogva figyelte, ahogy Damon karjai között vergődöm. Ingerlően közelebb lépett hozzám, és éreztem, ahogy a lehellete az arcomat súrolja.
- Ó, milyen bátor vagy, ha a szeretteidről van szó... Ez tetszik. Esetleg feláldoznád magad érte? - kérdezte, miközben összeszűkült szemmel pásztázta a félelemtől és dühtől eltorzuló arcomat.
- Dögölj meg! - köptem felé a szavakat, miután levegőhöz jutottam.
- Ezt nemnek tekintem. Akkor, vegyél könnyes búcsút a kis szerelmedtől... - Katherine hangja sajnálkozóan csengett, de a szája kegyetlen mosolyra húzódott.
Damon szorítása egy pillanatig engedni látszott, de már nem akartam kiszabadulni. Minden porcikámon heves remegés futott végig, és úgy éreztem, megfulladok a kétségbeeséstől és félelemtől.
Őrült voltam, hogy egy pillanatig is elhittem, hogy Katherine életben hagy... csak hagyta, hogy biztonságba ringassam magam. Az agyam könyörögve sikoltozott, hogy fussak el, amilyen messze csak tudok, és mentsem az életem... de nem tehettem. Ha Jeremy meghal, az azért lesz, mert én önző módon élni akartam még. És ennél a tudatnál még a halál is jobb, akármilyen fájdalmas is lesz.
A düh eltűnt belőlem - nem maradt más, csak a félelem. De nem magamat féltettem, hanem Jeremyt. A színek elmosódottan kavarogtak a szemem előtt, de tartottam magam, miatta. Túl kell élnie... még akkor is, ha ennek az én életem az ára.
- Megígéred, hogy nem esik bántódása, ha veled megyek? - A hangom nem remegett - furcsa módon nyugalom töltött el. Az érzékszerveim eltompultak - teljes erővel koncentrálnom kellett, hogy Katherine szavai értelmes szavakká formálódjanak a fejemben, és megértsem a válaszát az felajánlkozásomra.
- Amint mellettem leszel, a barátod szabad - bólintott Katherine.
- Sajnálom, hogy bele kell szólnom a kis bájcsevejetekbe, de Eleanor nem megy sehová. Nem nyersz ilyen könnyen, drágám. - Damon megmarkolta a karomat, és visszarántott maga mellé, de alig érzékeltem a fájdalmat. A világ széleit kezdte befedni a sötétség... Katherine ajkait bámultam, de a szavak összefolytak...
- Akkor közlöm Elenával, hogy az unokaöccse halott. Kicsit sajnálom szegény Jeremyt... az ő hibája csak annyi volt, hogy beléd szeretett. - Hatalmas erőfeszítéssel választotta szét a szavakat az agyam, de reagálni már nem voltam képes rá.
- De ha a megérzéseim jól működnek, akkor te is - fürkészte Damon arcát. - Ez felettébb érdekes. Azt hittem, te a kicsit tüzesebb nőket szereted - húzódott Katherine szája lágy mosolyra.
Katherine szavai hirtelen áttörtek a gáton, és egy pillanat erejéig magamhoz tértem. De még mielőtt felfoghattam volna a szavakat, újra elmosódott a világ.
- Ne fáraszd magad Elenával, majd én elmondom neki. És ha most magunkra hagynál minket, azért nagyon hálás lennék. - Damon fojtott hangja már csak halk suttogásként jutott el hozzám.
- Csak beugrottam, szóval megyek is. De ne aggódjatok, hamarosan találkozunk, mielőtt még hiányozhatnék nektek - kacsintott rám Katherine, és lasított felvételben végignéztem, ahogy megfordul, és elsétál.
Damon arcán egy pillanat alatt eluralkodtak a visszafojtott indulatok, de alig vettem észre, ahogy az arca elsötétül. Csak a füvet bámultam. Üresnek éreztem magam... minden szertefoszlott egy pillanat alatt. Azt is alig érzékeltem, hogy Damon magához ránt. Csak akkor jutott el az agyamig, hogy hozzám beszél, amikor felfeszítette a fejemet, kényszerítve hogy ránézzek.
Üveges tekintettel meredtem a dühtől hidegen villogó szemeibe. Nem érdekelt, hogy mit mond... Semmi sem érdekelt.
A sötétség egyre jobban bekebelezett. Nem volt erőm ellenkezni - az utolsó, amit halványan érzékeltem, hogy Damon elkapja a derekam, és aztán feketeség magába szippantott.

(Placebo - Running up that hill)

Egyedül ébredtem egy sötét szobában. A szívem hangosan kalapált. Mindenre tisztán emlékeztem - az ájulás nem hozott számomra feloldozást. A tompultság eltűnt belőlem - felerősítve hallottam, ahogy a levegő hörögve kiszakad a tüdőmből. Hangos sikollyal tört ki belőlem a zokogás, és meg sem próbáltam visszafojtani. Utáltam magam, amiért nem voltam elég erős ahhoz, hogy Katherine-nel menjek. Beletemettem a kezembe az arcomat, és úgy zokogtam tovább. Csak akkor vettem észre, hogy az ujjaim a bőrömet tépik, amikor a fájdalom áttört a saját magam iránt érzett tömény gyűlöleten. De ahelyett, hogy abbahagytam volna, szántszándékkal martam végig újra és újra az arcomon. A kíntól összegörnyedve ültem az ágyon.
Nem jutott el a tudatomig, hogy már nem vagyok egyedül. Csak akkor eszméltem fel, amikor valaki elkapta a kezem, és lefeszítette az ágyra. A sírástól eltorzult arccal néztem fel.
Damon arcán végigfutott a döbbenet, ahogy meglátta a karmolásoktól véres arcomat. De a következő pillanatban az ölébe húzott, és úgy ringatott, mint egy kislányt. Zokogva fúrtam a fejem a mellkasába, és görcsös mozdulatokkal kapaszkodtam az ingjébe.
- Megöltem... én öltem meg. Meg fogok halni... - motyogtam a tébolytól összefüggéstelenül a szavakat a sötétbe.
- Jeremy él, hallod? És te sem fogsz meghalni. Nem hagyom. - Megnyugtatóan simogatta a hátam.
A szavak a torkomon akadtak. Könnyektől elhomályosult tekintettel néztem fel rá.
- Jer... Jeremy él? - dadogtam rekedt hangon.
- Haja szála sem görbült. Miután te elájultál, elhoztalak ide, és Stefannal együtt a keresésére indultam. De, mint kiderült, Katherine nem rabolta el... csak improvizált. Tudta, hogy ha Jeremy kerülne veszélybe, te egy szó nélkül feláldoznád magad. Nem hinném, hogy igazán ma akart volna megölni, csak bemelegített egy kicsit, mielőtt elkezdené a játékot. De Jeremy otthon van, épségben, és tökéletes tudatlanságban alussza az igazak álmát - forgatta meg a szemét, de a keze továbbra is ritmusosan simogatta a hátam.
Hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem. Csak két szó dübörgött végig a testemen - Jeremy él. A megkönnyebbüléstől újra sírni kezdtem, és erőteljes mozdulatokkal kimásztam Damon öléből. Egy szó nélkül kezdtem el futni a lépcső felé, de még mielőtt elérhettem volna a fordulót, valaki visszarántott.
- Hova mész? - kérdezte Damon összeszűkült szemmel.
- Látnom kell őt - válaszoltam, de közben gondolatban már Jeremyvel voltam.
- Most nem mehetsz el. Katherine rád vadászik, térj már észhez! - szorította meg a karom gyengéden, de ezzel pont az ellenkezőjét érte el, mint amit akart. Dühösen téptem ki a kezem a kezéből.
- Nem érdekel Katherine! Látnom kell Jeremyt, nem érted?! - üvöltöttem, és újra futni kezdtem.
Ezúttal senki sem állított meg. Feltéptem az ajtót, és tovább szaladtam a főút felé. De még mielőtt elérhettem volna, hangos dudálás törte meg az éjszaka csendjét.
- Szállj be, elviszlek hozzá - hajolt ki Stefan a vezetőülés felőli ablakon, majd a következő pillanatban kilökte az ajtót.
Sietve szálltam be mellé. A futástól kapkodó lélegzettel simítottam hátra a hajam az arcomból. Elég volt egy pillantást vetnem a tükörbe, hogy elborzadjak magamtól - az arcomra rászáradt a vér, és a szemeim alatt fekete csíkok mutatták a könnyeim útját. Eszeveszetten kezdtem dörzsölni az arcomat, eltűntetve a vérfoltokat és a sminknyomokat. Stefan aggódó pillantással figyelte a mozdulataimat, szinte éreztem a belőle áradó féltést.
Száznyolcvannal tépett végig a kihalt utcákon, de nekem így sem volt elég gyors. Türelmetlenül szorongattam az ülésem szélét. Hatalmas erőfeszítésbe telt, hogy ne lépjek rá helyette jobban is a gázpedálra, de annyi épelméjűség még maradt bennem, hogy ne tegyem.
Évtizedeknek tűnt, míg végül Stefan fékcsikorogva lefékezett a Gilbert ház előtt. Feltéptem az ajtót, és botladozva futni kezdtem a bejárat felé. Rángatni kezdtem a kilincset, miután nem nyílt ki. Teljes erőmből próbáltam feltépni az ajtót, mikor Stefan utolért, és lefogott.
- Eleanor, nyugodj le! Hallod? Nyugodj meg! - szorította a két kezét az arcomra, így kényszerítve, hogy ránézzek. A tekintete aggódóan pásztázta az arcomat.
A kezem bénultan hullott magam mellé. A szívem szabálytalanul vert, de Stefan tekintete fogva tartotta a sajátomat.
- Minden rendben van, érted? Jeremy él, és neked sem esik bántódásod. Megígérem, hogy megvédünk Katherine-től... nézz rám, Eleanor. Megígérem. - A tekintetéből olyan eleven őszinteség sugárzott, hogy hinnem kellett neki. Muszáj volt...
Nagy levegőket véve próbáltam lenyugtatni a kapkodó légzésemet. Stefan halvány mosollyal nézte, ahogy az arcom kisimul.
- Hiszek neked... - suttogtam halkan, könnyes szemmel. A nyugalom elárasztott.
- Vigyél be, kérlek - kérleltem őt. Semmi másra nem vágytam, csak hogy láthassam Jeremyt...
Stefan mosolyogva bólintott, és kézen fogva húzni kezdett a kert felé. Értetlenül követtem, de bíztam benne. Végül megállt Jeremy ablaka alatt.
- Csukd be a szemed - kért halkan, miközben a kezét a térdem alá helyezve felkapott. Engedelmesen lehunytam a szemem, és vártam.
- Most már kinyithatod - szólalt meg Stefan egy pillanat múlva. Azt hittem, nem sikerült bejutnunk - de megdöbbenve vettem észre, hogy már nem a kert vesz körbe, hanem az ismerős falak.
De a döbbenetem gyorsan elpárolgott, ahogy megláttam őt. A párnát magához szorítva aludt, az arca teljesen békés volt. Rámosolyogtam Stefanra, és visszafordítottam a tekintetem. Nem vettem észre, hogy már csak ketten vagyunk, csak akkor, amikor a halk köszönöm-re senki sem válaszolt.

(Evanescence - My immortal)

Óvatosan leereszkedtem Jeremy mellé, és csak néztem őt. Lágyan simítottam végig az arcán újra és újra. A kezeim bejárták a lehunyt, selymes szemhéját, a telt ajkait. Az érintésem nyomán Jeremy elmosolyodott.
- Eleanor... - suttogta álmában. Egy kósza könnycsepp folyt végig az arcomon, és én is elmosolyodtam. Óvatosan hajoltam oda hozzá, és leheletfinoman az ajkainak nyomtam a sajátomat. Lehunyt szemmel élveztem a meleg érintést...
Hirtelen egy kéz simított végig az arcomon. Megrémülve húzódtam el, és Jeremy meleg tekintetével találtam szembe magam.
- Szia... - suttogta karcos, mégis lágy hangon.
- Szia - simogattam meg az arcát mosolyogva.
- Azt hittem, csak álmodom... de ez sokkal édesebb egy álomnál - húzódtak az ajkai mosolyra.
Egy szó nélkül csókoltam meg. Nem volt bennem hezitálás - a gondolat, hogy elveszthetem, rádöbbentett arra, hogy mit érzek igazából iránta. Minden porcikámban éreztem a lágyan melengető szerelmet.
Óvatosan húzott le maga mellé, nem szakítva meg a csókot. Gyengéden simogatott ott, ahol ért, én pedig ugyanilyen mozdulatokkal viszonoztam. Azt akartam, hogy ez a pillanat sose érjen véget...
De amikor Jeremy megszakította ajkaink puha játékát, egy pillanatig sem bántam. A tekintete csillogott, ahogy belenézett a szemembe.
- Szeretlek... - suttogta, miközben az arcomon simított végig.
- Én is. Nem is tudod, mennyire... - A hangom elcsuklott, és a könnyek fojtogatni kezdték a torkomat. Jeremy lágyan törölte le őket, ahogy kicsordultak, és újra megcsókolt.
Nem éreztem szükségét a további szavaknak. Lassan húztam le a pólóját, végigsimítva minden porcikáját. Az érintéseim nyomán megremegett, és csak akkor vált el tőlem, amikor kibújt a pólójából. Rajtam még mindig a báli ruhám volt, de egy perc múlva már csak az anyag surlódását hallottam, ahogy a földre esik. Remegni kezdtem, ahogy végigsimított a melleimen. Végigfeküdtem az ágyon, és magamra húztam Jeremyt. A teste forrón simult hozzám - de ez másfajta forróság volt, mint amit régebben éreztem. A nyakához hajoltam, és beszívtam az illatát. Kezei lágyan simogatták a derekam, majd óvatos mozdulattal lehúzta rólam a bugyit. A remegésen fokozódott, ahogy a kezei érzékeny pontot érintettek. Legszívesebben abban a pillanatban letéptem volna róla az alsónadrágot, de nem akartam elsietni... ez volt az első alkalom, amikor szerelemből feküdtem le egy emberrel, és nem csak a pillanatnyi vágynak engedelmeskedve.
A kezeim a csupasz hátát simogatták. Nem tudtam betelni vele - bőre puha volt, de az izmok keményen húzódtak alatta.
Végül, mikor már úgy éreztem, nem bírom tovább, Jeremy húzta le magáról az egyetlen ruhadarabot, ami még fedte őt. Becsukott szemmel hallottam, ahogy megnyikordul az éjjeliszekrény fiókja, de a következő pillanatban már újra éreztem a testét magamon. Látni akartam az arcát, miközben egyesül a testünk.
A tekintete tiszta volt, nem homályosította el a vágy emésztő tüze. Lágyan felemelte a csípőmet, majd óvatosan belém hatolt.
A számat halk nyögés hagyta el, ahogy megéreztem magamban. Tökéletesen összeillettünk, mint egy kirakós két darabja. Lassú ritmust diktálva mozgatta a csípőjét, miközben mélyen a szemembe nézett.
A sötétség lágyan körbeölelt minket, de ennek ellenére tisztán láttam az arcának minden rezdülését. A gondolataim csak ezen a tökéletes pillanaton jártak. Nem csak a testünk olvadt össze, a lelkünk is. Minden porcikámat bevonta az őszinte szerelem, ami a tekintetéből sugárzott.
Ez az érzés minden egyes lökéssel jobban erősödött bennem. A légzésünk egyszerre vált kapkodóvá... úgy éreztem, a testem nem bírja tovább az édes gyönyört. Halk nyögés szakadt ki belőlem, ahogy megéreztem a minden gondolatot megszüntető beteljesülést. Mint egy fuldokló, úgy kaptam Jeremy ajkai után. A ritmus lassulni kezdett, vele együtt a szívdobogásom is. Szó nélkül feküdtem Jeremy mellkasára, hallgatva, amint az ő szívverése is lassan lenyugszik. Jeremy lágyan simogatta a hajam, és az édes ritmus lassan magával vitt egy másik világba...

***

Amikor elindítottam a szavazást a Damon - Jeremy kérdés ügyében, már akkor is tudtam, hogy akárhogy is fog alakulni, ezt a részt megírom. Egyrészt szerettem volna, másrészt a történet szempontjából fontos. Tudom, hogy ezután sokan szidni fogtok, de ne utáljatok meg... pontosan tudom, mit miért írok, és nem csak a hasamra ütve ülök neki az írásnak. Ez a fordulat kellett a történetbe, később majd megértitek, miért. :)
Kérlek, próbáljátok meg nem úgy végigolvasni, hogy "na a francba, Jeremy van már megint..." Azért valljuk be, Damon után ő a második legjobb pasi a sorozatban. :D Kicsit éljétek bele magatokat, és máris nem lesz olyan borzalmas, hogy nem Damon karjaiban végezte (ebben a részben ;), hanem Jeremyében.
Köszönöm előre is a megértéseteket!