25. rész

25. rész - Bizonytalanság

Lázasan toporogva vártam, hogy Jeremy megérkezzen, és együtt mehessünk a bálra. Őszintén szólva, izgultam - fogalmam sem volt, mit kéne tennem, vagy mondanom. Bár anyáék sok ilyen eseményre jártak, én sosem mentem velük. Mindig is taszítottak az ilyen nagy alkalmak, így még csak megfelelő ruhám sem volt. Caroline-nal karöltve tegnap végigjártuk Mystic Falls összes ruhaboltját, míg végül megtaláltuk az egyetlen olyan darabot, ami tetszett, elegáns is volt, és nem került egy vagyonba.
Lauren segítőkészen megcsinálta a hajam, és kölcsönadta a fehér gyöngyökkel kirakott kézitáskáját. Jót kuncogott rajtam, ahogy idegesen simítgattam a ruhám szélét, akárhányszor megláttam magam a tükörben.
A sminkelés már nehezebb ügy volt: nem tudtam magamra elég alapozót kenni, hogy eltűntessem a mostanra már besárguló foltot. Amikor Lauren meglátta másnap reggel, elhűlve kérdezte, hogy hogyan szereztem, mire én improvizáltam, hogy elestem Elenáéknál, és bevertem az arcom a szekrény sarkába. Láttam rajta, mennyire megkönnyebbült, miután nem találta többé Damont a házunk előtt, így hát úgy döntöttem, jobb, ha kihagyom őt a sztoriból. Azt meg csak nem mondhattam, hogy Jeremy megütött...
Végre valahára hangos dudálás verte fel az utca csendjét. Még utoljára belenéztem a tükörbe, és nyugtáztam magamban, hogy nem folyt le a sminkem, a ruha jól áll rajtam, és a hajam se jött szét a várakozás alatt.
Feszengve ültem be Jeremy mellé a kocsiba. Olyan ideges voltam, hogy majdnem odacsuktam a ruhám alját - Jeremy csak vigyorogva nézte a bénázásomat, majd elismerően végigmért.
- Gyönyörű vagy - dicsért meg, miközben kihajtott a kocsifeljáróról.
- Köszönöm - pirultam el egy kissé, és a szemem sarkából én is végigmértem őt. Meg kellett állapítanom, hogy nagyon jól áll neki a szmoking, de inkább magamban tartottam ezt a felfedezést.
Szinte másra sem tudtam gondolni az elmúlt órákban, mint Jeremy vallomására. De akárhogy is erőlködtem, nem jutottam egy lépésnyit sem előre - bár rájöttem, hogy én érzéseim sem csak barátiak Jeremy iránt, mégsem tudtam elképzelni, hogy akár több is lehetne köztünk. Szerencsére Jeremy tökéletes úriember volt, és nem sürgetett - még csak rá sem kérdezett azóta. De tudtam, hogy a régi viszonyt már nem lehetne visszaállítani közénk - automatikusan is elkezdtem nőként viselkedni vele, és lopva figyeltem a reakcióit a mozdulataimra.

A Lockwood birtok kívül esett a városon. Végig az erdő mellett haladtunk, néha láttam megcsillanni a holdfényben a patakot is. Végül majd' fél óra autózás után megláttam a birtokot. Elámultam a nagyságán - egy egész erdőnyi terület vette körbe a hatalmas, fehér házat. Egy utolsó, nagy levegőt véve kiszálltam a kocsiból. A levegő balzsamos volt, és pont megfelelő: nem fáztam, és melegem sem volt. Ez némi erőt adott ahhoz, hogy vigyázva ugyan, hogy ne lépjek rá a ruhám aljára, de azért kecsesen lépkedve elinduljak a kapunak is beillő tágra nyitott bejárati ajtó felé.

- Nem is tudtam, hogy jössz - fogadott az ajtóban álló, láthatólag eddig aktívan unatkozó Tyler. De ahogy meglátott minket, mosolyogni kezdett, és elismerően végigmért.
- Jeremy megkért, hogy legyek a partnere, én pedig nem mondhattam nemet - viszonoztam a mosolyát, és belekaroltam Jeremybe, ahogy azt a filmekben szokás.
- Itt sajnos nem tudjuk befejezni a versenyt, de azért örülök, hogy itt vagytok. Legalább kicsit érdekesebb lesz a parti - bökött a fejével Tyler a benti szoba felé, ahol egytől egyig csak szmokingba öltözött öregemberek beszélgettek egy pohár pezsgővel a kezükben.
Szívesen beszélgettem volna még Tylerrel, de a mögöttem álló emberek már méltatlankodva susmorogtak, így hát gyorsan besétáltunk a hallba. Elámulva nézegettem a hihetetlen eleganciát, amivel berendezték a házat - mintha egy múzeumban lettem volna. Jeremy céltudatosan elindult a tömeg felé, én pedig idegesen kapaszkodva a karjába, követtem őt.
Végül, a szoba sarkában megtaláltuk Stefanékat. Hangosan nevetgéltek valamin, én pedig megkönnyebbültem egy kicsit, hogy legalább - Jeremyn és Tyleren kívül - vannak még ismerős arcok itt. Menet közben levettünk két pezsgővel teli poharat a melletünk elsétáló pincér tálcájáról, és csatlakoztunk a jókedvű beszélgetéshez.
- Eleanor, ez a ruha csodálatosan áll rajtad - dicsért meg Elena mosolyogva.
- Köszönöm - viszonoztam a mosolyát. - Caroline-nal tegnap bejártuk a fél világot érte - forgattam meg a szemeim, de azért máris jobban éreztem magam a bőrömben.
Fél óra nevetgélés után teljesen feloldódtam. Néha elkaptam Jeremy pillantását, ahogy az arcomat fürkészi mosolyogva, és félénken ugyan, de viszonoztam a mosolyait. Végül megkértem Jeremyt, hogy vezessen körbe - bár sosem éltem volna itt, a szépsége lenyűgözött.
Egymásba karolva jártuk végig a házat, míg végül visszaértünk a földszintre. A lépcső egy hatalmas terembe vezetett - ez lehetett a bál központja. Rengetegen voltak itt, de egytől egyig szolídan táncoltak egy régi, lassú slágerre.
- Gyere, táncoljunk - fogtam meg kérlelően Jeremy kezét. Ha már itt voltam, bele akartam olvadni a környezetbe, még ha nem is voltam tagja ennek az elit társaságnak. És őszintén szólva, a szívem is kicsit gyorsabban kezdett el verni a gondolatra, hogy Jeremy a karjai között tart majd' két percen át...
- Ne már - húzta el a száját Jeremy, egy kis mosollyal vegyítve. - Nem tudok táncolni - rázta meg a fejét tiltakozóan.
- Akkor majd most megtanulsz. Na, gyere, ne kéresd magad! - húztam magam után, egyenesen a tömegbe.

(Des'ree - Kissing you)
Lágyan mosolyogva néztem fel Jeremyre. Próbáltam ebbe a pillantásba minden érzésemet belesűríteni... Jeremy válaszképpen átkarolta a derekam, és magához húzott. Átkaroltam a nyakát, és lassan ringatózni kezdtünk a zene ritmusára. Ráhajtottam a fejem a vállára, és beszívtam az illatát. Abban a pillanatban el tudtam képzelni, hogy köztünk több is lehet, mint barátság. Olyan gyengédséggel simított végig a derekamon, hogy a lábaim megremegtek. Lehunyt szemmel élveztem az érintéseit. Olyan biztonságban éreztem magam vele, mint senki mással...
"Ha egy kicsit jobbra fordítanám az arcom, az ajkam pont az arcát súrolná" - ilyen, és ehhez hasonló gondolatokkal ringatóztam a karjaiban a zene lágy ritmusára. De nem mertem megtenni - féltem, hogy ha elmúlik a pillanat varázsa, megint elbizonytalanodnék, és nem akartam játszani Jeremy érzéseivel. Megérezhette a tétovázásomat, mert az eddig a derekamon pihenő kezeivel végigsimította a hátamnak azt a részét, amit nem fedett a ruha. Jólesően beleborzongtam az érintésébe, de ez nem volt elég ahhoz, hogy legyőzzem a félelmeimet.
Ahogy vége lett a számnak, kissé kábán kibontakoztam Jeremy karjaiból. Csak álltunk egymás előtt, kézen fogva. Úgy éreztem, a tekintete beszippant magába... és én örömmel vesztem volna el benne. De a gyomrom összeszorult, és lehajtottam a fejem. Ez pont elég volt ahhoz, hogy Jeremy észrevegye a jeleket - olyan jól ismerte már minden rezdülésemet, hogy szavak nélkül is megértettük egymást.
- Amennyit csak akarsz... - suttogta az ismerős szavakat. Pontosan tudtam, hogy mire céloz. Hálás tekintettel pislogtam rá, és átöleltem.
Jeremy kelletlenül tolt el magától, amikor elkezdett rezegni a telefonja. Bosszankodva vette fel, és egy bocsánatkérő pillantással a fülembe súgta, hogy kimegy, mert itt nem hall semmit.
A kellemetlen szorítás abbamaradt, ahogy egyedül maradtam. A fejemben összezavarodva kavarogtak a gondolatok a kettőnk kapcsolatáról. Hirtelen kipirultam, és én is kifelé vettem az irányt.
A lágy, nyári este ugyan lehűlni nem segített, de ahhoz pont elég volt, hogy nyugodtan tudjak gondolkozni. Halkan kihallatszott a bentről szóló zene, én pedig előkotortam a táskámból a cigimet. Elmerengve bámultam a felhőtlen, csillagos eget, és nyugodt mozdulatokkal rágyújtottam.
A gondolataim elterelődtek Jeremyről... inkább az életemen gondolkodtam. Vajon miért pont velem történik mindez? Tettem valamit, amivel kivívtam magam ellen a sorsot? Bár már kezdtem egyre jobban elhinni, hogy Katherine békén hagy, a tudatalattim nem volt ennyire naív. Mélyen, belül folyamatosan ott motoszkált bennem a félelem, de próbáltam csak a jelenre koncentrálni, kizárva így a gondolataim közül a szüleimet, a halott bátyámat, Chazt, és... Damont. Mert, bár gyűlöltem és megvetettem őt, mégis élénken éltek az emlékeimben azok a pillanatok, amikor még jóleső borzongás fogott el, akárhányszor megláttam.
A fejembe hirtelen fájdalom hasított. Olyan intenzív volt, hogy megtántorodtam, és nekiestem a korlátnak. Olyan érzés volt, mintha valami fel akarna törni a felszínre, de nem tud. Összeszorított szemmel vártam, hogy elmúljon az érzés, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt. Kábán pislogtam párat, míg összeszedtem magam. Halványan rémlett, hogy éreztem már hasonlót régebben, de hogy mikor, azt nem tudtam, és inkább megkíméltem magam a további gondolkodástól.
Elindultam vissza a házba - Jeremy már biztosan végzett. De a félsötét termet háromszor is körbejárva, nem találtam meg. Végigjártam a ház minden zugát, de Elenán és Stefanon kívül nem találkoztam egyetlen ismerős arccal se.
Kissé kétségbeesve sétáltam át a kertbe. Óvatosan lavíroztam a beszélgető és táncoló párok között, kutatva Jeremy után, de sehol sem láttam őt. Elkeseredve vettem tudomásul, hogy egyedül maradtam - Caroline-ék már hazamentek, Elenáékat pedig nem akartam zavarni. Leültem az egyik padra, és durcásan magam elé meredve bámultam a füvet.
- Csak nem egyedül hagyott a hódolód? - szólalt meg mellőlem egy metszően gúnyos, ámde annál jobban ismert hang.
Bosszankodva néztem a mellettem ülő Damonra. Gondolhattam volna, hogy ő is itt lesz...
- Igazán örülnék, ha végre békén hagynál. Értem én, unatkozol, de annyi más, buta lány van még Mystic Fallsban rajtam kívül! Miért nem keresel egyet, és hülyíted meg? - vágtam hozzá a szavakat kissé nagyobb dühhel a hangomban, mint kellett volna.
- Mert élvezet nézni, ahogy felhúzod magad - villantott rám egy pimasz, féloldalas mosolyt. A pumpa még jobban felment bennem, és már ott tartottam, hogy felpattanok, és hazasétálok, mikor egy nő állt meg előttünk.
- Damon, micsoda kellemes meglepetés! Nem is tudtam, hogy jön! Fantasztikusan áll magán a szmoking - lelkendezett a nő, és közben csábosan remegtette a szempilláit. Elhűlve meredtem rá: most tényleg flörtölni kezdett vele?!
- Carol, maga napról napra szebb - hajolt meg Damon egy csábító mosollyal, és kezet csókolt. A látványtól kikívánkozott belőlem a délelőtti nagy adag tészta, és ez az arcomra is kiülhetett. Damon figyelmét természetesen nem kerülhette el a fintor, mert a következő pillanatban átkarolta a derekam.
- Hadd mutassam be városunk új lakóját, Eleanor Lauriert - mondta csevegő hangon, és rám mosolygott.
- Carol Lockwood - nyújtotta felém a kezét a nő, miközben végig Damonnal szemezett. Próbáltam szabályozni az arckifejezésemet, de amikor eljutott az agyamig a vezetékneve, újabb fintor ülhetett ki az arcomra. Szóval ez a nő Tyler édesanyja. Ha a fia tudná, hogy százhetven éves vámpírokkal flörtöl az anyja, aki mellesleg kinézetre a fia lehetne, szerintem már rég elmenekült volna itthonról...
- Szerencsés lány vagy, ha Damon Salvatore a kísérőd - mosolygott rám cinkosan Carol. Damon felnevetett, de nem sietett megcáfolni a mondatot. Megtehettem volna én helyette, de minél előbb szabadulni akartam innen, hogy ne kelljen tovább néznem ezt a gyomorforgató jelenetet, így hatalmas erőfeszítés árán, csak egy bájos, félénk mosolyt erőszakoltam az arcomra, és megköszöntem a bókot (ami, nem mellesleg, sokkal inkább szólt Damonnak, mint nekem.)
- Sajnos végeznem kell a háziasszonyi teendőimet. Örülök, hogy megismerhettem, Eleanor - mosolygott rám bájosan Carol. - Ön meg esetleg beugorhatna valamikor teázni egyet - tette rá a kezét Damon karjára, miközben újra bevetette a csábosnak hitt pillantását.
- Amint lesz időm, jövök. - Damon hangja olyan volt, akár a cseppentett méz, de elérte a hatást: szinte láttam, ahogy Carol egyetlen nagy, rózsaszín tócsává olvad. Bár így lett volna...
Ahogy újra kettesben maradtunk, azonnal elhúzódtam tőle. Mérgesen néztem rá, de ő játszi könnyedséggel állta a tekintetem, miközben minél szélesebb mosolyra húzódott a szája. Végül én adtam fel előbb, és egy dühös szusszantással elindultam a másik irányba.
Nem jutottam messze, amikor Damon elkapta a karomat, és maga felé fordított.
- Csak nem zavar, hogy Carol Lockwood odáig van értem? - Már épp kezdtem volna heves tiltakozásba, amikor rátette a mutatóujját az ajkamra, ezzel elnémítva. - Nekem senki sem tud ellenállni... - suttogta a fülembe érzéki hangon.
(Within Temptation - All I Need)
A szívem egy fokozattal gyorsabb ütembe kapcsolt, ahogy megéreztem az ajkait a fülemnél. Egy teljes pillanatig élveztem a közelségét - de aztán egy számító mosollyal közelebb hajoltam hozzá, egészen addig, amíg alig pár centiméter választott el tőle.
- A kivétel erősíti a szabályt... - leheltem halk, ámde annál gúnyosabb hangon.
A tervem az volt, hogy ezután faképnél hagyom, és kecsesen tovább sétálok, amíg ő ledöbbenve mered utánam. De a tervem egyből dugába dőlt, ahogy Damon hirtelen utánam kapott, és mindkét kezét az arcomra simítva, az ajkaimra nyomta a sajátját.
A világ egy teljes fordulatot tett velem abban a pillanatban. Az érzékeim olyan hangosan sikoltoztak, hogy szinte alig hallottam a külvilág zajait - minden egy elnyújtott masszává olvadt össze. A testem egyből reagált a csókra, és ugyanolyan hévvel viszonozta, mint ahogy Damon csókolt. Szinte beleszédültem, ahogy az ajkai játszani kezdtek az enyéimmel. A fejem minden gondolattól mentes volt, eszem ágában sem volt megszakítani a csókot, ehelyett átkaroltam a nyakát, és még közelebb húztam magamhoz.
Csak ezután érzékeltem a változást - Damon csókja most teljesen más volt, mint régebben. Akkor minden mozdulata attól a tudattól volt magabiztos, hogy nem fogom elutasítani. De most úgy csókolt, mintha az élete múlna rajta. Semmi magabiztosság nem volt benne, csak a színtiszta vágy, és bizonytalanság. A szívem olyan gyorsan vert, mintha ki akarna szakadni a helyéről. A lábaim remegtek, és minden bizonnyal össze is csuklottam volna, ha Damon nem simul hozzám szorosan.
Egyetlen pillanatig, és mégis örökkévalóságnak tűnt, amíg éreztem Damon meleg ajkait. Ahogy elszakadt tőlem, a hiánya égetni kezdte a számat. Mindketten zihálva váltunk el egymástól, de egy szó sem jött ki a torkomon. Halványan éreztem, hogy helytelen, amit tettem, de abban a pillanatban egyáltalán nem bántam, hogy Damon megcsókolt. A tekintete úgy vonzott, mint a mágnest - mindent betöltött a hihetetlen kékség. De nem láttam benne se gúnyt, se az elégtétel okozta örömöt - olyan tiszta tekintettel nézett rám, mintha az a Damon, akit gyűlölök, nem is létezne. A keze továbbra is az arcomon volt, talán azért, hogy ne tudjam elfordítani a fejem. De még ha akartam volna, akkor se lettem volna képes rá...
- Oh, Damon, hiányzott már ez a tekintet tőled. Utoljára akkor láttam, amikor örök szerelmet esküdtél nekem... De úgy látszik, az a száznegyvenhat év elfeledtette veled az ígéretedet - szólalt meg mellőlünk egy hang, aminek hallatán a jeges rémület kezdett fojtogatni...

***

Ez pedig Eleanor ruhája :)