22. rész

Sziasztok,

Nos, sikerült befejeznem a részt, kis késéssel... nézzétek el nekem, kérlek! Cserébe egy eseménydús fejezetet hoztam, remélem, érteni, és élvezni fogjátok ;).

Ezúttal három ajánlott zene van, mindegyiket berakom a megfelelő helyre :).

Jó olvasást!

Kata

PS.: tudom, tudom, a blogkép kicsit furcsa... painttel csináltam :D. Megcsodálhatjátok a rajztudásom :D

22. rész - Hétköznapok titkai

(Metric - Help I'm alive)

Jeremy meglepődve nézett rám, de hamar elmosolyodott, ahogy meglátta rajtam a zavartságot.
- Szia... nem hittem volna, hogy ilyen hamar találkozunk újra - dőlt neki az ajtófélfának.
- Hát, igazából Elenához jöttem - motyogtam a szemébe nézve.
- Még nincs itthon. Stefannal van valahol... amúgy jól láttam, hogy Damon hozott el ide? - kérdezte kissé megrökönyödve. Az arcom akaratlanul is grimaszba rándult, mire Jeremy hangos nevetésben tört ki.
- Akkor egy a véleményünk. Ez megnyugtató - vigyorgott rám. - De gyere be, Elena biztosan itthon lesz hamarosan - állt félre az ajtóból.
A percek gyorsan teltek, ahogy Jeremyvel beszélgettem a kanapén. Az előbbi zavartságomat mintha elfújták volna - felszabadultan magyaráztam a kedvenc horrorfilmem egyik ijesztő jelenetét. Mint kiderült, Jeremyvel sok bennünk a közös... de a legjobb az volt az egészben, hogy vele teljesen átlagos lehettem. Nem került többször szóba Damon, vagy a visszatérésem oka, a legnagyobb örömömre. Arra a két órára elfelejtettem mindent... és nagyon jól esett.
Elképedve vettem észre, hogy kint már alkonyodik. Elena még nem ért haza, de úgy döntöttem, inkább nem várom meg - nem akartam elrontani a jó kedvem azzal, hogy akár egy szó erejéig is eszembe jusson, hogy az életem nem ilyen felhőtlen, mint amilyennek most érzem.

A hétköznapok gyorsan, eseménytelenül teltek. Bár Damon minden reggel értem jött, nem szóltunk egymáshoz. Az érzéseim nem változtak egy fikarcnyit se - ugyanolyan ellenszenv uralkodott el bennem, ahogy megláttam, mint korábban is. Szerencsére haza már Jeremy hozott, mióta kifakadtam neki, hogy mennyire utálom, hogy Damon cipel ide-oda. Kicsit féltem, hogy rákérdez, miért is van ez így, de végül csak megértően bólintott, és felajánlotta, hogy ő fuvaroz hazafelé.
Az elmúlt napokban egyre több időt töltöttünk együtt. A menzán általában vele ültem, ha Caroline nem rángatott át magukhoz, hogy kitárgyalja velem a legújabb pletykáit. Majdnem minden nap náluk voltam - hol hatalmas társasjáték-partikat csaptunk Jennával és Laurennel kiegészülve, hol filmeket néztünk.
Elenával kerültük a Katherine-s témát, mindketten élveztük az vihar előtti csendet... bár legbelül ott motoszkált bennem a félelem, olyanokkal áltattam magam, hogy Katherine-nek jobb szórakozása akadt, és békén hagy minket. Az egyik nap fel is vetettem Stefannak ezt az elméletet, de a sajnálkozó arcából leszűrtem, hogy ő nem így gondolja. Nem firtattam a témát, inkább gyorsan eltereltem a szót.

Döntésképtelenül álltam a tükör előtt, a kezemben két különböző felsővel. Péntek este volt, és Caroline bulit szervezett a Grillbe. Késésben voltam, nem rég értem haza Jeremytől - megnéztük együtt a kedvenc filmjét, majd hosszas vitát folytattunk le arról, hogy nekem miért nem tetszik.
Végül az egyik felsőt az ágyra dobtam, és villámsebességgel felöltöztem. A sminkre nem pocsékoltam sok időt - tudtam, ha sokat kések, Caroline kinyír. Ez volt az első alkalom, hogy egyedül mehettem valahova, mióta visszajöttem. Hosszas győzködés után rávettem Stefant, hogy ne szóljon Damonnak, aki, bár nem szólt hozzám azóta a Caroline-os eset óta, lelkiismeretesen jött értem minden alkalommal. Nem mutatta ki, hogy nehezére esne a dolog, és ezért - akármennyire is elborzasztott a gondolat - hálás voltam neki.
Ahogy egyedül sétáltam végig a sötét utcán, előjött belőlem az eddig gondosan elnyomott félelem. Úgy éreztem, valaki végig figyel, de senkit sem láttam - bár tudtam, hogy ha Katherine lenne az, akármennyire is erőlködnék, nem venném észre őt.
Megkönnyebbültem léptem be a Grillbe. Zsúfolásig telt minden asztal, és a nyakamat nyújtogatva próbáltam megkeresni a számomra ismerős arcokat. Végül észrevettem Bonnie fekete haját, és célirányosan elindultam feléjük.
- Na végre - emelte az ég felé Caroline a szemeit. Bocsánatkérően pislogtam rá, majd mosolyogva leültem Stefan mellé.
- Bocs, csak nem tudtam dönteni két felső között - vontam meg a vállam. Tudtam, hogy ha ezt az indokot mondom, Caroline egyből elnézi nekem a késést... hiszen ő nap mint nap kerül ilyen helyzetbe.
- Szerintem jól választottál - dőlt előre Jeremy Elena mögül, és rám mosolygott.
- Köszi - vigyorogtam rá cinkosan, és rá kacsintottam. Jeremy nevetve dőlt vissza Elena mögé, aki csak mosolyogva figyelte a felszabadult arcomat.
- Mindjárt visszajövök, csak hozok valami innivalót - álltam fel, és a pult felé vettem az irányt. Feltornáztam magam a bárszékbe, és vártam, hogy a pultos srác odajöjjön hozzám.

(Soho Dolls - I'm Not Cool)

- Egy bourbont - hallottam meg az ismerős hangot. A szemem sarkából láttam, ahogy a mellettem lévő székre felül Damon, és csak szemforgatva vettem tudomásul, hogy az udvariassága egy csöppet sem fejlődött az elmúlt idők során.
- A hölgy volt itt előbb - pillantott rá a srác bosszúsan, majd újra rám nézett.
Damon vámpírsebességgel átnyúlt a pult felett, és elkapta a srác ingét.
- Engem szolgálsz ki előbb, haver - sziszegte az arcába összeszűkült szemmel.
Tudtam, hogy ez egyfajta bosszúállás azért, mert a múltkor kinevettem a szánalmas próbálkozása miatt.
- Miért is van deja vu érzésem? - kérdeztem cinikusan, de gondosan kerültem Damon tekintetét.
- Nem szeretem, ha nem én nyerek, ezt már megtanulhattad volna - vonta meg a vállát Damon, és egy hajtásra lehúzta az elé lerakott pohár tartalmát. Még egy győzedelmes mosollyal intett felém egyet, majd egy szempillantás alatt eltűnt.
Elnyomtam magamban a bosszúságot, amit Damon okozott. Nem akartam, hogy akármi is elrontsa ezt az estét, ezért inkább csak mosolyogva kértem két tequilát... egy kis alkohol segíteni fog abban, hogy végképp megszabaduljak minden rossz érzéstől.
Visszaérve Matt és Elena egymást túlszárnyalva meséltek egymásról cikis történeteket. A nevetésünk egyenes arányosságban nőtt az előttünk sorakozó poharak számával...
A körülöttem lévő arcok csak összemosódott pacákká alakultak át, ahogy lecsaptam az asztalra a poharam. Vigyorogva figyeltem a többiek grimaszba torzult arcát, és rákacsintottam Tylerre, aki keresztbe álló szemekkel, de elismerően bámult rám.
- Megint én nyertem - énekeltem nevetve.
- Te vagy az abszolút győztes. Következőnek figyelmeztess, hogy ne hívjalak ki párbajozni - dadogta akadozó nyelvvel Tyler, és a kezébe temette az arcát. Hangosan nevetve próbáltam kivenni a többiek arcát: Elena csak bámult maga elé kábán, Caroline - elfeledve minden gátlását (már ami eddig volt neki) - Mattel csókolózott, Bonnie csak az asztalra borult megadóan, Jeremy pedig vigyorogva nézett engem.
- Táncolni akarooook - pattantam fel. Egyből el is szédültem, de ez nem akadályozott meg abban, hogy egy mozdulattal odébb söpörjek mindent az asztalról, és Stefan vállára támaszkodva, felmásszak rá.
A gátlásaim teljesen eltűntek. Élveztem a rajtam függő tekinteteket, ahogy incselkedő mozdulatokkal kezdtem el rázni a csípőmet. Csukott szemmel mozogtam a zene ritmusára. Lassú mozdulatokkal húztam fel a felsőm, egészen addig, amíg le nem vettem magamról. Az agyam valahol mélyen tiltakozott az effajta exibichionizmus ellen, de az alkoholtól ködbe borult agyamat semmi sem érdekelte. Éreztem magamon, ahogy egyre több szempár rám mered, és végigsimítottam az oldalamon. Ebben a pillanatban valaki elkapta a csuklómat, és megszorította.
- Ezt talán nem kéne - nézett bele a szemembe Jeremy aggódóan, és egy szó nélkül hagytam, hogy óvatosan leemelt az asztalról. Bosszankodva meredtem rá, amiért félbeszakította a szórakozásomat, de ahogy újra stabil talaj volt a lábam alatt, émelyegni kezdtem. Kiszakítottam magam a kezéből, és imbolygó léptekkel a Grill hátsó ajtaja felé indultam.
Ahogy a friss levegőre értem, nagyot szippantottam belőle - de nem ért sokat. Bár az émelygés megszűnt, a világ egyre jobban összefolyt a szemem előtt. Elbotorkáltam az egyik lépcsőig, és nagyot zuttyanva leültem rá. Az arcomat a kezem közé temettem, és lecsuktam a szemem - ám egyből rájöttem, hogy ez nem a legjobb megoldás. Minden forgott körülöttem. A hideg rázni kezdett, és vacogva karoltam át magam.
Hirtelen megéreztem magamon egy meleg érintést - valaki átdobta a vállamon a kabátját. Gondolkodás nélkül bújtam bele a bőrdzsekibe, és csak ezután néztem fel.
Damon állt előttem. Féloldalasan mosolyogva mért végig. Egy pillanatig elgondolkodtam rajta, hogy leveszem a kabátot, és visszamegyek, de túlságosan jól esett a meleg, és abban sem voltam biztos, hogy visszatalálnék.
- Tetszett a kis sztriptízed... bár azért megvártam volna, amíg minden lekerül rólad, de az az átkozott Gilbert gyerek minden tönkretett. Nem folytatnád privát körben? - vigyorgott rám pimaszul.
- Arról ne is álmodj - mormoltam akadozva, és szorosabbra húztam magamon a kabátot, ahogy a tekintete végigperzselt. Megcsapott a belőle áradó, már jól ismert illat... egy pillanatra kábultan meredtem rá, de gyorsan megráztam a fejem, hogy kitisztuljanak belőle az oda nem illő gondolatok.
Egy pillanat leforgása alatt már a falhoz szorítva álltam. Damon szorosan hozzám simult... kábán meredtem rá, szinte fel sem fogtam a helyzetet. A lábaim megrogytak, de Damon szorosan tartott.
- Tudom, hogy kívánsz... - suttogta bele a fülembe lágy hangon, és belecsókolt a nyakamba.
Újra kirázott a hideg, de ezúttal nem a hőmérséklet miatt. Az érzékeim őrült zsibongásba kezdtek, és nem akartam mást, csak hogy Damon még szorosabban tartson. Elgyengülve sóhajtottam fel, ahogy az ajkai bejárták az egész nyakívem, és meg sem próbáltam ellenenkezni - őszintén szólva nem is jutott eszembe. Az alkohol és a vágy teljesen megszűntette a valódi érzéseimet Damon iránt... most csak egy hihetetlenül vonzó férfiként élt a szememben, aki pontosan tudta, mi jó egy nőnek - évszázados tapasztalat állt a háta mögött, így nem csodálkoztam azon, hogy minden egyes mozdulata telitalálat volt. Hirtelen melegem lett, így nem ellenkeztem, amikor Damon lelökte a vállamról a kabátját, hogy hozzáférjen a vállamhoz is. A kezével a felsőmet markolva tette egyre szabadabbá a felsőtestem. Habozás nélkül követtem a példáját, és a hollófekete pólóját egy rántással lekaptam róla. Egy cseppet sem éreztem úgy, hogy hibát követnék el - teljesen természetesnek éreztem a helyzetet. Felrémlett bennem az a bizonyos délután, ahol a lehető legközelebbi kapcsolatba kerültem vele, és heves mozdulattal karmoltam végig a hátát.
Az ajkaim forrni kezdtek, ahogy Damon szája követelőzöen és vadul vette birtokba az enyémet. A hajába markolva húztam magam őt magam még közelebb, és a másik kezemmel végigsimítottam a hátát.

(The Pretty Reckless - Everybody wants something from me)

Hirtelen világosság öntötte el a sikátort, ahogy az ajtó kicsapódott. Felkaptam a fejem, és Jeremy döbbent tekintetével találtam szembe magam. Egy pillanat alatt kitisztult a fejem, és ellöktem magamtól Damont. Egy hangos csattanással landolt a tenyerem a döbbent arcán, és dühösen meredtem rá. Így visszagondolva a kábulatra, ami az előbb uralkodott rajtam, biztos voltam benne, hogy megint megigézett, hogy elérje, amit akar.
- Itt a kabátod - vettem fel a földről a dzsekit, és a kezébe nyomtam. Vissza se nézve rá elindultam a még mindig döbbent Jeremy felé, és elkapva a kezét magam után húztam. Az igazság az volt, hogy kicsit féltem, hogy nem mentem-e túl messzire azzal a pofonnal... hiszen Damon bármelyik pillanatban elveszthette volna a nem épp híres önkontrollját, és egy mozdulattal megölhetett volna mindkettőnket.
- Kösz - motyogtam szemlesütve Jeremynek, ahogy visszaértünk az asztalhoz. A többiek még mindig próbálták kiheverni az alkohol okozta mámort, így nyugodtan beszélhettem a már józan Jeremyhez.
- Ne haragudj, kérlek! - szorítottam meg a kezét esdeklően. - És kösz, hogy megmentettél Damontól... biztos vagyok benne, hogy megigézett - préseltem össze az ajkaimat dühösen.
- Megigézett? - kérdezte szemöldökráncolva Jeremy, de az arca nem tükrözött meglepettséget. Csak ekkor jöttem rá, hogy elszóltam magam.
- Vagyis túl részeg voltam ahhoz, hogy beszámítható legyek - habogtam zavartan, és elkaptam róla a tekintetemet.
- Tudom, hogy micsoda Damon, nem kell hazudnod - simogatta meg a karom Jeremy megnyugtatóan.
Elkerekedett szemekkel néztem rá. Az utóbbi napokban meggyőzödtem arról, hogy Jeremy megjegyzése még a suliban csak egy akaratlanul is célba talált mondat volt, hiszen többször egyszer sem volt kétértelmű megszólalása.
- De akkor... miért nem mondtad eddig? - fakadtam ki hangosabban a kelleténél.
- Mert nem akartam, hogy velem is csak Katherine-ről vagy Damonról szóljon minden... láttam rajtad, hogy mennyire élvezed a teljesen átlagos estéket, és azt akartam, hogy velem elfelejts minden problémát - simogatta meg az arcom lágyan. Sötétbarna szeme óvatosan fürkészte az arcomat.
Furcsa volt ez a gyengédség Jeremytől, de nem törődtem vele, még mindig meg voltam döbbenve. Jeremy pontosan tudta, végig, hogy miért jöttem vissza, és hogy miért vagyok vele...
- De... - kezdtem bele a mondatba, de Jeremy csak rátette a mutatóujját a számra, és elhallgattatott.
- Menjünk haza, és mindent elmondok, jó?
- Oké - egyeztem bele végül kelletlenül. A kíváncsiság furdalta az oldalam, de jobbnak láttam, ha ezt nem a Grill kellős közepén beszéljük meg.
- Sziasztok - köszöntem el a társaság megmaradt tagjaitól, és Jeremybe karolva, elindultam a kijárat felé.

***

- nem sok erőm van átolvasni, de holnap mindenképp megteszem, és akkor kijavítom az esetleges hibákat :)