2. rész

Sziasztok,

Meghoztam az új részt. Az ajánlott zene ezúttal a történet címadója, a The Pretty Reckless-től a Make me wanna die c. szám.

Jó olvasást, egy hét múlva találkozunk.
Kata

2. rész - Déja vu

Reggel kimerülten ébredtem. Egész éjjel nyugtalanul forgolódtam. Az érzés, hogy figyelnek, végig kísértett, folyton felriadtam miatta. Mikor pár órára elszunnyadtam, álmomban csak kékséget láttam. Egyedül voltam benne, olyan érzés volt, mintha a tengerben állnék, bár nem éreztem a vizet magam körül. Nem tudtam megmozdulni, csak megbabonázva meredtem a kék étert.

Nyögve kimásztam az ágyból. Velem szemben állt egy egész alakos tükör. Megálltam előtte, és résnyire nyitott szemekkel vizsgálgattam magam. Hosszú, barna hajam kócosan állt a világ négy tája felé, sötétkék szemeim alatt fekete karikák húzódtak. Úgy éreztem magam, mint aki egy percet se aludt, és eldöntöttem, hogy a nap további részét az ágyban fogom tölteni. Gyorsan lefürödtem, hajamat lófarokba fogtam, és felkészültem az első közös reggelinkre Laurennel.

Ám a konyhába érve halk suttogás csapta meg a fülem, és önkéntelenül is megálltam hallgatózni. Lauren hangja ingerültnek tűnt, vitatkozott valakivel.

- Nem, most nem tudok elmenni. Nem hagyhatom egyedül, valakinek vigyáznia kell rá.

Gondoltam, hogy rólam van szó. Talán a tegnapi elméletem, hogy Lauren nem akar pesztrálni, nem is olyan igaz, mint ahogy én azt gondoltam.

Többet nem akartam hallani, úgyhogy visszaballagtam a szobámba, és elkezdtem berendezkedni. Fél óra múlva kopogtattak az ajtón, és meg sem várva a választ, Lauren benyitott.

- Szia… nem vagy éhes? – kérdezte tőlem ártatlan mosollyal, átlépve egy kisebb kupac ruhát.

- De, mindjárt lemegyek. Csak gondoltam, előtte túlesek a nap nagy feladatán. – Mutattam körbe a szobában uralkodó káoszon.

- Nekem most el kell mennem. Este fele jövök. Ha bármi baj van, hívj nyugodtan. – Úgy látszik, a telefonálónak mégis csak sikerült meggyőznie. Örültem neki, hogy azért ennyire mégsem akar rám vigyázni…

- Oké, persze – hagytam rá, és folytattam a hajtogatást.

- Addig gondolkodj el azon, mivel akarsz közlekedni. Az iskolabusz ugyan megáll itt is, de nem hinném, hogy nagy kedved lenne reggelente felpréselődni rá – nevetett fel. – Anyádék küldtek pénzt – tette hozzá, mikor értetlenkedve néztem rá.

- Ez még nem jutott eszembe, de majd gondolkodom rajta – mosolyogtam rá, és vele együtt elindultam lefele.

- Akkor, szia. Vigyázz magadra – kacsintott rám, mielőtt kilépett volna az ajtón. Én csak bólintottam egyet, és folytattam a szendvicskészítést.

Mindig is lassan ettem. A szüleimet csak ezzel tudtam kihozni a sodrukból. Ők már rég befejezték, de kötelességüknek érezték, hogy megvárják, míg én is kész vagyok, bár többször is hangot adtak annak, hogy ehetnék gyorsabban. Ahogy láttam, mennyire idegesíti őket, még jobban megrágtam minden falatot. Végül úgy kompenzálták a dolgot, hogy vettek egy TV-t a konyhába is, így amíg én ettem, ők azt nézték, így megszabadították magukat a kínos beszélgetésektől is, amiket én kezdeményeztem. Egyszer megkérdeztem ebéd közben, hogy megy a szexuális életük – anyám félrenyelt, apám pedig kiköpte a falatot, ami épp a szájában volt. Szótlanul meredtek rám… aztán újra az ételnek szentelték minden figyelmüket.

Már nyomát sem éreztem az iménti fáradtságnak, úgyhogy úgy döntöttem, világosban is megnézem Mystic Falls-t magamnak. El akartam sétálni a sulihoz, lemérve, milyen gyorsan érek oda, hátha nem kell vennem egy autót. Sosem szerettem vezetni, bár a jogosítványom megvolt. New Yorkban is gyalog közlekedtem. Az iskolabuszt tényleg utáltam. A nyüzsgést, a kiabálást reggelente képtelen voltam elviselni.

Átöltöztem, és a kulcsomat meg a napszemüvegemet felkapva kisiettem a házból.

Verőfényes tavaszi délután volt. Újra céltalanul róttam az utcákat, de most már figyeltem, merre megyek. Néztem a tökéletes kertes házakat, a tökéletesen nyírt fűvel, és azon gondolkodtam, mennyire más lesz itt az élet, mint New Yorkban. Próbáltam pozitívan nézni a jövőmet, részben sikerült is. Ugyan még fogalmam sem volt, mihez kezdek, ha elvégeztem a középiskolát, de tudtam, hogy itt, Mystic Fallsban is megtalálok mindent, amire szükségem van.

Már elég messze jártam a háztól, mikor szakadni kezdett az eső. Két perc alatt bőrig áztam, tekintetemmel egy helyet kerestem, ahol meghúzhatom magam, míg eláll. A következő sarkon befordulva megláttam egy bárt, úgyhogy a lépteimet sietősre fogtam.

A Mystic Grill az én ízlésemnek túl sötét, és túl hangos volt, de a célomnak épp megfelelt. A bárpulthoz ültem, és az italválasztékot nézegettem. A csapos fiú végigmért, de nem kihívóan, inkább kíváncsian. Velem egyidős lehetett, rövid, szőke haja volt, és izmos karjai. Nem keltette fel túlságosan az érdeklődésem, úgyhogy rövid úton újra a választékot kezdtem el nézegetni.

- Miben segíthetek? – kérdezte fél perc múlva, egy mosoly kíséretében.

- Egy kólát szeretnék – válaszoltam, viszonozva a mosolyát.

Letette elém az üdítőt, de láttam rajta, hogy mondani akar valamit. Csak ne nyomuljon - kérleltem az égieket. Ahogy a srácot elnéztem, jókora baráti társasággal rendelkezhetett, én pedig nem akartam bunkó lenni, úgyhogy csak mosolyogva bólintottam felé egyet, bátorítva, hogy mondja, amit akar.

- Szóval… te új vagy a környéken? – kérdezte, miközben elkezdte törölgetni a pultot.

- Igen, tegnap költöztem ide – kortyoltam egyet –, most térképezem fel a helyet.

- A Mystic Falls-i középiskolába fogsz majd járni? – Rám nézett, és próbálta megtippelni, hány éves lehetek.

- Igen, hétfőn iratkozom majd be – mosolyogtam rá megint.

- Akkor üdvözöllek körünkben – nyújtotta a kezét. – Matt Donovan.

Kezet fogtam vele. – Eleanor Laurier.

Kissé meglepődtem magamon, hogy Eleanorként mutatkozom be, de valamiért ez jött a számra. Új élet, új hely… új név.

- Ma este lesz egy kisebb összejövetel itt, amolyan „sulibuli”… bár minden szombaton itt vagyunk. Mystic Falls nem bővelkedik a szórakozóhelyekben – húzta el a száját. - Ha van kedved, eljöhetnél megismerkedni a többiekkel – bátorítóan rám mosolygott.

Kissé megijedtem, hogy már ma új emberekkel kell ismerkednem, azt hittem, legalább hétfőig megúszom. De minél hamarabb elkezdem, annál hamarabb túl leszek rajta – nyugtattam magam.

- Jó ötletnek hangzik. Köszönöm a meghívást – mosolyogtam rá hálásan, bár még mindig nem voltam biztos abban, hogy ez jó ötlet.

- Majd megkérem Caroline-t, hogy mutasson be mindenkinek. Ő mindenkit ismer, mindenről tud. Fél perc alatt megtudod majd mindenki sötét múltját – nevetett fel.

- Nagyon köszönöm. – Tényleg kezdtem hálás lenni. Amitől a legjobban irtóztam, az a folyamatos bemutatkozás.

Még beszéltünk pár szót a suliról, az időjárásról, meg hogy hol éltem eddig. Ügyesen kikerültem a kérdést, hogy miért költöztem el New Yorkból.

Öt óra felé járt, mikor elállt az eső. Úgy döntöttem, ideje hazamennem, ha még este bulizni is akarok. Amikor Matt elém tolta a számlát, jutott csak eszembe, hogy nem hoztam magammal pénztárcát. Rettentő zavarba jöttem, mikor vázoltam a helyzetet. Felajánlottam, hogy beállok helyette a pultba egy-két órára, de ő csak nevetve legyintett, hogy kifizeti, majd este meghívom egy sörre. Vörös arccal távoztam, megígérve, hogy este mindenképp itt leszek.

Sietve befejeztem a pakolást a szobámban, és neki kezdtem a készülődésnek. Nem akartam túlságosan kiöltözni, úgyhogy maradtam az egyszerű farmer-top összeállításnál. A hajamat kiengedtem, és kisminkeltem magam. Egy apró táskába bepakoltam a mobilomat, a kulcsomat, a cigimet, és nem mellesleg a pénztárcámat. Kétszer is ellenőriztem, van-e benne elég pénz, nehogy újra úgy járjak, mint délután. Lauren nem ért még haza, úgyhogy kiírtam egy cetlire, hogy hol vagyok, és majd jövök.

Könnyedén odataláltam a Mystic Grillbe. Nagy volt a tömeg, amitől újra elkapott a félelem, de egy nagyot nyelve beljebb léptem. A pultban már nem Matt állt. Elkezdtem keresni a tekintetemmel, ám mielőtt megtalálhattam volna, egy hosszú, szőke hajú lány perdült elém.

- Szia, én Caroline vagyok, te meg biztos Eleanor. – Tetőtől talpig végigmért egy mustráló pillantással. Aztán felragyogott az arcán egy mosoly – Tudod, én vagyok a helyi szurkolócsapat vezetője. Szerintem tökéletes lennél a csapatba. Örülnék, ha belépnél.

- Hát majd még… gondolkozom rajta. – Kerültem ki a kérdést, és lesütöttem a szemem. Nem sok kedvem volt végigugrálni az edzéseket, de nem akartam megbántani.

- Na gyere, oda viszlek az asztalunkhoz, a többiek már kíváncsiak rád. – Fogta meg a kezem, és húzni kezdett maga után.

- Srácok, ő itt Eleanor, az új osztálytársunk. – Végignéztem az asztalnál ülőknél, mindenki engem bámult. Kicsit elpirultam, de mivel senki sem méregetett ellenszenvesen, megnyugodtam.

- Sziasztok – köszöntem mosolyogva.

Caroline maga mellé ültetett. A többiek sorban bemutatkoztak, de képtelen voltam mindenkinek megjegyezni a nevét. A barna hajú lányt Elenának hívták. Ahogy belenéztem sötétbarna szemébe, nyugalom töltött el, és rámosolyogtam, amit egyből viszonzott. Ott volt még Bonnie, elsőnek egy kissé csendesnek tűnt, de mosolyogva nézte, ahogy rágyújtok. Öngyújtót megint elfelejtettem hozni, úgyhogy a szemben ülő srác sietett a segítségemre… ha jól emlékszem, Tyler volt a neve. Elena mellett ült Stefan, különleges neve volt, az övében voltam csak teljesen biztos. Keze Elena combján pihent, ebből levontam a következtetést, hogy együtt vannak.

Újra megindult a beszélgetés. Kedvesek voltak, engem is belevontak, nem csak iskolai dolgokról beszélgettek. Ugyanazokat kérdezték, amiket Matt is, kíváncsiak voltak a New York-i életre, úgyhogy meséltem nekik a folytonos nyüzsgésről, a hatalmas felhőkarcolókról. Aztán a társaság fiúrésze elment biliárdozni, és csak négyen maradtunk az asztalnál – Elena, Bonnie, Caroline és én. Egyből a fiúkra terelődött a szó. Caroline felsorolta az összes szabad és könnyen elcsábítható fiút. Pár perc múlva már minden pletykát ismertem. Caroline elég felszabadult volt, megtudtam, hogy évekig együtt járt Matt és Elena, de mikor Elena szülei meghaltak, szakítottak. Aztán jött Stefan, és Elena beleszeretett. Caroline-nak volt egy kisebb afférja Stefan bátyjával - itt láttam rajta először, hogy végiggondolja, mit is mond - és ezután kötött ki Matt mellett. A fél életét elmesélte tíz perc alatt. Magamban igazat adtam Mattnak, de csak mosolyogtam a lány cserfességén. Közben Bonnie és Elena a közelgő bálról beszélgettek, Caroline pillanatok alatt tervezgetni kezdte a ruháját, és tanácsokat kért, vajon melyik szín állna neki jobban. Mivel nem értettem, miről van szó, körbenéztem a bárban, hátha valami felkelti a figyelmem. Eszembe jutott a Mattnak beígért sör, úgyhogy bocsánatkérő pillantással magára hagytam a lányokat, és a bárpulthoz mentem. A csapos épp nem volt itt, úgyhogy felültem a székre, és vártam.

Végül megjelent a srác, és már szólásra nyitottam a számat, mikor valaki megelőzött.

- Egy bourbont. Tisztán.

Mérgesen fordítottam a férfi felé a fejemet, hogy legalább egy pillantással tudassam vele, én voltam itt előbb.

De ahogy belenéztem a szemébe, elfelejtettem a dühömet. Ugyanaz a kék volt, amiben álmomban lebegtem. A férfi féloldalas mosolyra húzta a száját, de én csak tovább bámultam a szemeit, mint akit megbabonáztak. Végül meglengette előttem a kezét, és én felriadtam a kábulatból. Elvörösödve pillantottam a csapos fiúra, és remegő hangon kértem két sört. A szemem sarkából láttam, ahogy a férfi még mindig engem szuggerál, de nem mertem ránézni. Inkább szó nélkül fizettem, és visszaiszkoltam a lányokhoz.

A gondolataimba merülve kortyolgattam a sörömet. Bár nem volt a kedvencem, kettőt kértem zavaromban.

- Eleanor, valami baj van? Olyan szótlan vagy – fogta meg a karomat Elena.

- Nem, semmi baj, remekül érzem magam. – Kaptam fel a fejem, és rámosolyogtam. Tényleg nem éreztem magam rosszul, csak teljesen lefoglalt az előbbi kis incidens. Nem értettem magam, nem szoktam így viselkedni. De azok a szemek hihetetlenül ismerősek voltak… de nem tudtam rájönni, honnan. Újra a bárpult felé pillantottam, de a férfi már nem ült ott.

Újra bekapcsolódtam a beszélgetésbe. A fiúk közben visszajöttek, Elena pedig bemutatott a testvérének, Jeremynek.

Éjfél felé már mindent tudtam a tanárokról, a foci – és szurkolócsapatról, a puskázási módokról. Végül hajnali három felé, öt sör és fél óra táncolás után indulni készültünk. A többiek már most morogtak a hétfőn esedékes matekdolgozat miatt, de engem szerencsére még nem érintett. Sosem voltam túl jó matekból…

A bejáratnál szétváltunk. Senki sem jött arra, amerre én, bár Tyler felajánlotta, hogy hazavisz. Kedvesen elutasítottam. Kellemes idő volt, és a sör a fejembe szállt egy kicsit, úgyhogy inkább a hazasétálást választottam. Megbeszéltük Elenával, hogy hétfőn az iskola bejárata előtt találkozunk, hogy megmutassa, hol tudok beiratkozni, és merre lesznek az óráim. Már most megkedveltem mindenkit – még Caroline-t is, bár ő az én ízlésemhez mérve túl cserfes volt.

Pozitívan tekintettem a mai estére, kivéve a bárpultos incidenst. Az az egy szerencsém volt, hogy a kék szemű férfi már nem iskoláskorú volt, úgyhogy nem kell minden nap szembesülnöm a furcsa viselkedésemmel.

Vidáman lóbáltam a táskámat, de amikor megpörgettem, minden kiesett belőle. Leguggoltam, hogy visszapakolom, de elvesztettem az egyensúlyomat, és elestem. Hangosan kinevettem magam, hogy öt sörtől képes vagyok elesni, de mivel senki sem volt a közelben, nem érdekelt. Végigdőltem a betonon. Kissé hűvös volt, de kellemesen hűtötte felhevült bőrömet. Pár percig feküdhettem így, mire végül úgy döntöttem, ideje felkelni.

És ekkor megint éreztem, hogy figyelnek.

Ijedten pásztáztam körbe a környéket, de senkit nem láttam. Kezdtem paranoiásnak érezni magam, de azért sietősen felálltam, és visszapakoltam a táskámba. Leporoltam magam, és megfordultam.

Majdnem felsikítottam, mikor beleütköztem. Ugyanaz a férfi állt hangtalanul mögöttem, aki a pultnál is ült. Gyorsan elfordítottam a fejem, mielőtt a szemébe néztem volna. Tetőtől talpig végigmértem. A Hold ezüstösen sütött, megvilágítva ezzel mindkettőnket. Teljesen feketében volt. Bőrdzsekije halkan megnyikordult, ahogy felemelte a kezét, amiben benne volt a telefonom.

- Ezt ott hagytad – nyújtotta felém. A hangja hallatán apró remegés futott rajtam végig. Lassan, tétovázva nyújtottam felé a kezemet, hogy elvegyem tőle.

- Köszönöm – suttogtam, és egy pillanatra végigfutott az agyamon, hogy elfutok. Volt benne valami elképesztően vonzó, de egyben ezért is féltem tőle. Egy lépést hátráltam… de aztán újra közelebb léptem hozzá. Ő csak állt, és mosolygott, pont úgy, aki tudja, milyen gondolatok járnak a fejemben.

- Hazavihetlek? – kérdezte pár perces hallgatás után.

Elkövettem azt a nagy hibát, hogy újra belenéztem a szemébe. Bár már nem volt rám olyan hipnotikus hatással, mint az előbb, de éppen elegendő volt ahhoz, hogy igent mondjak. Mikor kimondtam, a fejemet tudtam volna a falba verni. Hisz nem is ismerem. Oké, hogy nem sokkal idősebb nálam, és elképesztően helyes, de ez nem elég ahhoz, hogy beüljek vele egy autóba. Még a nevét sem tudom!

- Arra parkolok – mutatott a bár felé, ahonnan elindultam. Kissé lemaradtam, ahogy követtem.

A parkolóban már csak egy autó, és egy motor állt. Automatikusan az autó felé fordultam, de elkapta a kezemet, és a motor felé irányított. Elkapott a félelem. Sosem ültem még motoron, de tudtam, hogy balesetveszélyesebbek, mint az autók. Aztán eszembe jutott, hogy ivott, úgyhogy hátrébb léptem egyet. Ő már felült, és előre csúszott, hogy elférjek mögötte.

- Talán mégis hazasétálok… - motyogtam a földnek. Nem mertem ránézni, féltem a reakciójától.

- Csak nem félsz, hogy balesetet szenvedünk? – felnevetett, hangja bezengte az egész utcát.

- Egy kicsit. – Mire felnéztem, újra előttem állt, bár nem vettem észre, hogy leszállt volna arról a rémségről.

- Sok más mindentől félhetnél… ettől az egytől nem kell – fogta a két keze közé az arcomat, és maga felé fordította. Újra rabul estem a szemeiben, és éreztem, hogy igazat mond. Keze meglepően hideg volt, de ott, ahol hozzám ért, a vérem felbuzgott, és jól esett hűvös érintése.

- Gyere – mosolyogva engedte el az arcom, és kézen fogva vezetett a motorhoz. Teljesen hozzá kellett simulnom, de nem bántam. A dzsekije is hűvös volt, nekidöntöttem még mindig forró arcomat. Hátranyúlva elkapta a kezem, és a dereka köré fonta. Már nem jöttem zavarba, teljesen átadtam magam az őrületnek. Még utoljára hátrakacsintott, én pedig azt se tudtam, elpiruljak, vagy viszonozzam. Inkább csöndben maradtam, csak a kezemet fontam még szorosabban köré.

Hangosan túráztatta a motort, aztán kilőttünk. Hihetetlen sebességgel száguldottunk végig az utcákon. Élveztem, ahogy a szél az arcomba csap, és lobogtatja a hajam. Abban a pillanatban döntöttem el, hogy veszek egy motort. Közlekedésre tökéletes…

Nem figyeltem, merre megyünk. Bár fogalmam sem volt, honnan tudja, hol lakom, de nem is érdekelt. Csak élveztem a száguldást.

Túl hamar vége lett. Meglepve vettem észre, hogy már a ház előtt állunk. Leszálltam a motorról, és végigsimítottam az ülésén. Holnap keresnem kell egy ilyet, és mihamarabb megvennem.

Aztán eszembe jutott a férfi, aki épségben hazahozott, és a nélkül tudta, hol lakom, hogy megmondtam volna neki. Újra elfogott a félelem, ahogy kitisztult az agyam.

- Honnan… honnan tudtad, hol lakom? – suttogtam, és ránéztem.

- Az maradjon az én titkom – mosolygott titokzatosan. Kirázott a hideg a mosolyától… nem értettem, miért van rám ilyen hatással. Legszívesebben berohantam volna a házba… aztán magam után húztam volna. Vonzott, de félelmetes volt. Bár egy karcolás nélkül hazahozott, titokzatos volt.

- Damon Salvatore. – nyújtotta felém a kezét, én pedig ma sokadszorra ráztam meg.

- Eleanor Laurier. De gondolom, már ezt is tudod. – Kissé magamhoz tértem, és gúnyosan rámosolyogtam.

- Talán – szemtelenül vigyorgott rám, amire a női érzékszerveim újra beindultak. Titokban reménykedtem, hogy nem tud olvasni a gondolataimban.

- Nekem ideje bemennem. Köszönöm a fuvart. – Elpirulva kutattam a kulcsom után. Ám Damon egy szemfényvesztő mozdulattal előhúzta a farzsebéből.

- Ezt keresed? – nevetett fel újra az arckifejezésem láttán.

Úgy döntöttem, inkább nem kérdezem meg, hogy került hozzá. Úgyis csak egy újabb titokzatos választ kaptam volna.

- Köszönöm – vettem el tőle. Kezem újra hozzáért az övéhez, ő pedig rácsukta a tenyerem a kulcsra.

- Máskor jobban vigyázz rá – féloldalas mosoly villant fel az arcán.

Egy apró bólintással válaszoltam, és nagy nehezen elfordultam tőle. Már a zárban matattam, mikor hallottam, hogy a motor újra kilő.

- Hát akkor neked is jó éjszakát – suttogtam utána, bár tudtam, hogy már úgysem hallja.

Észre sem vettem, mennyire álmos vagyok. A gondolatok lassan kiúsztak a fejemből, ahogy közelebb értem az ágyamhoz. Ruhástul rogytam le rá, és szinte ugyanabban a pillanatban el is aludtam.