33. rész

Sziasztok,

Sajnálom, hogy megint csak most tudtam hozni az új részt. A helyzet az, hogy ezentúl valószínűleg így lesz... eddig hétköznap esténként is írtam, de most már lehetetlenség :/. Folyton elaludtam az órákon (leginkább németen :D), és meg is lett az eredménye a félévim személyében. Sajnálom.

Na de! Itt az új fejezet, izgalmas, kellő

képp összezavaró, de remélhetőleg a végén mindenki megérti, mi is történt valójában. Egy új, de már említett szereplő felbukkan, és az is kiderül, mit akar a főhősnőnktől :).

Nincs már túl sok erőm átolvasni a részt, szóval, ha hiba van benne, nézzétek el nekem :).

Jó olvasást!

Kata

33. rész - Választás

(Sum 41 - With me)

Megnyugtatóan ölelt körbe a puha ágynemű. Jólesően szippantottam be a megszokott öblítő illatát, és mosolyogva fordultam meg az ágyamban. Tisztán emlékeztem a borzalmas álmomra, ami az éjszaka leple alatt kísértett. Végigpergettem magamban mindent: emlékeztem Katherine fenyegetésére, Jeremyre, Stefanra és Elenára... de ahogy Damon beugrott, nem szorult össze a torkom a dühtől és fájdalomtól, ahogy kellett volna. Eddig nem tudtam megbocsátani neki azért, amiket velem tett, de most... az álmom megtette a hatását: nem tudtam úgy gondolni rá, mint ezelőtt. Még mindig éreztem az illatát az orromban, és emlékeztem a puha érintéseire, amivel hozzám ért... de mindez csak álom volt, egy borzalmas álom, ahol ugyan voltak jó pillanatok is, de hosszútávon nem maradt bennem más érzés, csak a szenvedés.

A nagy fejtegetésben anya zavart meg. Mosolyogva dugta be a fejét az ajtón, majd beoldalazott egy hatalmas tálcával, rajta az összes kedvencemmel. Csodálkoztam: nekem ugyan tavaszi szünetem volt, de ő ugyanúgy dolgozott, és ilyenkor már rég bent kéne lennie az irodában.

- Jó reggelt, édesem - ült le mellém az ágyra, és megsimogatta az arcomat.

- Szia - viszonoztam a mosolyát - te még hogy-hogy itthon vagy?

- Felhívtam Josh-t, hogy később megyek be, hogy találkozhassunk. Este csak későn jövünk meg apáddal, elmegyünk vacsorázni - simogatott meg újra. Ellágyult tekintettel néztem őt - pontosan emlékeztem, hogy álmomban mennyire fájt a tőlük való elválás. Szerettem volna neki elmesélni mindent, de nem tudtam megfogalmazni az érzéseimet úgy, hogy azok érthetőek legyenek, úgyhogy csak magam elé vettem a tálcát, és enni kezdtem. Anya végignézte, ahogy lassan megrágok minden falatot, majd, ahogy végeztem, elvette előlem a tálcát, és elindult az ajtó felé. Az ajtóból még visszafordult, és rám pillantott.

- Mikor jön át Chaz?

- Chaz? - kérdeztem vissza értetlenül. Majd hirtelen értelmet kapott a név, és magamhoz tértem. Chaz, a barátom, akivel az elmúlt egy hónapban minden egyes szabad percemet együtt töltöttem.

- Azt hiszem, két órát beszéltem meg vele - vigyorodtam el, ahogy arra gondoltam, hogy újra láthatom. Váratlanul belém nyilalt egy apró hiányérzet... de nem tudtam hova tenni magamban.

- Akkor jobb lesz, ha sietsz, ugyanis sikerült egyig aludnod - nevette el magát anya csengő hangon, én pedig úgy ugrottam ki az ágyból, mint akit bolha csípett. Futás közben nyomtam egy puszit az arcára, majd elszáguldottam a fürdő felé. Ledobáltam magamról a pizsamának szánt rövidnadrágot és topot, majd beálltam a zuhany alá.

A meleg víz érintésére elvesztettem az időérzékemet. Hosszú percekig csak folyattam magamra, hagyva, hogy hosszú, barna hajam rásimuljon a hátamra. Végül, lassan elkezdtem lemosni magamról a habot, és amikor a combomra tévedt a kezem, beugrott újra az álmom. Egy pillanatig éreztem a fájdalmat, amit a seb okozott, és oda is pillantottam, meggyőződésképpen, hogy ténylegesen jól vagyok-e, de nem volt ott semmi. Kétségtelenül ez volt a legélethűbb álom az eddigi életemben. Minden egyes napot végigéltem, beszélgettem semmiségekről, még szerelmes is voltam Jeremybe. Furcsa, hiszen mielőtt eljöttem volna, két mondatot váltottam vele. De, ha tényleg olyan, mint az álmomban volt, megértettem az akkori érzéseimet felé. De most nincs más, csak Chaz...

Majdnem felsikítottam, mikor egy kéz jelent meg a zuhanyzó üvegfalán, és gyors mozdulatokkal letörölte róla a párát. Homályosan megjelent mögötte Chaz vigyorgó arca. Meglepve néztem rá, majd lassú, boldog mosoly ült ki az arcomra. Csak néztünk egymásra, de közben nekem ördögi terv fogalmazódott meg a fejemben, amit nem féltem kivitelezni. Gyors mozdulattal felrántottam az üvegajtót, és megragadva Chaz pólóját, berántottam magam mellé, egyenesen a vízsugár alá. Meghökkenve prüszkölte ki az arcába folyó vizet, és olyan elképedt fejet vágott, hogy kényszert éreztem arra, hogy elkezdjek nevetni. Ahogy magához tért, ő is csatlakozott hozzám, majd odahajolt hozzám, és megcsókolt. Belebizseregtem, ahogy a keze a meztelen hátamhoz ért, és végigfuttattam a tekintetemet a víztől szinte átlátszóvá vált fehér pólóján.

- Azt hiszem, erre nem lesz szükséged... - suttogtam két csók között, és lehámoztam róla a feleslegessé vált ruhadarabot. Egyre nagyobb szenvedéllyel csókoltuk egymást, immár végképp nem törődve azzal, hogy mindketten csurom vizesek vagyunk. Chaz a falhoz nyomott, és a lábaimat maga köré kulcsolva beletemetkezett a nyakamba. Hangos sóhajjal hajtottam oldalra a fejem, hogy jobban hozzám férjen, és beletúrtam az eredetileg mézszőke, de most sötétbarna tincsekbe, amik a mélykék, mindig őszinteségtől csillogó szemeket takarták.

- Szeretlek - suttogta a vállamba. Egy pillanatig elöntött az iránta érzett szerelem és vágy, de a következő másodpercben megmerevedtem. A bennem motoszkáló, értelmetlen hiányérzet most szinte letaglózott. A karjaim lehullottak Chaz nyakából. Azonnal megérezte, hogy valami nincs rendben, és óvatosan letett. Kitörölte az arcából a vízcseppeket, és fürkészően rám nézett. Ahogy újra gondolni tudtam másra is, rájöttem, mit csináltam. Ezt a szót már három hete elhangzott köztünk, és azóta egy fikarcnyit sem változtak az érzéseim... most mégis úgy érzem, hogy nem helyén való. Nem azért, mert nem lenne igaz, csak valami megváltozott. De mi?

- Mi a baj? - kérdezte meg a visszafojtott vágytól karcos hangon. Elég volt egy pillantás, hogy újra eldugjam a fejem mélyére a mostmár csillapuló hiányérzetet, és elfúló hangon, őszintén azt suttogjam, hogy "én is szeretlek"...

Nevetve dörzsölgettem meg a vizes hajamat, ahogy Chaz belépett a szobába. Mivel az ő ruhái teljesen eláztak, apa régi cuccai közül kotortam neki ruhát. Elég viccesen nézett ki egy nyolcvanas évek béli élére vasalt nadrágban, és egy hawaii mintás ingben...

Ahogy én is felöltöztem, elmerengve fordultam a hatalmas ablak felé, ami rálátást nyújtott egész New Yorkra. Kezdett sötétedni az ég, de a város fényárban égett. Az Empire State Building teljes pompájában tündökölt, és én elmosolyodtam, ahogy arra gondoltam, hogy ez az otthonom. Eszembe jutottak Mystic Falls kétemeletes kertesházai, és a tökéletesen elrendezett kertek, és, bár odaköltözésemkor úgy éreztem, itt is jól fogom érezni magam, most, hogy itt álltam, rájöttem, hogy csak áltattam magam. Igyekeztem teljesen kitörölni a fejemből az emlékeimet, de most, hogy az álmom ott játszódott, nehezebben ment, mint eddig. Elgondolkoztam egy-egy apró momentumon, és már kezdtem volna teljesen megfeledkezni magamról, mikor egy kar fonódott a derekam köré. Chaz a vállamra támasztotta a fejét, borostás arca hozzáért az enyémhez. Jólesően dörgölőztem neki, majd oldalra fordulva megcsókoltam őt. A pillanat komolysága egy pillanat alatt elillant, ahogy Chaz kitárta a karjainkat, pont úgy, ahogy a Titanicban volt. Egy hete néztük meg közösen, az én unszolásomra. Én szaporán nyeltem vissza a meghatott könnyeimet mind a három és fél óra alatt, míg Chaz eleinte csak szenvedő grimaszokat vágott, majd halkan szuszogva elaludt rajta.

Nevetve dülöngéltünk ide-oda, és abban a pillanatban tökéletesen boldognak éreztem magam. Ahogy megfogalmazódott bennem az érzés, újra belém markolt a hiányérzet, de nem mutattam jelét. Próbáltam újra másra terelni a gondolataimat, de ezúttal nem sikerült. Egy pillanat alatt olyan szintűvé vált, mint az éhségérzet. Kellemetlen volt, de még nem fájdalmas. Végül kibontakoztam Chaz öleléséből, és az ágyra telepedtem. Szótlanul bámultam a könyvespolcot, alig észleltem, hogy Chaz mellém fekszik, és engem néz. Csak akkor vettem észre őt, mikor megszólalt.

- Mi a baj, Eleanor? Az egyik pillanatban még nevetsz, aztán szomorúan bámulsz magad elé. Tettem valamit? - ráncolta össze a homlokát értetlenül.

Már nyitottam volna a számat, hogy azt mondjam, semmi bajom, de ahogy megláttam a kék szemeket, elszorult a torkom. Elkapott a deja vu érzés, és egyből rá is jöttem, miért: Damon pár árnyalatnyival világosabb szemébe ugyanígy néztem bele egy álombeli pillanatban.

- Furcsán érzem magam. Olyan, mintha hiányozna valaki az életemből, csak nem tudom, hogy ki - motyogtam önkéntelenül, az emlékeim hatása alatt.

- Nem egészen értelek - simult ki az arca, és türelmesen várta, míg összeszedem a gondolataimat.

- Nem tudok rájönni, hogy kicsoda... éjszaka újra álmodtam Mystic Fallsról, azóta érzem ezt - mondtam ki annyit, amennyit össze tudtam szedni.

- Meséld el - kérlelt, és elhelyezkedett mellettem.

Legszívesebben mindent elmondtam volna, de nem tehettem. Bár, itt messze voltam minden természetfelettitől, nem beszélhettem róla. A titok ránehezedett a mellkasomra, és kényelmetlenül fészkelődni kezdtem. Chaz figyelte minden mozdulatomat, úgyhogy csak egy mosolyt erőltettem az arcomra.

- Nem érdekes annyira, mint az, hogy te itt vagy - simogattam meg az arcát, és megcsókoltam. A figyelemelterelés hatásos volt, Chaz a következő pillanatban már újra elhomályosult tekintettel nézett rám. Én nevetve lemásztam róla, és a konyha felé vettem az irányt. Amíg pakoltam ki a hűtőből, újra elgondolkoztam. Észre sem vettem, hogy már jó ideje csak bámulom a tojásokat. Csak akkor jöttem vissza újra a jelenbe, mikor Chaz széke megcsikordult a kőpadlón. Sietve nekiálltam összeütni egy adag rántottát. Kicsit kísérleteztem - olyan fűszereket raktam bele, amiket eddig soha. Ahogy végül felhalmoztam a kaját a tányérokon, és elkezdtem enni, szinte éreztem a számban annak a rántottának az ízét, amit az álombeli Damon csinált nekem,. Hát akkor innen jött a kísérletezés...

Chaz nem sokáig bírta mellettem. Lelkiismeret-furdalásom volt, amiért nem tudtam rá figyelni, de mégis megkönnyebbültem, mikor egyedül maradtam. A délelőtti teljesség-érzésem azóta teljesen átfordult az ellentetjébe: olyan érzésem volt, mintha valamelyik testrészemet hagytam volna el. Csak felkuporodtam az ágyamra, és bámultam a szőnyegre vetülő mintákat, és szívből örültem, amiért más nem hallja a nyeldeklő szipogást, amivel a könnyeimet fojtottam vissza.

(The Pretty Reckless - Just tonight)

Hirtelen kaptam fel a fejem a párnából. A sötét ágynemű ismerős volt, de egy pillanatig fogalmam sem volt, hol vagyok. Körbejárattam a tekintetem a szobában, de csak akkor jöttem rá, hogy hol vagyok, mikor a mellettem fekvő test mocorogni kezdett.

Damon volt az.

Mi történt? Az előbb még New Yorkban voltam... most pedig Damon hálószobájában. Ahogy a gondolataim tisztulni kezdtek, rájöttem, hogy csak egy borzasztóan bonyolult álmom volt egy régen kútba esett jövőképről. De most már tudtam, hogy mit keresek itt, és miért fekszik mellettem. Emlékeztem minden egyes mondatára, és ahogy felidéztem magamban a tegnapi éjszakát, beleborzongtam. Chaz csak egy távoli emlék maradt, és én jólesően bújtam Damon mellé. A kék tekintet, amit Chaz-ében is kerestem, most végre itt volt velem szemben, és ekkor rájöttem, hogy akinek a hiánya olyan elviselhetetlen volt, az nem más, mint Damon.

Elmosolyodtam a gondolatra, és végigszántottam a haján. Ő csak szó nélkül megcsókolt, olyan mély érzelmekkel, ahogy eddig még soha. Gyengéden szedte le rólam a ruhákat, miközben én csak őt néztem. Nem tudtam betelni vele. Most, hogy itt volt, úgy éreztem, mintha teljes lennék. Ahogy egyesült a testünk, lágy ritmusban ringatóztunk, és a csöndet csak néhány vágytól elfúló nyögés szakította meg...

Hirtelen éles fény vakított el, és minden megváltozott körülöttem. Összeszorítottam a szememet, és csak akkor nyitottam ki újra, mikor a fény elhalványult. A fülemet halk zsivaj ütötte meg, és meglepetten észleltem, hogy a Grillben ülök egyedül. Teljesen össze voltam zavarodva - hogy kerültem ide?

(The Airbone Toxic Event - Happiness is overrated)

- Én mutattam neked ezeket az illúziókat - válaszolta meg egy hang a ki nem mondott kérdésemet.

Megdöbbenve meredtem a velem szemben ülő férfira. Barna haját elsöpörte, kék szemei szinte ismerősen néztek vissza rám. Hasonló gúnnyal nézte végig, ahogy ledöbbenve pásztázom az arcát.

- Ki... - kezdtem volna bele, de egy mozdulattal elhallgattatott.

- Damien Leon, vámpír és varázsló egy borításban - szavalta fennkölten. A szemöldököm a magasba ugrott. A zavarodottságom eltűnt, helyébe a Damien iránt érzett ellenszenv lépett.

- Nem kedvelsz? - hajtotta le a fejét teátrálisan, én pedig elég erősen elkezdtem gondolkodni rajta, hogy gondolatolvasó, ami újabb pont volt a "miért antipatikus ez az ember" listámon.

- Most, hogy így felkonferáltad magad, elárulnád, hogy mi folyik itt? - kérdeztem dühösen.

- Lassan a testtel. A kérdésed elég összetett, én pedig szomjas vagyok - villantotta rám a fogait egy pillanatra - szóval... azt hiszem, iszom egy sört - fejezte be a mondatot vigyorogva. Intett egyet az eddig még nem látott pincérnek, és kért két sört. Én szótlanul vártam meg, míg a srác kihozta a két üveget. Volt egy olyan érzésem, hogy hiába türelmetlenkednék, felesleges lenne, de ez nem akadályozott meg abban, hogy idegesen doboljak az érintetlen üvegem oldalán, míg ő végig a szemembe nézve, lassan megissza a sajátját.

- Értékelem, hogy csendben maradtál, ezért beavatlak az amúgy teljesen értelmetlen életed részleteibe - kacsintott rám. A szemöldököm újra a magasba ugrott, és nem sok kellett hozzá, hogy hozzávágjam a söröm.

- A két álomképet én mutattam neked. Damon beadott neked egy jó nagy adag morfiumot, ezért ez is egy álom most, de emlékezni fogsz rá, mikor visszatérsz a fájdalmas kis valóságodba. A lényeg: Katherine nem akarja, hogy meghalj. Még nem. Tervei vannak veled, és ő utálja, ha azok nem úgy kiviteleződnek, ahogy ő eltervezte... ezért jöttem én, bemásztam a fejedbe, megmutattam neked két boldog jövőképet - megjegyzem, neked persze az kell, ahol semmi jó móka nem vár rád néhány vérbefúló szexjeleneten kívül - te választottál, magyarán kaptál egy kis inspirációt ahhoz, hogy megtegyél mindent a túlélésed érdekében, hogy aztán persze újra meghalj, de ezúttal Kat tervei szerint. Persze meghagyom neked azt a kis naivitást, hogy majd a Salvatore tesók megvédenek, bízz csak ebben - apró szünetet tartott. A levegő sziszegve préselődött ki a torkomon, ahogy kiengedtem a belém szorult levegőt. - De elárulhatom neked, mit kell tenned, hogy tovább élj még egy darabig, és újra láthasd a vámpírodat. Csak kérned kell - rángatta meg a szemöldökét fölényesen, és összetámasztotta az ujjait maga előtt.

- Hogy te mekkora seggfej vagy - sziszegtem összepréselt szájjal. A hatalmas körítésből kivettem a lényeget: Damien Katherine-nel van, aki azt akarja, hogy ő ölhessen meg, de ahhoz, hogy megtegyem nekik azt a szívességet, hogy túlélem a farkasmérget, még én kérleljem őt. Eltökélten szorítottam össze a szám, hogy én ugyan egy hangot nem adok ki. Damien negédes vigyorral nézte dühös arcomat. A következő pillanatban sikoltozni kezdtem, ahogy újra megéreztem a combomból kiinduló fájdalmat. A szemeim előtt újra megjelent Damon... arca halványan csillogott a gyér fényben, és halkan kérlelt, hogy ébredjek fel.

Ahogy elvágták a fájdalmat, és újra a Grillt láttam, zihálva meredtem Damienre. A kezem önkéntelenül is megmarkolta az üveget, és felé lendítettem teljes erőmből, de mikor el akartam engedni, ledermedtem.

- A helyedben nem tenném - mosolyodott el újra, és farkasszemet nézett velem. Mikor úgy látta, hogy biztonságos felszabadítania a bénultságból, elszakította a tekintetét. Az üveg nagyot koppant az asztallapon, ahogy lecsaptam a kezem, de nem szóltam egy szót sem. Gyilkos dühhel meredtem rá, de végül elég lelkierőt gyűjtöttem ahhoz, hogy kipréseljem magamból a "kérlek" szót.

- Mondd el, és megteszem. De csak azért, hogy utána végignézhessem, ahogy Damon megöl - de a bűvös szócska helyett teljesen más jött ki a számon, és megcsillant a szememben a rosszindulat.

- Próbáld még egyszer, akkor hátra összejön - kacsintott rám.

Újabb szempárbajt vívtunk, de ahogy egy másodperc erejéig újra belém vágott a kín, elkaptam a tekintetem.

- Kérlek - lehelethalkan suttogtam, de ő így is meghallotta, és mikor újra ránéztem, a győzelemtől úgy fénylett az arca, hogy undorodva elfordítottam a fejem.

- Nagyon egyszerű igazából, csodálkozom, hogy szíved - pardon, a balsorsod - választottja még nem jött rá - kezdett bele, de a szavába vágtam.

- Damon nem a szívem választottja, csak egy... - ellenkeztem, de ahogy folytatni akartam, becsuktam a szám. Ki ő nekem? Damien kérdően nézett rám, és gúnyosan mosolygott.

- ... csak egy barát, aki nem akarja, hogy meghaljak - fejeztem be. Bár ez volt a legtávolibb dolog a valóságtól, nem volt időm arra, hogy tisztázzam magamban, hogy Damon milyen szerepet is foglal el az életemben.

- Ja, te is híve vagy a "csak barát" szexnek? Jóban leszünk még mi - kacsintott rám. Elnéztem mellette, és visszanyeltem a kikivánkozó sértéseket, amiket legszívesebben hozzávágtam volna.

- Visszatérve az eredeti témára. A feladatod roppant egyszerű... meg kell ölnöd - vagy a te esetben öletned - azt a vérfarkast, aki megharapott, és utána innod a véréből, és hipp-hopp meggyógyulsz - csapta össze a tenyerét, és végignézte, ahogy kiül az arcomra a döbbenet.