38. rész

Sziasztok,

Nem kis késés után sikerült meghoznom a következő fejezetet. Újra elnézést kérek érte, de vizsgáim voltak (angol és töri). Bár a végére már eljutottam odáig, hogy nem érdekel, hányast kapok, azért az utolsó pillanatig bíztam a csodában. Remélem, megértitek, hiszen mindenki járt/jár iskolába, és tudja, hogy nem mindig lehet összeegyeztetni az „amit szeretnél” és „amit muszáj” halmazokat :/.

A rész amolyan izgalomkeltő, de azért vannak benne rejtett utalások a jövőre nézve. A következőt igyekszem rendesen vasárnap feltenni!

Jó olvasást!

Kata

38. rész – A rituálé

(Jason Walker - Down)

Nem tudtam, mihez kezdjek. Választanom kell: maradjak itt Damon mellett, vagy menjek le Jeremyhez? Mindkét lehetőség vonzott. Újra és újra rá kellett döbbennem, hogy mennyi mindenre képesek lennének értem. Mindketten az életüket kockáztatták miattam… Felfoghatatlan volt. Annyi minden történt, hogy az agyam nem tudta felfogni. Tegnap még bénultan feküdtem ugyanebben az ágyban – most Damon fekszik eszméletlenül. Végignéztem egy ember halálát, ittam a véréből, harcoltam Katherine-nel - ez még egy szuperhősnek is sok lenne egy napra. Monotonul simogattam Damon izzadt arcát, és üvegesen meredtem előre. Egy valamit akartam – leállítani az időt, és eltűnni innen addig, amíg nem ülepedik le bennem minden. Nyugodtan végiggondolni, és nem belerohanni egyik hibából a másikba. Damonnak igaza volt – ha kicsit is bízom bennük, és nem rohanok oda, mostanra mindenki jól lenne, és az egész rémálomnak vége. Boldogan lovagolnánk el a naplementébe…

De én persze mindent elrontottam – tértem vissza az előbb gondolatmenetemhez.

Damon teste hirtelen összerándult. Az arca eltorzult, de nem tért magához. Hirtelen jutott el az agyamig az első és legfontosabb dolog: meg kell szereznem Damientől az ellenszert.

Még egy percig néztem Damon fájdalomtól eltorzult vonásait. Tétovázva hajoltam le hozzá – nem tudtam, helyesen cselekszem-e, de végül győzött bennem a vonzás, és puhán hozzányomtam az ajkaimat tűzforró homlokához. A tagjai ellazultak, és az arca kisimult. Úgy nézett ki, mintha csak aludna.

Elmerengve kezdtem tervezgetni az akciót Damiennel. Egyelőre fogalmam sem volt, hogyan kéne kiszednem belőle a szükséges információt. Valamit adnom kell cserébe. De mi kellhet neki az életemen kívül? Semmi sem jutott eszembe. A fogamat csikorgatva idéztem vissza az álombeli perceket, és próbáltam olyan pontot találni, ahol elárult valamit magáról.

Ebben a pillanatban halkan nyikorogva kinyílt az ajtó, és belépett Elena. Arcán még nem száradtak fel a könnyek. Együttérző mosollyal ült le mellém az ágyra, és rátette a kezét a hátamra. Megnyugtató melegség áradt a tenyeréből, nem az a lázas tűz, ami Damon testében tombolt.

- Hogy vagy? – tette fel az egyszerű, de ebben a pillanatban a legbonyolultabb kérdést.

- Nem is tudom… Annyi minden történt ma. Nem tudom igazán felfogni – ráztam meg a fejem tagadóan.

- Megértelek. De hé, minden rendben lesz! – simogatta meg a hátam. A mogyoróbarna tekintet meggyőzően szuggerált, de ahogy Damonra tévedt a pillantása, azonnal elkomorult.

- Stefanék azt próbálják kitalálni, mi történhetett vele… de fogalmuk sincs – húzta el a száját.

- Nekem van egy tippem – kezdtem bele óvatosan. – Láttam, amikor Katherine leszúrta Damont… szerintem a karó mérgezett volt. – A szavaimmal egy időben Damon hasára néztem, amin a tűzvörös folt tovább terjedt.

- Azonnal szólok Stefanéknak. – Elena futva rohant ki a szobából, magunkra hagyva minket. Damon ebben a pillanatban hördült fel, de nem nyitotta ki a szemét. Ajka meg-megremegett, de nem tudtam leolvasni a szavakat róla.

Stefan, Jeremy és Elena fél perc múlva már mellettem álltak. Néma csendben néztek Damonra, kivéve Jeremyt. Ő az én arcomat fürkészte aggódóan.

- Elmegyek Damienhez, és kiszedem belőle az ellenszert –szólaltam meg határozottan.

- Kizárt! – csattant fel Stefan.

- Esélytelen… – szólalt meg Elena.

- Nem! – Jeremy odaült mellém, és szorosan átölelt. Egy pillanatra viszonoztam az érintését, de, hogy újra szóhoz tudjak jutni, kibontakoztam a karjaiból.

- Nincs más lehetőség. Gondolkodtam, hogy vajon mi lehetne az, amit Damien akarhat, de nem jutott eszembe más rajtam kívül. Nem akarom feláldozni magam, de ha nincs más lehetőség, meg kell tennem. Damon nem halhat meg miattam – szegtem fel a fejem elszántan.

- Keresünk más megoldást – csapott le azonnal Stefan. – Azt hiszed, hagyná, hogy újra életveszélybe kerülj? Ha most elmész Damienhez megadni magad, nincs értelme annak, hogy a bátyám itt feküdjön – ráncolta össze komoran a homlokát.

Az ellenkezés már készült kibukni belőlem, amikor igazán megértettem Stefan szavait. Igaza volt. Ha most feláldozom magam, Damon hiába próbált olyan keményen megmenteni, minden felesleges volt… és ennyivel tartozom neki.

Hirtelen úgy láttam az életemet, mint egy hatalmas sakktáblát. A megmaradt öt, fehér bábu szorított helyzetben állt. A feketék körbekerítettek, lépni sem tudtunk. A királynő bábuja győzedelmesen vigyorgott le rám, pont azzal a mosollyal, amit csak Katherine arcán láttam eddig. Kétségbeesetten próbáltam megtervezni a következő lépést, de mindenhol akadályba ütköztem… a fehér király mattot kapott. De ez még nem sakk-matt… Kell lennie valaminek…

- Bonnie! – kiáltottam fel hangosan. Elena arcán megkönnyebbült, halvány mosoly áradt szét, és azonnal nyúlt a telefonja után. Mindannyian lélegzet-visszafojtva vártuk, hogy Bonnie felvegye.

- Kérlek, azonnal gyere ide a Salvatore házba. Hozd magaddal a grimoire-t is, szükséged lesz rá – hadarta bele Elena a telefonba, miután megszűnt az idegesítő búgás.

- Azonnal indulok – válaszolta azonnal Bonnie, hezitálás nélkül.

Stefan homlokán a ráncok valamelyest elsimultak a tudattól, hogy talán van más megoldás is, de nem tűntek el teljesen. Jeremy továbbra is az arcomat fürkészte. Rámosolyogtam, és megszorítottam a kezét.

Észre sem vettem, hogy Elena és Stefan kimentek a szobából, csak miután Jeremy elmosolyodott, és az arcomra fektette a kezét. Olyan pillantással nézett rám, amitől az egész bensőm megremegett.

- Annyira… azt hittem… - keresgélte a szavakat, de így is tökéletesen értettem, mire gondol. Válaszul gyengéden hozzáérintettem az ajkaimat az övéhez, de még mielőtt kibontakozhatott volna a csók, elhúztam a fejem, és Damonra pillantottam. Arca rezzenéstelen volt, mellkasa alig emelkedett.

- Nagyon aggódsz miatta? – Jeremy észre sem vette, hogy nem viszonoztam igazán a csókját, csak az arcomra kiült kétségbeesést látta. Válaszul aprót bólintottam. Megértően megsimogatta az arcom.

- Két nappal ezelőttig még utáltam Damont, legszívesebben megöltem volna. De azok után, amit érted tett… Szeretlek – szólalt meg, majd szótlanul felállt, és magamra hagyott egy utolsó pillantással.

Hosszan néztem a már rég becsukódott ajtót. Azt akartam, hogy jöjjön vissza, tartson a karjaiban – de egyszerre esett jól, hogy Damonnal lehetek kettesben. Lassan fordítottam vissza a fejem felé, elmerengve az arcán. Sorra visszatért minden pillanat a múltból, amikor még nem tudtam, ki is ő valójában. Sokszor kívántam, hogy bárcsak meg se ismertem volna, de a bensőm fájdalmasan tiltakozott a gondolat ellen.

Emlékeztem minden mozdulatára, ahogy éles fogai feltépik a bőröm, vagy amikor kezei gyengéden barangolták be a testem. Beleszédültem az emlékekbe, kapkodva szedtem a levegőt.

- Miért akarsz ennyire megmenteni? Mit jelentek neked? – suttogtam alig hallhatóan. Reménykedve vártam, hátha magához tér, és válaszol, de meg sem rezdült az arca. Rásimítottam a tenyerem a mellkasára, és megéreztem szíve lassú, egyenetlen dobogását.

Hosszú percek teltek el így. Damon nem tért magához, és én nem mozdultam mellőle. Éppen a türkizkék gyűrűjét nézegettem, mikor kicsapódott az ajtó, és megjelent mögötte a csapzott hajú Bonnie.

- Rohantam ahogy tudtam – hadarta, és beviharzott a szobába a többiekkel a nyomában. Egy szó nélkül Damon mellkasára tette a kezét, és lerítt az arcáról, hogy erősen koncentrál valamire. Mindannyian feszülten figyeltük az arcát – amikor újra ránk nézett, és megláttam a szemében az esély lehetőségét, elöntött a megkönnyebbülés. Még egy apró mosolyt is megengedtem magamnak.

- Én a helyedben nem mosolyognék – nézett rám Bonnie komoran. – A méreg már szétterjedt, de még talán meg lehet állítani. De ehhez egy szertartásra van szükség, amire mindannyiótokra szükségem van – járatta körbe a tekintetét a többieken – de legfőképpen rád, Eleanor – nézett nyomatékosan a szemembe.

- Akármit megteszek – vágtam rá egyből magabiztosan.

- Elena, hozz gyertyákat, kérlek, Jeremy, te pedig a grimoire-t – adta ki az utasításokat Bonnie, és egy furcsa pillantást vetett Stefanra. Elena azonnal felpattant, Stefan és Jeremy követte. Ekkor értettem meg, hogy Bonnie kettesben akart velem maradni néhány percig.

- Kapcsolódnod kell Damonhoz. Nagyon nehéz, és fájdalmas lesz, de ki kell bírnod ahhoz, hogy túlélje – szólalt meg Bonnie végül.

- Kapcsolódni? – kérdeztem vissza értetlenül. Nem voltam jártas még boszorkány-témában.

- A rituálé ideje alatt olyan lesz, mintha egybeolvadtál volna Damonnal. Érezni fogod, amit ő is, beleszámítva a méreg hatását is. Égetni fog, de nem tehet kárt benned. Csak bírd ki – tette a kezemre bátorítóan a kezét, és halványan elmosolyodott.

- Ne érts félre, bármire képes lennék Damonért, de… miért pont én? –kérdeztem halkan.

- Pontosan azért, mert bármire képes lennél érte. Egyedül Stefan az, aki megtenné, de rá a méreg ugyanúgy hatna, mint Damonra. Elena nem lenne képes tartani magát, Jeremy pedig… - nem fejezte be a mondatot, mindketten tudtuk, mire gondol.

Csöndesen ültünk egymás mellett, várva a többieket. Próbáltam felkészíteni magam a fájdalomra, de nem is ettől féltem a leginkább – ha kapcsolódom Damonhoz, akkor az érzéseink is egyek lesznek. Egyszerre rettegtem és örültem annak, hogy végre megkapom a válaszokat a ki nem mondott kérdéseimre.

Mikor már kör alakba rendeztük az összes gyertyát, Jeremy még egyszer odahúzott a mellkasára, és megcsókolt. Mosolyogva váltam el tőle, és Bonnie felé fordultam.

- Felkészültél? – nézett mélyen a szemembe, de az izgatottságtól és félelemtől nem tudtam megszólalni, így csak bólintottam egyet. Leültem a kör közepébe, ahogy megbeszéltük előtte, és vártam.

Bonnie egy kézlegyintéssel lángra lobbantotta az összes gyertyát, halvány fénybe vonva a már sötét szobát. Jeremy felől egy halk „wáó” hangzott el, de mindenki más csöndben maradt. Bonnie maga elé húzta a könyvet, és valami ismeretlen nyelven halk beszédbe kezdett. Feszülten figyeltem, de hirtelen minden elnémult, és egyedül maradtam a lángok között.