37. rész

Sziasztok,

Sikerült befejeznem az új részt, így két perccel éjfél előtt. :) Nem tudom igazán, meg vagyok-e elégedve vele, de ezt rátok bízom. Nem akarom tovább húzni, bár nem lett a leghosszabb - de végre a sok-sok szenvedés után történik egy kis akció is. Higgyétek el, nekem is sok néha Eleanor szenvedése - most nagyjából látom magam előtt a fejeteket, a hatalmas kérdőjellel a gondolataitokban, hogy akkor mégis miért így alakítom az eseményeket. Eleanor jelleme már kialakult bennem, és szerves része a folyamatos szenvedés és kétségbeesés is. Az elégetlenkedőknek (már ha van ilyen) üzenem, hogy lesz ez még így se... lesz olyan pillanat, amikor rá sem ismertek a kedves, ártatlan Eleanorra. De erre még egy kicsit várni kell ;).

Jó olvasást, és várom a kommentjeiteket!

Kata

PS.: 99 rendszeres olvasóm van, egy híján száz. Sajnos nem tudom megígérni, hogy ennek örömére hamarabb kapjátok a részt, de higgyétek el, nekem jelenleg ez jelenti a legtöbbet!

37. rész - Élet és halál között

(Fever Ray - The wolf)

Mielőtt még Katherine hozzám érhetett volna, valaki teljes erejéből a falnak lökött. Az adrenalin szintem az egekbe szökött – a fülemben hangosan dobolt a vér a veszélyérzet hatására. Keményen estem neki a durva kőfalnak, de meg sem éreztem a fájdalmat, csak egy valamire tudtam összpontosítani.

Jeremy nem messze feküdt tőlem. A nyakából ömlő vér lassan csordogált végig a poros kövön. Arca békés volt, rezzenéstelen.

A falak remegni kezdtek körülöttem. Lassított felvételként éreztem, ahogy a lábaim botladozva igyekeznek felé. Lerogytam mellé, és a fejét az ölembe véve kétségbeesetten rázni kezdtem, kérleltem, hogy ébredjen fel, de meg sem rezzent. A fülemet a mellkasára tapasztottam, de a várt dobogás nem hangzott föl.

A düh teljesen elborította az agyamat, minden racionalitást kiölt belőlem. Hangos sikollyal vetettem rá magam Katherine-re, aki épp Damonnal küzdött. A meglepetés erejével hatott rá a támadásom. Mindketten a földre zuhantunk, de Katherine fölém kerekedett. Keze a torkomra fonódott, és élvezettel teli mosollyal nézte, ahogy levegő után kezdek kapkodni. Ütöttem őt, ahol értem, karmoltam, közben üvöltöttem. Fekete pontok villogtak a szemem előtt a levegőhiánytól, de nem állítottak meg. Éreztem az ájulás közelségét, de teljes erőmből küzdöttem ellene. Damon ekkor tért magához a meglepettségből – lerántotta rólam Katherine-t, és a falhoz lökte.

- Menj innen! – üvöltötte felém, majd újra szemfényvesztő gyorsaságú táncba kezdett Katherine-nel. Ekkor láttam meg Damient – észrevette, hogy nézem, és rám villantott egy vigyort. Stefannal harcolt. Tudtam, hogy Stefan a koránál fogva erősebb nála, de Damien sem volt hülye – nem a testi erejét vetette be. Valamiféle védőburok vehette őt körbe, mert Stefan megközelíteni sem tudta, csak körözött körülötte, keresve a rést a pajzson. Elena Jeremy mellett térdelt, és riadt arccal nézte a harcot. Egy pillanatra megdöbbentem – tudtam, hogy én később fogom igazán felfogni, hogy Jeremy halott, de Elena… Nem sírt, csak monotonul simogatta az öccse haját. Elszakítottam a pillantásom Jeremy arcáról, és újra Katherine-re összpontosítottam. Ebben a pillanatban Stefan kirántott a nadrágja szíjából egy karót, és felém hajította. Fél kézzel elkaptam, és felpattantam a földről.

Katherine háttal állt nekem. Az állás megfordult – most ő szorongatta Damon torkát. Tudtam, hogy hátulról nem tudom megölni őt, de legalább elterelem a figyelmét addig, amíg eltűnünk innen.

Macskaléptekkel közelítettem felé, hogy ne vegyen észre. Damon tekintete rám rebbent. Katherine észrevette, és megfordult. Ebben a pillanatban döftem az oldalába a karót. Megtántorodott, de még volt annyi lélekjelenléte, hogy villámgyorsan Damon felé hajolva, kikapja a farzsebében tartott, furcsa, sötét végű fadarabot, és a hasfalába szúrja.

Damon felszisszent a fájdalomtól, de tartotta magát. Egy erőteljes rántással kitépte magából a karót, és még egy utolsót lökve Katherine-en, felkapott a derekamnál fogva, és elrugaszkodott a talajtól. A szemem csak elmosódott foltokat látott a sebességben, de nem is volt szükség a fókuszálásra – a következő pillanatban már szélsebesen rohantunk a Salvatore ház felé. Hallottam, ahogy mögöttünk Stefan jócskán lemaradva, fél karjával Jeremy élettelen testét tartva, másik kezével Elenát húzza maga mögött. Tágra nyílt szemmel meredtem Jeremyre – az adrenalin miatt képtelen voltam átérezni a fájdalmat. Csak az dolgozott bennem, hogy túléltem.

( Plumb - I can't do this)

Damon erőteljesen dobott le a kanapéra. Kifulladva támaszkodott a térdére – lehet, hogy vámpír, de plusz egy emberrel már neki is nehezebben megy a menekülés. Elenáék még nem érkeztek meg, Stefan lelassított, mikor észrevette, hogy nem követ minket Katherine. Nem tudtam, mekkora sebesülést okoztam neki a karóval, de mivel Damonon már csak az átszakított inge mutatta a döfés helyét, nem bíztam nagy sikerben. Mindenesetre megmenekültünk.

Damon rám emelte a pillantását. Rémülten lapultam bele az kanapéba. Az arca lángolt a dühtől, szeme acélkéken villogott.

- Hogy lehetsz ennyire ostoba? – sziszegte halkan.

- Nem bírtam bezárva ülni, amíg ti a halál torkában harcoltok értem. – Képtelen voltam állni a tekintetét, inkább a polcon lévő könyveket kezdtem tanulmányozni. Éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben velem. Nem éreztem a fájdalmat Jeremy elvesztése miatt. Nem éreztem semmit, csak rémületet.

- Ha nem jössz oda, legyőzhettük volna. Ennyire meg akarsz halni? Hát rajta, tessék! Az utat már tudod, én nem akadályozlak meg. Csak az ostoba harcol a másik ostobáért… - Damon elém lépett, és felfeszítette az állam, hogy ránézzek.

- Nem akarok meghalni… - suttogtam önkéntelenül. Damon felmordult, és elengedett. A fotelhez botladozott, és ledőlt.

- Talán megnézhetnéd Stefanékat… - kezdtem bele csöndesen. Aggódtam értük. Egy halottat egyedül cipelni nehéz munka.

- Megoldja magától – szusszant fel fájdalmasan. Csak ekkor vettem észre, hogy az arca eltorzul, és összegörnyedve szorítja a hasát.

- Jól vagy? – kérdeztem remegő hangon.

- Az a ribanc megsebesített… vér kell – hörögte elkínzottan. Azonnal felpattantam, és a pince felé indultam – tudtam, hogy lent tartják a donorvért. De ahogy Damon erőtlenül hátrahanyatlott, megperdültem. A szeme fennakadt, ajkai szorosan összepréselődtek. Nincs időm – ahogy végigsuhant a gondolat az agyamon, máris tudtam, mit kell tennem. Odarohantam hozzá, és a szájához szorítottam a csuklót. Damon lassan nyitotta ki a száját. Tétovázva karcolta meg fogával a bőrömet, de túl gyengéden.

- Nem… - préselte ki magából, és elfordította a fejét.

- Igyál! – parancsoltam rá, és újra a szájához nyomtam a kezem. Ahogy végigfutott rajta egy remegéshullám, nem bírta tovább – mohón mélyesztette belém a fogait. Fájdalmasan felszisszentem, de ott tartottam a csuklóm. Nagyokat nyelve kortyolta a számára gyógyító vért. A lábam remegni kezdett, alig bírtam tartani magam. A világ lassan összemosódott. Damon megérezte, hogy már nem bírom sokáig, és erőnek erejével elszakította ajkait a csuklómtól. Lerogytam mellé, és bágyadtan figyeltem, ahogy pihegve lecsukódik a szeme.

Elenáék ebben a pillanatban toppantak be. Stefan azonnal felmérte a helyzetet – Damon véres szája, és az saját csuklómat szorongató kezem elég árulkodó volt. Már indult volna a bátyja felé mérhetetlen dühhel az arcán, amikor észrevette, hogy valami nincs rendben. Jeremyt a kanapéra fektette, és odaszáguldott hozzánk.

- Damon! – szólongatta, de hiába. – Mi történt vele? – vetette felém a kérdést, miközben a bátyja arcát pofozgatta.

- Nem… nem tudom, csak egyszerűen… rosszul lett – dadogtam össze-vissza. Jeremy arcát nézve a gondolataim kiüresedtek.

Elena nyugtalanul járkált fel-alá, hol az öccse, hol Damon arcát nézve.

Ebben a pillanatban Jeremy békés arca megrezzent. Azt hittem, hallucinálok – de amikor egy hangos hörgéssel kiszakadt a tüdejéből a levegő, fellélegeztem. Nem hittem a szememnek. Elena odafutott az öccséhez, és szorosan magához ölelte, míg én csak megdermedve ültem az ájult Damon mellett.

- Mondtam, hogy a gyűrű be fog válni – hangzott fel Jeremy régen hallott hangja. Mondat közben mindvégig az én szemembe nézett. Úgy éreztem, egy világ súlya szakad le rólam. Jeremy él… él… él… - visszhangzott bennem. Megszabadulva a dermedtségem béklyójától, odarohantam hozzá, és átölelve Elenát is, szorítottam magamhoz. Nem érdekelt, hogy milyen gyűrűről beszélt, csak az, hogy él, és itt van. Elena kiszabadult a szorításunkból, és végre újra jéghideg számon érezhettem az ő meleg ajkait. Hosszan csókoltam, mintha ez lenne az utolsó pillanat a világból. A megkönnyebbülés elárasztott, és zokogva öleltem magamhoz minél szorosabban.

- Annyira hiányoztál – suttogta a számba két csók között. Sírva mosolyogtam rá, és egy pillanatra úgy éreztem, boldog vagyok. Damon ebben a pillanatban tért újra magához. Arca sápadt volt, pillantása fájdalmas. Hatalmas dilemmába kerültem – menjek oda hozzá, vagy maradjak itt Jeremyvel? Damon hangos sóhaja segített a döntésben – elszakítva magamat Jeremy karjaiból, odamásztam elé.

- Jobban vagy? Nagyon megrémítettél – suttogtam aggodalmas tekintettel.

- Stefan, segíts felmenni a szobámba – szólalt meg halkan, végig a szemembe nézve. Megrökönyödve néztem rá. Miért nem válaszol a kérdésemre? Tekintete egy pillanatra Jeremy arcára tévedt, és határtalan gyűlölet lobbant fel kék szemében. Stefan egy bűnbánó tekintettel emelte fel Damont, és a karját átlendítve a saját vállán, felhúzta a bátyját. Végignéztem, ahogy megküzdenek minden egyes lépcsőfokkal, és a könnyek újra patakzani kezdtek az arcomon. Jeremy él, Damon megsebesült… miért csesz ki velem az élet folyamatosan?

- Mi baja? – karolt át hátulról Jeremy szorosan. Az arcát a hajamba fúrta, és beszívta az illatát.

- Katherine megsebesítette… de nem értem, meg kellett volna gyógyulnia – ráztam a fejem értetlenül.

- Mindenesetre hálás vagyok neki. Segített kitervelni az egészet – simogatta meg Jeremy az arcom.

- Ti ezt elterveztétek előre? – kaptam fel a fejem.

- Mind ketten meg akarjuk ölni Katherine-t. Senki sem bánthat téged – fogta az arcom a két keze közé.

Nem állt össze a kép. A düh hirtelen fellobbant bennem Damon iránt – ő mindvégig tudta, hogy Jeremy nem halt meg, mégsem szólt! Kitéptem magam a kezei közül, és kettesével szedve a lépcsőfokokat felrohantam a lépcsőn. Nem érdekelt, hogy rosszul van. Feltéptem az ajtaját, és beviharzottam.

- Hogy lehetsz ilyen szemét? Végig tudtad, hogy Jeremy nem halt meg, mégis elhitetted velem! Legalább te találtad ki az egészet? – üvöltöttem. Csak ekkor vettem észre, hogy félmeztelenül fekszik, lehunyt szemmel. A hasán a már begyógyult seb körül kirajzolódó vérvörös folt szinte világított hófehér felsőtestén. A torkomon akadt a szó.

- Nem bírom… - suttogta bele a levegőbe. Nem tudtam, hallott-e egyáltalán, és hozzám szól-e.

- Eleanor… - lehelte, de én mégis megértettem. A dühöm azonnal elszállt, már csak az érdekelt, hogy mi történik vele. A kezemmel óvatosan végigsimítottam a hasát – a folt szinte égetett, mintha a vére forrna alatta.

Végigperegtek az agyamban a lehetőségek – amit Katherine belé döfött, nem lehetett közönséges karó. Visszaidéztem, milyen furcsa volt, mintha valamilyen folyadéktól lenne sötét a vége. Méreg lehetett... Damien!

- Itt vagyok – suttogtam tehetetlenül, az arcát simogatva. Meg kell találnom Damient, és megszerezni tőle az ellenszérumot.

- Eleanor… - suttogta újra Damon, és megrebbent a szeme. Beledőlt a tenyerembe, és hagyta, hogy újra és újra végigsimítsak rajta.