41. rész

Sziasztok,

Tudom, hogy a legkevésbé sem nevezhető hosszú résznek, de nem tudtam több mélyenszántó elmélkedést írni. Bár azt se tudom tagadni, hogy ennek a résznek a vége a leginkább „szemét”, amolyan blogírós formában… :) Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ti kire tippeltek majd a rész végén, remélem sok-sok vitatkozó kommentet írtok majd! ;)

Jó olvasást, és ezúttal is határozottan ajánlom a zenét meghallgatását!

Kata

PS.: a részt sok-sok szeretettel és bocsánatkéréssel küldöm Evelynnek, aki most nagyon remélem, hogy büszkén vigyorog :D :D :D!

Frissítés: először is nagyon köszönöm az eddigi 15 kommentet! Ezzel meg is dőlt az eddigi rekord... :)

Másrészt természetesen elolvastam őket, és bár nagyon élvezem a találgatásokat, hogy szerintetek ki lehet, hogy enyhítsek a lelkiismeret-furdalásomon, megnyugtatok mindenkit: mindkettejük mondhatta azt, hogy "azt hittem, csak holnap látlak" :D. Damon, bár nem hangzott el, így gondolta, Jeremynek meg Elena ugye azt mondta, hogy haza kell mennie Eleanornak, szóval ő szintén számít a holnapi viszontlátásra. Amilyen gonosz vagyok, semmilyen támpontot nem adtam... :D

41. rész – A döntés

Elena szemszöge

(Alex Band – Only One)

Nem tudtam, jól teszem-e, amit teszek, de nem akartam, hogy Jeremy újra szenvedjen. Rá kellett döbbentenem Eleanort a nyilvánvalóra, amit ő maga nem, de rajta kívül mindenki észrevett…

Biztos voltam benne, hogy Damon minimum meg akar majd ölni ezek után, de nem érdekelt.

Eleanor tekintetéből tisztán kiolvasható volt a teljes értetlenség. Összeráncolt homlokkal követett a szobámba – nem akartam, hogy bárki más hallja a beszélgetésünket -, majd félszegen leült az ágyammal szemközti székre.

- Jeremyről lenne szó… - Rám is átragadt Eleanor félszegsége, és bizonytalanul kezdtem bele a mondandómba.

- Azt eddig is tudtam, hogy ha valakit nagyon szeret, azért képes bármire… de veled még ez is felfokozódott. Az, hogy képes volt kockára tenni az életét miattad - még ha volt egy B-terve is a gyűrűvel… - Eleanor tekintete ellágyult, és halvány mosolyra húzódott a szája. Én is elmosolyodtam egy pillanatra a szeretettől, amit láttam a szemében, de gyorsan eszembe juttattam a másik oldalát is a dolognak.

- De Damon… - pillantottam rá újra, és végignéztem, ahogy összerándul a névtől, és elpirul.

- Mit érzel iránta? – bukott ki belőlem a nyers kérdés.

- Nem tudom – motyogta alig hallhatóan a földre szegezett tekintettel.

- Végignéztem, ahogy percről percre küzd az érzéseivel. Láttam a tekintetét, amikor te ájultan feküdtél a földön, és akárhogy is tagadta önmaga előtt, minden porcikájából sugárzott, hogy szívesebben szállna harcba az ördöggel, ha rajtad ez segítene. Mindketten megtennének érted bármit – mondtam végül a szemébe nézve. Eleanor arca szenvedővé vált, és a tekintete segítségért sikoltozott. Szó nélkül felálltam, és szorosan megöleltem őt. Együtt éreztem vele. Jeremy az öcsém, mégis elérzékenyültem a szerelmétől. Damon pedig… sok száz nő tanúsíthatja, hogy még érzelmek nélkül is milyen hatásos tud lenni.

Eleanor csendben szipogott a vállamba. Megnyugtatóan simogattam a hátát, egészen addig, míg abba nem maradt a remegése.

Amikor elhajolt tőlem, elkínzottan nézett rám.

- Időre van szükségem – suttogta halkan.

- Megmondom Jeremynek, hogy haza kellett menned – bólintottam kedvesen, és megsimogattam a karját.

- Köszönöm – mondta hálásan, és egy puszit nyomott az arcomra. Kikísértem őt a bejárati ajtóig, és még egy utolsó öleléssel elköszöntem tőle.

Eleanor szemszöge

(Turin Brakes – Dark on fire és Sound of Raind & Thunder - egyszerre indítsátok el!)

Elveszetten kóvályogtam a kietlen utcákon. Lassan rám sötétedett, de alig vettem észre, csak a szürke betont láttam. Nem tudtam, merre megyek, monotonon lépkedtem végig. Az eszembe sem jutott, hogy még mindig veszélyben vagyok, csak Elena szavai visszhangoztak bennem…

Csak akkor néztem fel, mikor a súlyos vízcseppek ostromolni kezdték a testemet. A nyári zivatarból vihar lett, mintha csak a bennem lévő állapotot akarná megmutatni. Folytattam a céltalan kóborlást, magányosan az emésztő gondolataimmal. Hol Jeremy, hol Damon arca derengett fel a lelki szemeim előtt. Próbáltam… dönteni, de lehetetlenségnek éreztem. Mindkettőjük mást tartogatott a számomra. Jeremy volt a béke, a kellemesen melengető szerelem, aki mindig ott van, ha szükséged van rá, Damon pedig forró lángolásban tartotta a lelkemet és a testemet is. Ezek a lángok égettek… de vágytam rájuk.

Ahogy kimondtam a szavakat magamban, az ég hatalmasat dörgött, és megrázkódtam. Vártam az isteni szikrát, de nem volt több jel, csak magamra hagyatkozhattam. Már nem az volt a kérdés, hogy melyiküket szeretem… hanem, hogy melyiküket jobban. Mindkettőjük elvesztése mérhetetlen fájdalmat okozna… de nem tudtam eldönteni, melyikükébe halnék bele. Damon… Jeremy… Damon… Jeremy… - mondogattam magamban, mint egy mantrát, remélve, hogy a szívem kereke valamelyik névnél megáll, mint azokban a buta szerencsejátékokban. De a kerék csak pörgött, összemosva a két nevet.

Stefan szemszöge

- De muszáj volt ráébresztenem őt, Stefan! Nem tudom tovább nézni, ahogy őrlődik, úgy, hogy még maga sem tudja. Jeremy az öcsém, és szeretem, de ha Eleanor végül Damon mellett dönt, örülni fogok neki. – Elena hangja komoly volt, még a telefonon keresztül is. Én is észrevettem, amit ő, de nem akartam beleszólni. Damont ismerve, nem örült volna túlságosan a közbenjárásnak, de mégsem tudtam haragudni Elenára, hogy megtette. Ismertem őt, nem akarta, hogy akárki is tovább szenvedjen… Mosolyt csalt az arcomra a gondolat, hogy ez a lány az enyém.

- Beszélek vele, jó? – sóhajtottam beletörődően.

- Mindenkinek jobb lesz így – bizonygatta, majd halkabban hozzátette – Szeretlek, Stefan.

- Én is – válaszoltam mosolyogva, és letettem a telefont.

Damont lent találtam a nappaliban. Ugyanabban a fotelben ült, ahol tegnap Eleanor is, és a szokásos kristálypoharát szorongatta, tele bourbonnel. Tekintete a lángoló hasábokba mélyült, és anélkül, hogy rám nézett volna, intett egyet üdvözlésképp.

- Hogy vagy? – ültem le vele szemben a kanapéra. Kínosan éreztem magam… nem szoktam hozzá, hogy a bátyámnak – Katherine-on kívül – komolyabb érzelmi problémái lennének, most pedig csak úgy sütött belőle.

- Köszönöm kérdésed, fantasztikusan. Végül is csak majdnem meghaltam tegnap – válaszolta ironikusan, amitől újra mosolyognom kellett. Vannak dolgok, amik sosem változnak…

- Nem éppen… erre értettem – válaszoltam óvatosan.

- Hallgatlak – mondta anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna rám.

- Láttam a tekinteted, mikor Jeremy megcsókolta Eleanort… és azt sem volt nehéz észrevenni, hogy fáj neked, hogy mindazok után, amin keresztülmentetek, ugyanolyan szerelmesen tér vissza hozzá, mintha nem töltött volna veled kettesben napokat – összegeztem, és összekulcsoltam a kezem. Nem kerülte el a figyelmem, ahogy Damon tekintete egy pillanatra megvillan Jeremy neve hallatán.

- A nők csak jönnek-mennek, Stefan. Egyik sem ér meg annyit, hogy szenvedj miattuk – válaszolta, és flegmán megvonta a vállát. Ám a színjátéka elcsúszott, pont annyira, hogy észrevegyem, hogy minden szava hazugság.

- Hallottam, hogy tegnap azt mondtad neki, hogy fontos neked – mondtam halkabban. Ismertem Damont, és nem akartam felhúzni azzal, hogy ha akaratlanul is, de végighallgattam a beszélgetésüket.

- Nem számít. Ő a kölyköt szereti – válaszolta hosszú hallgatás után, jóval halkabban, mint akinek „nem számít” valami.

- Csak össze van zavarodva. Túl sok dolog történt vele egyszerre… próbálja túlélni a saját életét – válaszoltam halkan.

- Pontosan erről van szó, Stefan! Én kevertem ebbe a helyzetbe – sziszegte dühösen, de a mérge nem felém irányult. – És nem fogom még egyszer bántani. De ismerem magam, és tudom, hogy nem fogok megtérni csak azért, mert… - harapta el a mondatot hirtelen, és a keze összeszorult a poháron. Hangos csilingelés hallatszott, ahogy az üveg szilánkokra tört, és a földre esett. Damon nem mozdult, hagyta, hogy a pohár által vágott sebek összeforrjanak a tenyerén, és némasága többet elárult, mintha nyíltan kimondott volna mindent.

Eleanor szemszöge

A hajam vizes tincsekben simult a hátamra, ahogy az összes ruhám is. Nem tudtam elszakadni a gondolatuktól… Minden pillanatot újra átéltem, amit velük töltöttem. Jeremy csókjainak emlékétől a testem kellemesen megremegett… Damonétól szédülni kezdtem, a szívem ütemtelenül verdesett. Melyikre van szükségem? – Kerestem magamban a választ, de nem találtam.

A környék hirtelen ismerőssé vált, de az agyam fel sem fogta igazán, a lábaim önkéntelenül vittek előre. Az eső zaja mindent elnyomott, nem hallottam semmilyen neszt rajta kívül. Azon kaptam magam, hogy percek óta egy helyben álldogálok, és már az vihar sem zúdul rám, de mielőtt körbenézhettem volna, hogy hol is vagyok, kinyílt az előttem lévő ajtó, és megjelent mögötte egy arc.

Ha vártam jelre, hát most megkaptam. Az arcát nézve azonnal éreztem, kinek az elvesztése járna nagyobb fájdalommal… Jólesően elmosolyodtam, és az ajtóban álló alak azonnal viszonozta, bár az értetlenség megmaradt az arcán.

- Mit keresel itt? Azt hittem, csak holnap látlak… - Úgy néztem rá, mintha most látnám először. Tisztán láttam minden arcvonását, és már egy csepp kételkedés sem maradt bennem.

- Téged – válaszoltam tiszta hangon, és gondolkodás nélkül megcsókoltam.