45. rész

Sziasztok,

Nos, az elején nincs túl sok mondanivalóm, de akinek akármilyen ellenérzése lenne, a végén megtalál minden magyarázatot :).

Jó olvasást,

Kata

PS.: a kép ne tévesszen meg titeket, Rose nem kerül be a sztoriba, mindössze vele van olyan helyzetben, ami kellett nekem :D

45. rész - Vallomás

Elena szemszöge

(MGMT – Kids)

- Nem húzom a hajad? – kérdeztem, miközben egy újabb tincset tekertem fel a dús, barna hajzuhatagból a hajsütőre.

- A szépségért meg kell szenvedni – jelentette ki Eleanor az általános bölcsességet, és rám fintorgott a tükörből.

- Sosem láttam még ilyen ledöbbenést Damon arcán – nevettem fel, ahogy beúszott elém az arca. – Mintha egy vödör jeget borítottál volna rá.

- Háborúban állunk. Elvárja tőlem, hogy még mindig a félelmetes vámpírt lássam benne, mintha mi sem történt volna köztünk – forgatta meg szépen kihúzott szemeit Eleanor. – De én már nem tudok félni tőle.

- Neki is szoknia kell a gondolatot, hogy nem ő a rosszfiú – nevetgéltem.

- Csak várjátok ki a végét! – hallatszott a kiáltás a földszintről.

- Pasik – forgattuk meg egyszerre a szemünket, majd hangos nevetésben törtünk ki.

*

- Ha nem jössz le fél percen belül, nélküled megyünk el – kiabált be Damon a résnyire nyitott ajtón.

- Egy pillanat – hümmögtem tágra nyitott szájjal, miközben a szempilláimat festettem. – Kész! – pördültem meg, de majdnem felsikítottam az ijedtségtől. Stefan szorosan mögöttem állt, és mosolyogva szorította a számra a kezét.

- Mondtam már, hogy ne osonj csak úgy mögém – bújtam a karjaiba, és mélyen beszívtam az illatát.

- Gondoltam, megsürgetlek egy kicsit. – Puhán érintette az ajkait az enyémekhez, de a szívverésem mégis felgyorsult.

- Vigyázunk rátok – suttogta a hajamba, és az egyik tenyerét rásimította az arcomra.

- Vége lesz egyszer? – mormoltam a vállába, de a válasz csak egy hangos sóhaj volt.

*

Eleanor szemszöge

- Hiányzik a motorom – nyafogott Damon, és gyerekesen durcás arcot vágott.

- Mindenki elnyeri méltó büntetését – húztam ki magam, és hátrébb dobtam a loknijaimat.

- Eleanor… ma borzasztóan bölcs vagy – nevetett fel Elena az anyósülésről.

- Pedig az ötlet maga a gyerekesség megtestesítője. Bulizzunk életveszélyben – morogta Stefan, de azért a visszapillantó tükörben láttam, hogy nincs olyan ellenére, mint ahogy beállítja.

- Ez nem gyerekesség, hanem őrültség. De nekem tetszik – villantott rám egy vigyort Damon, és átkarolt.

- Délután még nem ezt mondtad – néztem rá felvont szemöldökkel.

- Azt hittem már tökélyre fejlesztetted a szavaim mögött húzódó gondolatok meglátását – vágott vissza Damon, és belecsókolt a nyakamba.

- Még nem vagyok profi... de csak ennyi választ el tőle - mutattam az ujjaimmal a nüansznyi távolságot, és vetettem rá egy vizslató pillantást.

- Azért még ne telj el magadtól... Okozhatok még meglepetéseket - viszonozta a pillantásom, és vigyorogva kinézett az ablakon.

- Szóltam Caroline-nak és Bonnie-nak is, csak hogy emeljük az emberek létszámát, de ők csak később jönnek - fordult hátra Elena a kis párbeszédünk után.

- Jó ötlet - kacsintottam rá, de fél szemmel vetettem egy sanda pillantást a még mindig önelégülten vigyorgó Damonra. Vajon mit tervezhet?

- Itt is vagyunk - sóhajtott fel Stefan, és megállt egy nívós klub előtt, ahol máris hosszú sor kígyózott a bejárat előtt.

- Egy pillanat, és itt is vagyok - szólalt meg Damon, de mire felé fordulhattam volna, már eltűnt a tömegben. Lemondóan ráztam meg a fejem, de követtem Elenáékat, és beálltam a hatalmas sorba, felkészülve egy minimum fél órás ácsorgásra.

- Gyere - súgta valaki a fülembe hátulról olyan hangon, amibe a gyomrom is beleremegett. Damon volt az, és kézen fogva húzni kezdett át a tömegen, egy fejrándítással jelezve Stefanéknak, hogy kövessék őket.

A bejáratnál két hegyomlás méretű biztonsági őr állt morcos arccal. Mielőtt megszólalhattam volna, Damon már intett is nekik, mire ők furcsán ködös tekintettel felemelték az elválasztó kordont, és beengedtek minket.

- Mit csináltál? - sóhajtottam fel, de be kellett vallanom, nem sírtam amiatt, hogy nem kellett végigállnunk a sort.

- Csak eszükbe juttattam, hogy a VIP lista tagjai vagyunk. Hölgyem - villantott rám egy újabb féloldalas mosolyt, és betessékelt a hatalmas lengőajtón.

Bent üvöltő zene, és elviselhetetlen meleg fogadott. A táncoló testek egymásnak préselődve mozogtak, dekoltázsok és hasak villantak a vibráló fényben. Egy pillanatra elöntött a "mit keresek én itt?" érzés, de a következő pillanatban eszembe villant, hogy pont ezt akartam. A korunkbeliek - mármint Elenáé és az enyém - ilyenek. Nincsenek világrengető problémájuk... és egy utolsó este erejéig én is ugyanezt akartam érezni. A szám lassú mosolyra húzódott, és a mellettem álló Stefan felé fordultam.

- Igen, biztos, hogy ezt akartam - válaszoltam a ki nem mondott kérdésére.

- Hát akkor... ha esetleg szétválnánk, telefonon elérjük egymást - sóhajtott fel Stefan megadóan, és elhúzta Elenát egy csöndesebb rész felé.

(Carrie Underwood – Cowboy Casanova)

- Ketten maradtunk - perdültem meg, és Damon nyaka köré fontam a karjaim. - Táncolsz velem? - néztem rá kérlelő szemekkel.

A válasz nem váratott magára sokat - Damon megragadta a kezem, és kiperdített, majd hirtelen magához rántott. A keze a derekamra fonódott, és hideg tenyerét rácsúsztatta a tarkómra, amitől azonnal kirázott a hideg. A levegő forrni kezdett közöttünk, és én lassan már azt is elfelejtettem, hogy nem vagyunk egyedül. A mozdulataim csak neki szóltak, és ezt ő is tudta. A jégkék szemek tüzessé váltak, nem tudtam levenni róluk a tekintetem. Egy lágy mozdulattal összekulcsolta a kezünk, és magához húzott úgy, hogy háttal legyek neki. Kezével lassan görgette fel a szoknyám fodrait, és belemarkolt a combomba. A hévtől kipirultam, úgy éreztem magam, mintha a kéj poklában forrnék. Gyengédnek nem nevezhető mozdulattal markoltam bele az ingébe, és húztam magamhoz közel. Éreztem, hogy Damon híres-hírhedt önkontrollja lassan eltűnik a mélyben. Az ajkaim után kapott, és teljes erejéből magához rántott, aminek ugyan fájnia kellett volna, mégis puhán simultam hozzá a mellkasához. Egy másodpercig súroltam az ajkait, de elrántottam a fejem, és belenevettem az arcába. Nem terveztem a bosszút a kocsis incidensért, ösztönösen jött. Damon szeme megvillant, de láttam rajta, hogy nem hagyja ennyiben. A következő percekben a táncunk erotikussága csökkent, de még így is minket nézett mindenki. Láttam rajta, hogy tervez valamit, de egyáltalán nem féltem. Épp ellenkezőleg, vártam az édes bűnhődést.

Alig észrevehetően a hátsó kijárat felé indult közben, kihúzva így a kíváncsi és irigykedő tekintetek kereszttüzéből. Incselkedő pillantással tudattam vele, hogy sejtem, mire készül, mire egész testében megfeszült. Egy másodperc múlva már a kinti, hűvös levegő csapott meg, de Damon sem teketóriázott sokáig – egy pillantás alatt felkapott, és elsuhant velem a közeli, sötét parkos részre. Mire levegőt vettem, már egy széles fatörzshöz voltam szorítva.

- Megőrjítesz! – suttogta a fülembe fuldokló hangon. – Megőrjít, hogy nem félsz tőlem, és hogy élvezem ezt. Megőrjít az illatod, a mozgásod, a tekinteted… és az, hogy te mindezt tudod. Én… - De a hangja elfúlt, és az utolsó szava csak puhán cirógatta a bőrömet.

- Hunyd le a szemed – kérte finom hangon.

A szempilláim azonnal lecsukódtak. A szellő körülöttem süvítő széllé változott.

(Fever Ray – Keep the Streets Empty For Me)

- Kinyithatod – tett le a földre, és ugyanazzal a mozdulattal kisimította a hajamat az arcomból.

A folyóparton álltunk. A csillagok felettünk ezerszámra ragyogtak, visszatükröződve a víz felszínéről.

Damon hátulról átölelt, és a vállamra támasztotta az állát.

- Utoljára akkor voltam itt, amikor azt hittem, Katherine meghalt a tűzben. Itt ültem, és bámultam a vizet… Elhatároztam, hogy nem változom vámpírrá, hisz csak miatta akartam, hogy örökké együtt legyünk. De most jött el az a pillanat, hogy nem bánom. Ha akkor meghaltam volna, nem ismernélek… És ez mindent megváltoztat. Hihetetlen, de még engem is. – Éreztem, ahogy elmosolyodik, de a hangjában semmi gúny nem hallatszott.

- Szeretlek, Damon – suttogtam másodszorra életemben igazán őszintén.

- Én is szeretlek. – A válasz halkan jött, szinte suttogásként. A bensőmet elöntötte a kellemes meleg, megremegtette a gyomromat, az egész testemet. – Sajnálom, hogy ennyi idő kellett ahhoz, hogy be merjem vallani magam előtt. Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy te más vagy. Akárhányszor fájdalmat okoztam neked, én is szenvedtem, de annyira… féltem, hogy újra megtörténik… - motyogta sebzett hangon.

- Cssss– döntöttem hátra a fejem, hogy az arcom hozzáérjen az övéhez. Az ajkaimmal lágyan kerestem az övéit, és mikor összeértek, tudtam, hogy ez a pillanat minden szenvedést és kínt megért.

A pillanatot a telefonom csörgése zavarta meg. Nem akartam felvenni, nem akartam kiszakadni a minket körülvevő légkörből, de az csak kitartóan üvöltött. Dühösen előhalásztam a zsebemből, és nem túl kedvesen szóltam bele.

- Mi van? – kérdeztem zsémbesen, mire Damon elvigyorodott.

- Azonnal gyertek vissza… Van egy váratlan vendégünk – hadarta Elena olyan hangon, amitől egyből visszatértem a valóság talajára. Rápillantottam Damonra, aki csak egy szemforgatással adta a tudtomra, hogy hallott mindent.

- Mehetünk? – kérdezte mosolyogva, és átölelte a derekam.

- Mindjárt – suttogtam, és még utoljára az ajkaira nyomtam a sajátomat.

(The Airbone Toxic Event - Happiness is overrated)

- Nem tudtam, hogy a kettő egyszerre megy – nevettem fel, miközben Damon újra letett a földre a hátsó bejárat előtt, anélkül, hogy egy pillanatig is szétvált volna a szánk.

- Azért még vannak trükkjeim – vigyorodott el magabiztosan.

Felnevettem, és kézen fogva húzni kezdtem a bejárat felé.

Bent ugyanaz a tömeg fogadott, mint amit húsz perce itt hagytunk. A tekintetemmel Elenáékat kerestem, és nem is kellett sokáig kutatnom – a bárpultnál álltak. Stefan testtartása mindent elárult – feszülten, szinte védelmezően állt félig Elena előtt, és összeszűkült szemmel meredt a nekem háttal ülő férfira. Damon is kiszúrta őket, és most ő volt az, aki húzni kezdett. Menet közben megláttam Caroline profilját, ahogy belekarol a még mindig ismeretlen idegenbe, és bájosan rámosolyog Elenára, aki próbálja fent tartani az álcát.

- Megölöm – sziszegte hirtelen Damon, aki jóval előttem járt már. Pár lépéssel beértem, és gyorsan végigfutottam az arcokon. Bonnie, Stefan és Elena feszengve álltak egymás mellett, Caroline még mindig elbűvölően vigyorgott… És a mellette ülő Damien pedig engem nézett széles mosollyal.

*

Megjegyzés: talán sokatoknak idegen lehet a tóparti Damon. Eleinte nekem is furcsa volt, de aztán rájöttem, hogy mindez csak azért van, mert a sorozatban még nem teljesedett be a szerelme Elenával. Innentől kezdve szerintem aki egy kicsit is túlgondolja a szálat, rájön, hogy Damon tud ilyen lenni… ha van rá partner. :D