42. rész

Sziasztok,

Kivételesen nem bocsánatkéréssel kezdem a késés miatt – nem igazán tehetek róla. A „Következő rész tartalmából”-ba leírtam az okot, szóval remélem, nem haragszotok rám. :)

És végül, de nagyon nem utolsó sorban szeretném megköszönni azt a 19 kommentet, amit írtatok az előző részhez! Bár utólag bevallom, az idegőrlő függővéggel ez volt a célom, de nem hittem volna, hogy ilyen sokan írni fogtok. De ne ijedjetek meg, ezentúl sem fogok kommenthatárt szabni, se különösebben sírni a véleményekért, de nagyon jól estek. Tökéletessé tették a múlt hetemet, szóval imádlak titeket! <3

A részhez jó olvasást kívánok, és remélem, tetszeni fog. Sokat dolgoztam rajta, és végre teljesül az egyik kívánságotok ;). De hogy kivel, azt majd megtudjátok kicsit lejjebb… De nem ér elolvasni a végét előre! :)

Továbbá a részt még mindig Evelynnek ajánlom, különben megver, szóval nézzétek el nekem :D.

Kata

PS.: a zenék ezúttal extraintenzíven ajánlottak!

42. rész – Egy szó

Levegő után kapkodva ültem fel az ágyamban. Az ártatlan eső mostanra már viharrá alakult, és felbőszülten verte az ablakomat. A hajam még mindig vizes volt, nem volt erőm megszárítani, miután hazatámolyogtam teljes letargiában. Csak ledőltem, és vártam, hogy történjen valami, ami segít.

És megtörtént.

A tudatalattim döntött. Az álom olyan életszerű volt, mintha tényleg ott álltam volna, nézve az arcát… az elfojtott érzelmeim feltörtek, és nem tudtam őket megállítani. Vakon, lázas izgalommal tapogatóztam a telefonom után, és azonnal tárcsáztam a számát.

Hosszan hallgattam az idegőrlő pittyegést. A szemem az órára tévedt – hajnali kettő volt. De biztosan nem alszik még – győzködtem magam, de miután a telefon hosszan kisípolt, levágtam az ágyra, és meg sem nézve, mit veszek fel, öltözni kezdtem. Nem tudtam várni egy percet sem. A gyomrom ideges csomóba ugrott a gondolattól, hogy láthatom, immár tisztában minden érzelmemmel. Cseppet sem óvatosan futottam le a lépcsőn, és a zuhogó esővel mit sem törődve rontottam ki az utcára. Próbáltam lenyugtatni a légzésemet, de ahelyett hogy nagy levegőket véve végiggondoltam volna, mit teszek, rohanni kezdtem. A környék elmosódott előttem, néha megbotlottam, de nem álltam meg.

Az elszántságom egészen a bejárati ajtóig vitt. A testem leblokkolt és hirtelen minden gondolat eltűnt belőlem, csak a félelem maradt meg. Újra és újra próbáltam bátorságot gyűjteni ahhoz, hogy bemerjek kopogni, de a kezem folytonosan visszahullott a testem mellé.

A következő pillanatban hirtelen kicsapódott az ajtó, és a fejem nekiütközött valami keménynek. Mielőtt még teljesen elveszthettem volna az egyensúlyom, egy erős kéz elkapta a derekam, és visszahúzott.

(Stateless - Bloodstream és Sound Rain & Thunder)

Ő volt az. Ha nem láttam volna az arcát, az érintéséből akkor is tudtam volna. A csípőmön nyugvó kezéből átáradt belém az egész lénye. Meg akartam szólalni, megcsókolni, megkérdezni, hova indult ilyenkor, mégsem tettem. Úgy éreztem, ez a pillanat túl fontos ahhoz, hogy silány szavakkal elrontsam. Némán meredtem rá, mélyen a tekintetébe fúrva a sajátomat. Elsőre a pillantása azonnal végigfutott rajtam, ellenőrizve, hogy nem esett-e bajom az ütközéstől. A jégkék szempár újra a bűvölete alá volt, és teljesen elfeledtetett velem mindent. A testem lágyan remegett a keze között.

A táj körülöttem halvány sávokká szakadt, csak az ő arcát láttam kristálytisztán.

Szavak nélkül beszéltünk. Belesűrítettem egy pillantásba mindent, amit abban a pillanatban éreztem. Tekintete a lelkemig hatolt, mégis éreztem benne a bizonytalanságot. Végig az arcomat fürkészte, ellenállás után kutatva, miközben az ajkai közelebb és közelebb kerültek hozzám. Lehunytam a szemem, hogy a pillanat örökké tartson…

Nem kutatott tovább. A meleg ajkak óvatosan, leheletpuhán súrolták az enyéimet, de mégis, mintha áramütés szaladt volna végig rajtam. Az érzékeim kiélesedtek, de én csak őt akartam érezni. Lágyan karoltam át a nyakát, hogy olyan közel lehessek hozzá, amennyire csak lehetséges. A világ felrobbant körülöttem, csak én és ő álltunk középen, sértetlenül, egymás karjaiban. Minden furcsán eltompult, az eső illata helyett csak őt éreztem, csukott szemhéjamon keresztül is csak az ő arcát láttam. Minden szívdobbanásom visszhangzott a fülemben, természetes ritmust adva elmélyült csókunknak.

Egy pillanatra sem vált el az ajkaimtól, miközben az arcomon pihenő keze lecsúszott a lábamhoz. Óvatosan vett a karjaiba, szorosan tartva. Nem is érzékeltem, hogy a ránk zúduló esőcseppek helyett a másodperces száguldás hűti a bőrömet. Csak akkor eszméltem fel, amikor elvált tőlem, megszakítva a pillanat mámorát. Éreztem, ahogy a testem ránehezedik a selyemtakaróra, ami másodpercek alatt átázott a ruháimtól. Abban a pillanatban, ahogy nem éreztem a közelségét, üresség költözött minden sejtembe. Minden porcikám tiltakozott a sajgó hiányérzet ellen, és gondolkodás nélkül, ösztönösen mozdultam. Feltérdeltem, és olyan közel másztam hozzá, amennyire csak lehetett. Hosszan, jelentőségteljesen néztem a gyönyörű tekintetébe, ami komolyan csillogott. Ujjaimat végigfuttattam a víztől feketére színeződött ingen, majd egy lassú mozdulattal kipattintottam a legelső gombot. Nem tétovázott tovább ő sem – kezei gyengéden görgették le rólam a pólómat, és csak egy hangos csattanás jelezte, ahogy az elázott ruhadarab a földre zuhan. Kezével a hátam alá nyúlt, és lágyan végigfektetett az ágyon. Ajkai puhán végigcsókolták a kulcscsontom, szétszórva a gyöngyöző nedvességet. Ahol hozzám ért, a testem lángokba burkolózott. A légzésem felgyorsult, szinte zihálva kapcsoltam ki az övét, és felültem, hogy lehúzhassam róla a nadrágot. Kezei bebarangolták a hátam, majd egy pattintással kikapcsolta a melltartóm, és kibújtatott belőle. Ajkai mértani pontossággal követték a melleim ívét, elidőzve egy-egy érzékenyebb ponton. A hátam enyhe ívbe feszült, ahogy az apró csókok a hasam vonalára tévedtek. Remegtem a vágytól, de nem sürgettem a beteljesülését. Elnyújtott mozdulatokkal simítottam végig újra és újra a tarkóját, beletúrva a sötétbarna tincsekbe. Ajkaival ellentétben a kezei a rövidnadrágomat tűntették el rólam bámulatos sebességgel. Ujjai felcsúsztak a lábszáramon, megállapodva a combom belső felén. Idegőrlő lassúsággal táncoltak a legérzékenyebb pontom körül, szándékosan nem megadva azt, amiért legszívesebben sikoltoztam volna. Remegő kézzel finoman simogatni kezdtem a hátát, majd a körmeimet belemélyesztettem, és hagytam, hogy az ösztön és az emlékek vezessenek. Hangos mordulással adta a tudatomra a tetszését, és feljebb húzta magát. Ajkai éhesen csaptak le az enyéimre, mélyen az ajkaim közé hatolva.

Nem bírtam tovább. A tűrőképességem így is túlfeszült, pillanatok kérdése volt, hogy mikor pattan el véglegesen. De nem akartam veszteni ki nem mondott, érzéki versenyünkben. Miközben az ajkaim újra és újra birtokba vették az övét, csípőmet kissé megemeltem, hozzápréselve immár fedetlen ágyékához. Türelmetlen hördülés szakadt fel az ajkairól, és egy kemény mozdulattal megmarkolta a lábaim, és a csípője köré fonta őket, de még nem tette meg a kellő mozdulatot. A testem fájón sajgott a vágytól, mégis évszázadokig tűrtem volna. A sötétben is tisztán kivehető szemei még utoljára összekapcsolódtak az enyémmel, és végül egy határozott mozdulattal belém hatolt.

A vérvörös mámor lassú hullámokban áradt szét az ölemben. Azt hittem, már tudtam, milyen vele lenni, hiszen volt rá alkalmam… de a közelében sem jártak az emlékeim. Minden új volt – az érintései, a csókjai, az érzés, ahogy a testünk összekapcsolódik. Új, kívánatos ízt adtak neki az érzelmek, amelyek lágyan körbeöleltek minket. Testünk szándékos lassúsággal hullámzott, kihasználva minden pillanatot. . Egyik kezével szinte óvón tartotta a csípőmet, míg a másikkal mellém támaszkodott, ujjaival a tarkóm alá nyúlt, s csak a hüvelykujjával cirógatta az arcomat. Szaggatott lélegzete forró légáramlatokban csapott meg, hol az ajkaimon éreztem, hol a nyakam ívében, miközben felváltva kaptam a csókja után. Az illatok, ízek és érzékek színes kavalkádban olvadtak össze bódult tudatomban. A világ egy hatalmas körhintává változott a gyönyörtől, a lélegzetem ritmusát vesztette, csak zihálni bírtam, hangos kortyokban kapkodni a ritkuló levegőt. Mozdulatról mozdulatra hajszolt a beteljesülés kapuin át. Nem bírtam visszafogni az erős remegéshullámokat, amik végigfutottak a testemen, de éreztem a tenyerem alatt, hogy ő sem tudja türtőztetni magát.

A következő pillanatban minden levegő elszivárgott a világból. Fuldoklón kaptam a csípője után, hogy még mélyebben magamba húzzam őt. Egy utolsó lökéssel áthajszolt a végső kapun. A hátam homorú ívbe hajlott, a kezem görcsösen tapadt a hátára. A közöttünk lévő távolság légnemű tűzzé változott a kettőnkből felszabaduló energiától. Gyönyörsokkos állapotban hanyatlott vissza a testem a párnák közé. A szívem eszeveszett kalapálása nem akart szűnni a mellkasomban. Szűk kortyokban nyeltem a visszatérő levegőt. Minden porcikám bizsergett a kielégüléstől, de a gondolataim megfelelő szavak után kutattak. Bár a testem már tudtára adta az érzelmeimet, szavakkal is meg akartam pecsételni. Hosszú monológok fogalmazódtak meg bennem, de egyrészt nem volt erőm kiejteni őket, másrészt egyiket sem találtam elég kifejezőnek.

Miközben küzdöttem a szavakkal, átkarolt, és maga mellé húzott. Éreztem, hogy az ő szívverése sem akar lelassulni, és halványan elmosolyodtam. A mellkasomat betöltő dobogás szelíden váltott át az ő ritmusára. Ahogy megtalálta, nekem is bevillant egyetlen szó, amivel mindent kifejezhetek. Szempilláim mögül lestem fel az arcára, ami azonnal találkozott az enyémmel.

- Szeretlek, Damon – suttogtam bele ezt az egyetlen szót a sötét csendbe, és ráhajtottam fejem a mellkasára.